Magyar Nagydíj - Russell rajtolhat az élről
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.
A 24 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.
Russell mellől Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője startolhat majd, a harmadik rajtkocka pedig csapattársáé, a monacói Charles Leclerc-é lett.
A világbajnoki címvédő és az összetettben most is éllovas Max Verstappen (Red Bull) részben műszaki probléma miatt csak a 10. eredményt érte el az időmérőn, melyen Russell csapat- és honfitársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton hetedikként zárt.
Az időmérő edzés kezdetére az aszfalt - bár továbbra is hideg volt, de - teljesen felszáradt, ám az égen felsorakozó, esővel fenyegető felhők miatt szinte az összes pilóta azonnal a pályára hajtott az első szakasz elején. A legnagyobb üdvrivalgás Verstappent fogadta a szinte telt házas mogyoródi lelátón, míg az Aston Martin boxában amiatt pacsiztak a szerelők, hogy sikerült megjavítani a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel autóját: az idény végén visszavonuló német pilóta a harmadik szabadedzést a gumifalban fejezte be, az időmérőn pedig végül nem tudott továbbjutni már az első szakaszból sem.
A kvalifikáció második részében meglepetésre búcsúzni kényszerült Sergio Pérez (Red Bull), akit az utolsó gyors körén az egyik kanyarban némileg feltartott Kevin Magnussen (Haas).
A pole pozícióról döntő utolsó szakaszban szinte végig Sainz állt az élen egy kiváló gyors körnek köszönhetően, s a leintéshez közeledve a spanyol versenyző még javítani is tudott az idején. Senki nem számított azonban arra, hogy Russell az utolsó pillanatokban gyorsabb tud lenni a ferrarisnál, így a brit pilóta meglepetést okozva szerezte meg karrierje első pole pozícióját.
Verstappen az utolsó nekifutásnál arra panaszkodott a csapatrádión, hogy versenyautójából elszállt az erő, és mivel a probléma nem oldódott meg, a holland címvédőnek meg kellett elégednie a 10. rajtkockával. Hamilton az időmérő végén pályán volt ugyan, végül azonban nem futott neki egy újabb gyors körnek, hanem a boxba hajtott.
A tavaly a Hungaroringen győztes Esteban Ocon (Alpine) ötödik, csapattársa, a 41. születésnapját pénteken ünnepelt Fernando Alonso pedig hatodik lett. Jó időmérőt futott Lando Norris, a McLaren brit versenyzője is, aki negyedikként zárt.
A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol Mogyoródon.
A teljes rajtsorrend:
---------------------
1. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
2. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lando Norris (brit, McLaren)
3. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
4. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
6. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
7. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
8. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
9. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
10. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
hírek innen, onnan
Mesélj a gyereknek minden nap - Többet fejleszt rajta, mint hiszed
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár...
Egy friss kutatás elképesztő dolgot állít: meglepő, mire lehet következtetni a baba fogantatásának hónapjából
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt...
Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk
Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.
Horoszkóp: 4 csillagjegy, amelyre bőség és szerencse vár januárban
Az új év első hónapja nemcsak a fogadalmakról és az újrakezdésről szól, hanem bizonyos csillagjegyek számára a bőség és a szerencse...
Digitális lázadás tört ki Európában – „Ebben nőttünk fel, és belebetegedtünk” – fiatalok harca a közösségi média ellen
Európa-szerte egyre szervezettebben lép fel a Z generáció a közösségi média káros hatásaival és a nagy technológiai cégek hatalmával...
Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek
Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.
Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en
A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.
Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n
Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.
Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő
Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell
A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.
Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen
Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.
Sport
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét
Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata
Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
Bulvár
Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót
Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


