Ezt olvasta már?


Megjelent a tanya- és falugondnoki buszpályázat

A Magyar falu program keretén belül megjelent a tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére kiírt pályázat - jelentette be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.


hirdetés

Gyopáros Alpár közölte, hogy a pályázati felület július 16-án nyílik meg, a kérelmeket augusztus 15-ig lehet beadni. A támogatás értékhatára 15 millió forint. A pályázatok elbírálása után, a támogatói okiratok kibocsátását követő öt nap alatt folyósítják a megítélt összeget.

A pályázat akadálymentesített buszok beszerzését támogatja, hiszen a kistelepülési szolgálatok elsősorban iskolások, idősek, betegek és kisgyermekesek szállítását segítik. Gyopáros Alpár ehhez kapcsolódva köszönetet mondott a tanya- és falugondnokoknak, amiért az egészségügyi, rendvédelmi és katasztrófavédelmi dolgozók mellett meghatározó szerepet játszottak a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

A kormánybiztos az idei kiíráson is több száz sikeres kérelemre számít. A tavalyi buszbeszerzési pályázat 339 települést segített új járműhöz, ebből 148 helyen a támogatásnak köszönhetően jött létre a szolgálat - közölte.

Hozzátette, hogy az önkormányzatok lehetőségeit a kormány ettől függetlenül is bővítette, hiszen idén a korábbi 600 helyett már a legfeljebb 800 lakosú, hamarosan pedig a legfeljebb ezerfős települések is foglalkoztathatnak falugondnokokat. A szolgálat normatív támogatása évek óta folyamatosan nő, a korábbi alig 2,5 millió forintról 2021-re 4,5 millió forintra emelkedik.

A Magyar falu program keretében további tíz kiírás jelent meg az elmúlt hónapokban. Gyopáros Alpár kitért arra, hogy az egy éve elindított falusi csokra 11 hónap alatt több mint 10 ezer család több mint 54 milliárd forint támogatási igényt nyújtott be, és a programhoz kapcsolódóan 2019-től az év végéig csaknem ezer kilométernyi mellékút újulhat meg országszerte.







0

hírek innen, onnan

Kedden nem volt formában a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Jóváhagyta az EU a tulajdonosváltást, a Liberty Steel-é lesz a Dunaferr

Az indiai-angol acélipari óriás nagyjából 21 milliárd forintért juthat hozzá a céghez.

Krausz Ferenc ötven éve megszerette a fizikaórákat, most pedig Nobel-díjat nyert

Módszerét pedig segíthet, hogy minél korábban diagnosztizálni lehessen a rákos megbetegedéseket.  (belföld)

Még egy lépést tett az EU, jogi úton kérné számon a tagországokon a sajtószabadság tiszteletben tartását

Nagy többséggel támogatta az Európai Parlament azt a törvénytervezetet, amely segíthet egyensúlyt teremteni a magyarhoz hasonlóan...

Magyar állampolgár lett Marco Rossi - fotók

"Köszönöm Magyarországnak és a magyar embereknek."

Dubrovnik megtiltaná az apartmanépítést és nekimenne a rövidtávú lakáskiadásnak is

Januárban léphet életbe az a horvát jogszabály, amely alapján a városok saját hatáskörben korlátozhatják a turisztikai és...

Az Európai Unió jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását

Elvileg minden akadály elhárult a Liberty Steel előtt, hivatalosan is az indiai–brit vállalaté a vasmű.

Megtiltaná az energiaital-fogyasztást a 18 éven alattiaknak a Fidesz-KDNP

Új törvényt javasolhatnak a kormánypárti frakciók.

A kormány hozzányúl az ingatlanalapokhoz

Az ingatlanalapok "biztonságos működése, valamint versenyképességük további növelése érdekében" új szabályokat fogadott el a kormány.

Az Európai Parlament megszavazta az uniós médiaszabadságról szóló törvényt

A fideszes EP-képviselők nem támogatták a tömegtájékoztatás szabadságát garantáló új uniós jogszabályt.

Mindössze az emberek 1 százaléka képes észrevenni az állatot ezen a képen

Kilenc másodperc alatt kellene megtalálni az állatot a képen.

0

Sport

Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében

Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.

A világbajnokság miatt kihagyja a hétéves kisfia temetését az olimpiai bajnok sportoló

Szörnyű tragédia érte, de ő a pályán akar gyászolni.

Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse

Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.

Marco Rossi magyar állampolgár lesz

Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében teszi le az esküt.

Meghalt a Manchester City legendás futballistája

Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.

Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét

Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.

Szóhoz sem jut a 16 éves magyar: olimpiai kvótát szerzett Párizsra

A vb-n Mészáros Krisztofer után Czifra Bettina biztosította részvételét, illetve lett még egy női indulási jog is.

Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban

Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.

Több nagy visszatérő is van Marco Rossi keretében

Októberben Szerbia és Litvánia ellen játszik Eb-selejtezőt a magyar válogatott.

Fontos szabályváltozás jöhet Angliában a Liverpoollal történtek miatt

A játékvezető-testület állítólag kész nyilvánosságra hozni a szombati kommunikáció hangfelvételét.

Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa

Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele

Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját

A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.

0

Bulvár

Máris ultimátumot kapott Robert Fico

Uniós pártcsaládja kizárhatja a Smert, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.

Tóth Gabit széttett lábakkal fotózták, végleg oda az énekesnő szűzies imázsa?

Dögös fotó került elő az énekesnőről, ha nem tudnánk, hogy ő az rá sem ismernénk.

Újabb autókat, hajót, és repülőt is talált az ügyészség Schadl Györgynél

A koronatanú meghallgatásával indult újra Schadl György volt végrehajtó elnök és Völner Pál volt fideszes államtitkár pere a nyári ítélkezési szünet után.

Nagy bejelentést tett Zelenszkij az amerikai döntés után

A háborús szankciók részeként október másodikától Bulgária, harmadikától Norvégia sem enged át orosz rendszámú autókat a határon. Háborús hírek.

Botrány a magyar tévécsatornán: káromkodásba fulladt az élő adás, a műsorvezető nem tudta visszafogni vendégét

Élő adásban káromkodott a stúdió vendége, a műsorvezető nem tudta, mit tegyen.

Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekrő...

A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-p

Lekapcsoltak egy szervkereskedő hálózatot, 44 millió forintért adták a vese darabját

Már több mint 300 illegálisan eltávolított veséről tudnak a hatóságok.

Miért adjunk borravalót, ha szervizdíj is van a számlán?

A borravaló alapvetően a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, hiszen az ajánlott mennyisége hazánkban 10-15 százalék körül mozog, és többnyire akkor adjuk, ha elégedettek vagyunk az adott szolgáltatás minőségéve

Tíz éve történt, hogy David Attenborough stábja hagyott éhen halni egy kiselefántot Afrikában

Természetfilmeket nemcsak azért kihívás forgatni, mert a főszereplők nemigen tűrik az ember közelségét, de azért is, mert olykor igen komoly dilemmákkal találkozhat az ember. Sir David Attenborough erről is tudna mes

Most érdemes figyelni a frontról érkező híreket - kezd látható eredményeket hozni az ukránok taktikája

Véres kudarc az ukrán ellentámadás? Ha a térképet nézzük, lehet. De nagyon úgy tűnik, hogy vészesen fogyóban vannak az orosz tartalékok, miközben az ukránok friss egységeket vonultatnak fel az egyik fontos frontsza

5 növény, amit a kertészek szerint soha ne ültess a kertedbe

Gyorsan nőnek, és mutatósak, emiatt sokan szívesen választják őket – a kertészek szerint azonban éppen a gyors növekedésük az, ami vissza kellene hogy tartson attól, hogy ezeket az invazív növényeket a kertedbe

0