Koronavírus - Gulyás Gergely: változatlanok maradnak a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától - nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.
hirdetés
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.
A kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni - mondta.
"Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak" - közölte Gulyás Gergely.
A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.
hírek innen, onnan
Utasként csak egyetlen megoldás létezik az egyre erősődő turbulencia ellen
A repülőgépnek ugyan nem okoz különös gondot, de egy váratlan turbulencia komoly sérüléseket is okozhat az utasok körében. Rossz hír,...
Új név, új élet: így él az RTL klub egykori sztár műsorvezetője, ez az új munkája
AZ RTL klub volt műsorvezetője légiutas kísérőként dolgozik az Egyesült Államokban.
Cáfol a bizottsági alelnök, nincs megállapodás az Orbán-kormánnyal az uniós pénzekről
Annyira nem, hogy egy kicsit távolabb is kerültek egymástól a felek. (Külföld)
Illegális gyorsulási versenynek tett keresztbe a rendőrség
A Tolna megyei rendőrök egy interneten szerveződő illegális gyorsulási verseny megrendezését akadályozták meg a hétvégén Szekszárdon.
Ez elképesztően személyes dolog... Aznap éjjel majdnem öngyilkos lettem
Az Algiers frontembere szerint a jövő nem épp biztató.
Meghúzta a váratlant Ördög Nóra. Egyenesen a kamerák előtt mondta ki
Erre sokan felkapták a fejüket!
Már óránként járnak "extra" IC-kocsik egy fontos fővonalon
Október 2-ától a hazai gyártású IC+ 1. osztályú, prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsik közlekednek valamennyi Nyírség...
A kormány betiltaná az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt, nyakunkon a szigorú törvényjavaslat elfogadása?
18 év alatt az alkohol és a cigi mellett ez is tilos lenne, szigorú tiltást helyezett kilátásba a magyar kormány.
Moszkva megorrolt Örményországra
Moszkva kételkedik abban, hogy Jereván részéről korrekt lépés volt csatlakozni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működésének...
Megkaphatja végre hazánk az uniós források egy részét
A befagyasztott uniós támogatások egy részének feloldását tervezik.
Egy szekrénybe rejtve találták meg a kislányt, akit biciklizés közben raboltak el
A napokban egész New York a kilenc éves Charlotte Sena-ért izgult, akit biciklizés közben rabolt el egy férfi. Csodával határos módon a...
Százhúsz éve nem volt ennyire meleg a szeptember
A szeptemberi időjárás középhőmérséklete szinte a júniusi átlagot hozta.
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
A világbajnokság miatt kihagyja a hétéves kisfia temetését az olimpiai bajnok sportoló
Szörnyű tragédia érte, de ő a pályán akar gyászolni.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Marco Rossi magyar állampolgár lesz
Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében teszi le az esküt.
Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét
Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.
Szóhoz sem jut a 16 éves magyar: olimpiai kvótát szerzett Párizsra
A vb-n Mészáros Krisztofer után Czifra Bettina biztosította részvételét, illetve lett még egy női indulási jog is.
Fontos szabályváltozás jöhet Angliában a Liverpoollal történtek miatt
A játékvezető-testület állítólag kész nyilvánosságra hozni a szombati kommunikáció hangfelvételét.
Több nagy visszatérő is van Marco Rossi keretében
Októberben Szerbia és Litvánia ellen játszik Eb-selejtezőt a magyar válogatott.
Magyar állampolgár lett Marco Rossi - fotók
"Köszönöm Magyarországnak és a magyar embereknek."
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A hétperces hosszabbítás végén jött a győztes gól
A vendég Celta Vigo vezetést szerzett ugyan, de a Las Palmas a hajrában kétszer is betalált.
Könnyfakasztó gesztus: a három barát ingyen adja át a magyar–szerb meccs belépőit egy tízgyerekes családnak
Szegény gyerekeken próbál segíteni az apostagi masszőr, a református lelkész és a rendőr. Az urak október 14-én lagziba mennek, így a szerbek elleni válogatott focimeccsre szóló jegyüket ingyen átadják rászorul
Bulvár
Máris ultimátumot kapott Robert Fico
Uniós pártcsaládja kizárhatja a Smert, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.
Tóth Gabit széttett lábakkal fotózták, végleg oda az énekesnő szűzies imázsa?
Dögös fotó került elő az énekesnőről, ha nem tudnánk, hogy ő az rá sem ismernénk.
Újabb autókat, hajót, és repülőt is talált az ügyészség Schadl Györgynél
A koronatanú meghallgatásával indult újra Schadl György volt végrehajtó elnök és Völner Pál volt fideszes államtitkár pere a nyári ítélkezési szünet után.
Nagy bejelentést tett Zelenszkij az amerikai döntés után
A háborús szankciók részeként október másodikától Bulgária, harmadikától Norvégia sem enged át orosz rendszámú autókat a határon. Háborús hírek.
Megjelent a fekete-fehér fotó Michael Schumacherről. Összetörtek a rajongók a fotó láttán
Testvére tette közzé.
Botrány a magyar tévécsatornán: káromkodásba fulladt az élő adás, a műsorvezető nem tudta visszafogni vendégét
Élő adásban káromkodott a stúdió vendége, a műsorvezető nem tudta, mit tegyen.
Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekrő...
A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-p
Miért adjunk borravalót, ha szervizdíj is van a számlán?
A borravaló alapvetően a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, hiszen az ajánlott mennyisége hazánkban 10-15 százalék körül mozog, és többnyire akkor adjuk, ha elégedettek vagyunk az adott szolgáltatás minőségéve
Tíz éve történt, hogy David Attenborough stábja hagyott éhen halni egy kiselefántot Afrikában
Természetfilmeket nemcsak azért kihívás forgatni, mert a főszereplők nemigen tűrik az ember közelségét, de azért is, mert olykor igen komoly dilemmákkal találkozhat az ember. Sir David Attenborough erről is tudna mes
5 növény, amit a kertészek szerint soha ne ültess a kertedbe
Gyorsan nőnek, és mutatósak, emiatt sokan szívesen választják őket – a kertészek szerint azonban éppen a gyors növekedésük az, ami vissza kellene hogy tartson attól, hogy ezeket az invazív növényeket a kertedbe
Most érdemes figyelni a frontról érkező híreket - kezd látható eredményeket hozni az ukránok taktikája
Véres kudarc az ukrán ellentámadás? Ha a térképet nézzük, lehet. De nagyon úgy tűnik, hogy vészesen fogyóban vannak az orosz tartalékok, miközben az ukránok friss egységeket vonultatnak fel az egyik fontos frontsza
Medvénél is hatalmasabb, soha nem látott állat kóborol a Tiszántúlon – videó
Magányosan bóklászó jávorszarvasról készült videó készült nemrégen Pácin határában. Magyarországon elképesztően ritka állat a jávorszarvas. A felvételt a Bodrogköz.info osztotta meg. Magyarországon rendkív


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák