Ezt olvasta már?


Letisztult a tatabányai Turul Látogatóközpont új épülete

Hamarosan a környéke is megszépül a tatabányai Kő-hegyen

Gyerekkoromban kifejezetten féltem a turulszobroktól, annyira csúnyán haragos volt valamennyi. Aztán évtizedekkel később rájöttem, hogy a hiba nem az én készülékemben van, a turul ugyanis nem egy morcos sas, pláne nem egy mérges keselyű, hanem a kifejezetten kecses és szép kerecsensólyom. Csak hát száz éve valamiért nem így ábrázolták őket, talán ez a „heroikusan összehúzott szemöldök” jobban illett a korszellemhez. A tatabányai turul – vagyis a fél ország számára „a” Turul – is ilyen volt, de amikor a múlt héten felsétáltam hozzá, csak mosolyogtam rajta, milyennek láttam harminc akárhány éve.

A látogatás oka az volt, hogy szobor környékét rendbe hozzák épp, és az új látogatóközpontot, a Dévényi Sándor tervezte épületet már meg is nyitották. Persze engem leginkább maga a ház érdekelt, de elmesélem azt is, milyen lett az egész környék. Bár még nincs teljesen kész minden, már most tökéletes egynapos program odaugrani a tágabb vonzáskörzetéből (amelybe egyébként simán beletartozik Budapest is: annyi vonattal elérni, mint HÉV-vel Szentendrét vagy Gödöllőt).

A vasútállomásról könnyű sétatávra van a Turul. Oké, a könnyű jelző magára a távolságra értendő, vagyis van benne szintkülönbség is rendesen, de nem keményebb, mint mondjuk a fővárosban a Gellért-hegy. Útközben táblák jelzik, hol tér el az autós és a gyalogos útirány, de ha a piros jelzésen maradunk, nem véthetjük el – amúgy is folyton ott lebeg a szemünk előtt a cél.

Az első látnivaló maga a vasútállomás (amelyre még ígérem visszatérek a blogon, mert nagyon izgalmas épület), aztán átvágunk néhány hangulatos és szépen helyreállított szocreál ház mellett, melyek éppúgy a régi, kisváros hangulatot hozzák, akárcsak Oroszlányban. Ráadásul az évtizedek alatt felnőtt fák árnyas parkokat alkotnak, amelyek kifejezetten szépen rendben vannak tartva. Átkelünk az 1-es úton, átbújunk az M1 alatt, hangulatosat lépcsőzünk az erdős hegyoldalon, és fenn is vagyunk a madárnál.

 

A turulszobor

A Gerecsének elég sok köze van a turulhoz, vagyis a kerecsenhez. Egyes vélemények szerint a nevét is róla kapta, de ami biztos: itt fészkel a legtöbb Magyarországon. A szobor mégsem ezért került ide, hanem mert 1896-ban, a honfoglalás ezredik évfordulóján hét helyet jelöltek ki az országban, ahová jelentős emlékjelet kell állítani. Állítólag 907-ben Bánhidán – vagyis a mai Tatabányán – győzte le Árpád Szvatoplukot, ezért jutott ide is egy monumentális alkotás. A szobrot Donáth Gyula tervezte, akárcsak a budavári turult. Szóval talán azért olyan keselyűszerű mindkettő, még akkor is, ha állítólag a tatabányai madár modellje egy kitömött szirti sas volt az ógyallai gimnázium szertárából.

Na de függetlenül attól, hogy mennyire hiteles ábrázolásról van szó, ez az a turul, ami a nagy kivétel volt, és már gyerekként is szerettem. Mennyire menő már felnézni egy hegyre, aminek a tetejéről egy hatalmas madár figyel? Talán a feje is azért ilyen furcsa, amiért az épületek tetején álló szobrokéi is: ezeknél az a fontos, hogy lentről jól nézzenek ki, vagyis közelről eltorzulnak a vonásaik.

A konstrukció a maga korában nem csak művészeti, hanem komoly mérnöki teljesítmény is volt. A szerkezetét Czekelius Aurél tervezte, akinek a nevéhez több Duna-híd is fűződik. Többek közt a Szabadság hídé is, amelyen ugye szintén vannak turulok – bár ez már talán tényleg csak véletlen.

 

Miért kell ide látogatóközpont?

Tatabányának elég jó adottságai vannak, de azért egyelőre nem egy első számú turisztikai célpont. A Turul nagyon klassz emblémája a városnak, de sokáig tipikus tízperces látnivaló volt: az osztály felbuszozik, és – ha szerencséje van a gyerekeknek és a tanárnéni nem beszél félórát, akkor – egy gyors szelfi, meg panorámanézés után mindenki visszahuppan a buszba, és lehet menni a következő állomásra.

Pedig nagy lehetőségek vannak egy ilyen pontban, amit úgy tűnik, elkezdtek kihasználni. A környéken több programlehetőség is van: a Szelim-lyuk könnyű sétatávolságra, a folyamatosan bővülő viaferrata utak, meg hát az egész Gerecse, ahol pár órás vagy akár egész napos túrát is tehet az ember.

Tavaly határozták el, hogy az egyszerű „buszfordulót” kicsit feldobják. Építenek egy látogatóközpontot, a szobor környékén pedig rendezik a terepet. Az utóbbi munkálatai még tartanak, de már lehet látni, hogy elég igényes lesz. Jó minőségű fabútorokkal, egy ígéretes játszótérrel, rendezett arculatú, egységes információs táblákkal. Hogy a tablókra mi kerül, azt nem tudom, mert ottjártamkor még üresek voltak, de bízzunk benne, hogy klassz lesz az is. (FRISSÍTVE: Ottjártam után nem sokkal elkészültek, kaptam is képeket róluk, meg a szabadtéri kondiparkról. Beraktam a galéria végére, ha rákattintotok bármelyik képre, vagy ide, megnézhetitek.) Már most benne van a lehetőség, hogy kicsivel tovább itt tartsák az embereket, illetve ez legyen a kiinduló- és végpontja egy hosszabb csatangolásnak.

Alázattal nyúltak a turultémához

A látogatóközpont tervezésére pályázatot írtak ki, amelyre több nagynevű építészt hívtak meg. A nyertes végül Dévényi Sándor lett. Az építész leginkább pécsi alkotásairól híres (Lakodalmas háza a 111 év, 111 híres ház, 150 építész című könyvben is szerepel), de a Gellért téren álló Forrásházát a budapestiek is biztos ismerik.

 

 

forrás: index.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt

A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...

Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat

Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.

Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán

Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...

10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el

A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0