Koronavírus - Országos tisztifőorvos: köszönjük az ápolók áldozatos munkáját!
Elismerés és köszönet illeti munkájukért az ápolókat - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília az ápolók nemzetközi napjához kapcsolódóan megköszönte az ápolók áldozatos munkáját, amelyet egész életük során végeznek. Közölte: az ápolóknak is köszönhető, hogy már 12 koronavírussal fertőzött beteget vettek le a lélegeztetőgépről a Szent László kórházban, állapotuk stabil. Az említettek közül tizenegy beteg 60 és 79 év közötti, és van egy 40 éves is.
Stabilan, alacsonyan tartják az új fertőződések számát - közölte. Hétfőről keddre 29-cel nőtt a fertőzöttek száma, a gyógyultak száma már ezer fölött van, eddig 425-en hunytak el, az elmúlt 24 órában 4 ember halt meg - ismertette az adatokat.
Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy zajlik a bentlakásos szociális és idősotthonok korábban elrendelt ellenőrzése. Emlékeztetett: ezekben az intézményekben már korábban felvételi zárlatot, látogatási tilalmat és kijárási korlátozást rendelt el.
Közölte, azokban az intézményekben, ahol megjelent a fertőzés, széles körű járványügyi vizsgálat zajlott, több helyen hatósági intézkedés történt.
Az intézmények egyharmadánál - 345-ben - már befejezték az ellenőrzéseket a szakemberek. Ezek közül csak két intézményben nem volt biztosítva az állandó orvosi ellátás, itt intézkedtek erről is. Ezen intézmények közül 193 alkalmazott egyéb szakorvost, például ortopédust, pszichiátert is - jelezte.
A munkatársak elrendelt oktatása az ellenőrzött intézmények 95 százalékában megtörtént, három esetben pedig intézkedtek arról, hogy nem állhatnak úgy munkába az ott dolgozók, hogy nem történik meg egészségügyi ellenőrzésük.
A tárgyi feltételek - veszélyeshulladék-kezelés, egyéni védőfelszerelések, az ápoláshoz, gondozáshoz szükséges eszközök megléte, a fertőtlenítés és a mosogatás szabályai - a vizsgált intézmények döntő többségénél biztosítottak voltak, csak néhány esetben tártak fel hiányosságot.
Az eddig vizsgált 345 intézmény közül 273-ban nem kellett semmilyen intézkedést hozni - emelte ki Müller Cecília, hozzátéve: rendszeressé fogják tenni ezeket az ellenőrzéseket, és nem kizárt, hogy jogszabály-módosításra is szükség lesz.
A szakember beszélt a kórházak új beutalási rendjéről is. Mint mondta, csökkent az új fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma, ezért vissza lehet térni a járvány kezdetekor alkalmazott beutalási rendhez.
Kifejtette: az új beutalási rendnek megfelelően az új, súlyos állapotú koronavírus-fertőzötteket immár két fővárosi intézménybe, a Dél-pesti Centrumkórházba (Szent László kórház) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kell szállítani.
Jelenleg 35 kórházban ápolnak koronavírus-fertőzött betegeket országszerte, de azért, hogy ezek az intézmények is vissza tudjanak téri a teljes körű egészségügyi ellátáshoz, centralizálták a koronavírusos betegek ellátását.
Azokat a betegeket, akik jelenleg is kórházi ápolásra szorulnak fertőzöttségük miatt, nem kell a budapesti intézmények valamelyikébe szállítani, de ha ezt az adott kórház kéri, telefonos konzultáció után a két intézmény közül az egyik fogadja majd a betegeket - mondta.
A szakember hangsúlyozta: a járványügyi felkészültséget fent kell tartani arra az esetre, ha bármilyen változás lenne a megbetegedési számokban, és a beutalási rend tartalmazza azokat az intézményeket is, amelyek szükség esetén újra bevonhatók a koronavírusos betegek ellátásba.
Müller Cecília beszámolt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) akkreditált laboratóriuma részt vett egy úgynevezett nemzetközi jártassági vizsgálatban: ismeretlen mintákból kellett az új koronavírus jelenlétét és mennyiségét kimutatni. Ezen a vizsgálaton az NNK laboratóriuma száz százalékban megfelelt - közölte.
Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy van elegendő donor a vérplazma-kezelésekhez.
hírek innen, onnan
Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell
A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.
Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen
Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.
Ez a karmikus leckéd születési számod szerint
A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...
Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban
Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...
Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait
Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...
Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő
Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!
Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott
A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.
A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt
A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...
Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat
Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.
Nagyon kevesen eszik ezt a gyümölcsöt, pedig csodákat tesz a szíveddel és az érrendszereddel: Napi 3 szem elég belőle
Minden problémámat megoldotta.
Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán
Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...
10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el
A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.
Sport
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét
Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata
Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
Bulvár
Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót
Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


