Ezt olvasta már?


Látogatóközpont nyílt a komáromi Duna-hídnál

Az elkészült látogatóközpontban a hídépítés teljes folyamatával ismerkedhetnek meg a szakemberek, egyetemista csoportok és más érdeklődők 2019 teléig, a projekt zárásáig.

A megnyitón beszédet mondott Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója, Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke és Sal László, a Hídépítő Zrt, vezérigazgatója.

A Komáromi Duna-híd kivitelezése tavaly október óta zajlik.. A beruházás jelentősége, hogy általa közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Komáromnál Magyarország és Szlovákia között.

A 600 méteres, egypilonos, ferdekábeles hídon átvezetett 2×1 sávos szakasz a magyar oldali 1. sz. főutat köti össze a szlovák oldali 63. sz. főúttal. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 m. A híd öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren lesz. A hídon kerékpárút és gyalogos járda, a belterület közelsége miatt közvilágítás is lesz.

Jelenleg a Duna-híd alapozási munkálatai folynak mind a 6 támasznál, különböző fázisokban. Az acélszerkezet gyártása is megkezdődött a három gyártóüzemben, Lengyelországban, Csehországban és a komárnoi hajógyárban.

Az acélszerkezet első elemei már megérkeztek a csepeli előszerelő telepre, ahonnan az összeállítás és a korrózióvédelem elkészítése után vízi úton szállítják azokat a helyszínre.

Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke azt mondta: Ez a látogatóközpont nem csak szakembereknek és egyetemistáknak nyújt bepillantást a munkákba, hanem a civil látogatók számára is. Minden hónap utolsó szombatján nyílt napot tartunk, melyre előzetesen kell jelentkezni a Komársomi Duna-híd facebook oldalán.

Molnár Attila, Komárom polgármestere kiemelte: Nekünk komáromiaknak sokkal többet jelent az itt épülő híd, mint a máshol élőknek. Számunka ez az összetartozás, a barátság és a szeretet szimbóluma, amellett természetesen, hogy gazdasági és turisztikai haszna is lesz a beruházásnak. A Komáromi Ipari Parkba már most települnek be cégek, azért mert itt épül az új híd.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta: Nem csak számunka fontos kiemelten a Komáromi Duna-híd, hanem a szakma és a laikusok számára is. Tapasztalatom szerint a hídépítéseket mindig kiemelt figyelem kíséri. Ezért támogattuk a kezdetektől, hogy a kivitelező Látogatóközpontot építsen itt a beruházásnál. Az reméljük, hogy 2019 év végig rengeteg ember jön majd el, és nézi meg hol tart az építkezést.

Sal László, a Hídépítő Zrt, vezérigazgatója kiemelte:

Az első látványosabb fázis az lesz, amikor az alapozás eljut a pillérek építéséhez, amely során „kijövünk a víz alól”. Ez a következő 1-2 hónap során bekövetkezik. Már készülnek azok az ideiglenes szerelőjármok, amelyre felhelyezik az acélszerkezet elemeit. Ehhez a fázishoz várhatóan nyár folyamán, június-júliusban érkezünk el.

Az új komáromi Duna-híd kivitelezője a H-M DUNAHÍD Konzorcium (tagjai: Hídépítő Zrt., Mészáros és Mészáros Kft.) A kivitelezés nettó összege: 91,199 millió euró.

A magyar oldali útcsatlakozás kivitelezője a STRA-KOM KONZORCIUM (tagjai: STRABAG Építő Kft. – STRABAG AG). A kivitelezés nettó értéke: 2,349 millió forint. A szlovák oldali útcsatlakozást a Váhostav-SK a.s. építi nettó 2,949 millió euró értékben.

A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a szlovák Közlekedési és Építési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Slovenska správa ciest (SSC) Szlovák Közútkezelő Társaság beruházásban valósul meg. A projekt teljes költségeinek mintegy 85 százalékát az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) támogatási alap biztosítja , 100 millió euró értékben.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt

A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...

Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat

Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.

Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán

Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...

10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el

A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0