Méhpusztulást okozó betegség elleni készítmény fejlesztésére nyert támogatást egy pécsi cég
Több mint 120 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) egy, a mézelő méhek pusztulását okozó betegség ellen, környezetbarát készítmény fejlesztésére az Enviroinvest Zrt., a projekt teljes összege 173,47 millió forint - közölte a pécsi cég.
hirdetés
Közleményük szerint a 2022 decemberéig tartó projekt során egy, a méheket sújtó bakteriális megbetegedés, a nyúlós költésrothadás elleni szert fejlesztenek. A fertőzés megállításához jelenleg fel kell égetni a kaptárakat, ami súlyos anyagi károkat okoz a méhészeknek. Az új szer hatásosságát fertőzött kaptárakban tesztelik majd, és terveik szerint a készítmény bioméhészetekben is alkalmazható lesz.
A készítménynek köszönhetően, amelyet az Európai Unió (EU) országaiba is szeretnének exportálni, várakozásaik szerint a cég árbevétele a következő 3-5 évben mintegy 20 százalékkal nő majd. A kft. tavalyi árbevétele 358,4 millió forint, míg az azt megelőző évben 278 millió forint volt. Adózott eredményük 2019-ben 18,7 millió forintot, 2018-ban pedig 10,1 millió forintot tett ki.
Bár nem vállalták új munkahelyek teremtését, azonban a projekt végrehajtása során várhatóan két, magasan képzett biológust alkalmaznak majd. Jelenleg 29 munkavállalójuk van - tették hozzá.
A 2010-ben alakult Enviroinvest Zrt. székhelye és biotechnológiai kutatóintézete Pécsett, elektronikai hulladékbontó üzemük pedig Dunavecsén található - írta az Enviroinvest Zrt.
A cégnek három - biotechnológiai, környezetvédelmi és elektronikai hulladékfeldolgozási - üzletága van. A biotechnológiai szegmens további biológiai növényvédő szerek fejlesztését tervezi, illetve befektetőkkel létrehoztak egy startup céget, amely az egyik ilyen terméküket Indiában és Vietnámban készül piacra dobni.
hírek innen, onnan
Fokozzák a korai halálozás rizikóját az ultrafeldolgozott élelmiszerek
Harminc éven át vizsgálták a pácienseket, de nem mindegyik feldolgozott élelmiszer bizonyult egyformán veszélyesnek.
Ezzel a módszerrel kiszámolhatod, hogy milyen jövő vár rád: félelmetes dolgokra is rámutat
Ki vagy te? Miben kell fejlődnöd? Milyen visszatérő problémáid vannak? Minden kérdésre választ kapsz, ha tudod, melyik tartozik hozzád!
Az öregség szaga - Miért van az idősebb embereknek más szaguk és hogyan lehet megszüntetni?
Mindannyian észrevehettük már, hogy az idősebb embereknek gyakran van egy jellegzetes szaguk. Ez a szag semmiképpen sem kellemetlen, inkább...
Bejött az élet. Aurelio milliókat kaszálhatott, mióta kijött a börtönből
Az egykori villalakónak két jövedelmező biznisze is fut.
Jeremy Clarkson lett a legvonzóbb brit férfi – újra
Elég meglepő eredmény született, a 64 éves műsorvezető zsinórban másodszor végzett az élen.
Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
A mezőgazdasági növények vetésterülete idén 84,5 millió hektár Oroszországban, 300 ezer hektárral több, mint tavaly.
Egyes hazai gyógyvizeknek különösen kedvező hatásuk lehet a csontrendszerre
A metabórsav kedvezően hat a csontrendszerre. A hazai gyógyvizek túlnyomó részében megtalálható a metabórsav, néhány vízben...
Normális?. Ön még mindig fizet a drága SMS-ért, amit a bankja küld?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az...
A Jacob & Co. bokszolós órájától eldobod az agyad
A csöppet sem visszafogott, erősen limitált szériás karórával Tyson Fury és Olekszandr Uszik meccsére hangolnak.
Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
Az idei fesztiválon a programok a Bakáts téren, a Ráday Házban, a Kálvin Kamara Kertben, a Bibliamúzeumban, valamint a Kálvin téri és a...
Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
A lap szerint a hatóságok abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a határon illegálisan átkelő ukrán férfiak lelték halálukat a...
A Fradi akkor járna jól, ha a Real Madrid nyerné a Bajnokok Ligáját
Egy Real-siker esetén közelebb kerülne a magyar bajnok a BL-főtáblához.
Sport
Tragikus balesetet szenvedett az otthonában, meghalt a legendás sportoló
Hiába szállították kórházba, már nem tudták megmenteni az életét.
Marco Rossi ütötte be az első szeget a Fradi kupaálmának koporsójába
A magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, aki valódi szárnyakat adott a paksi főhősnek.
Sztankovics a szurkolóktól és a Fradi elnökétől is elnézést kért – reakció
A Magyar Kupa döntőjében hosszabbítás után 2-0-ra nyert a Paks a Ferencváros ellen és megszerezte az első trófeáját. Paks-FTC: kihagyott […] A Sztankovics a szurkolóktól és a Fradi elnökétől is elnézést kért
Sztankovics távozik a Ferencvárostól - hivatalos
Az M4 Sporthoz hasonlóan a Sportál is úgy értesült, hogy Dejan Sztankovics vezetőedző távozik a Ferencvárostól.
Döntöttek a szurkolók, őt szeretnék a Ferencváros kispadján látni
Dejan Sztankovics távozása után a Ferencváros szurkolói a közösségi-oldalakon mondták el véleményüket arról, hogy ki legyen a csapat új vezetőedzője.
Orbán Viktor és Szoboszlai Dominik is megszólalt a Fradi-Paks kupadöntőről
Bognár György csapata története legnagyobb sikerét aratta a Puskás Arénában.
Ez a csapat tett ajánlatot Sztankovicsnak - exkluzív információ
A Sportal információi szerint az olasz élvonalban szereplő Bologna szerződtetné Dejan Sztankovicsot, a Ferencváros vezetőedzőjét.
Megvan Dejan Sztankovics új csapata
Már jelezte az NB1.hu, hogy Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője bejelentette a klubvezetésnek, hogy elfogadta egy másik klub ajánlatát. A […] A Megvan Dejan Sztankovics új csapata bejegyzés először nb1.hu-én jelen
A Paksnak kedvezett a Fradi ember-előnye? Megérdemelte Lisztes, hogy lecseréljék? Rossi érdeme a Szappanos-par...
Hétfőnként megjelenő rovatunkban megszokhatták, hogy megvizsgáljuk az NB I hétvégéinek legfontosabb kérdéseit, most azonban csütörtökön, a Paks történelmi győzelmével végződő Magyar Kupa-döntő kulcsmomentum
Spanyol élklubhoz igazolt a Honvéd magyar válogatott kapusa
A Real Sociedadhoz igazolt Tompa Ákos – számolt be róla szerdán a Honvéd. A 17 éves, utánpótlás-válogatott kapus 2019-ben érkezett […] A Spanyol élklubhoz igazolt a Honvéd magyar válogatott kapusa bejegyzés elő
Óriási fordulatot vehet Tuchel és Löw Zsolt sorsa a Bayern Münchennél
A Bayern játékosai és a szurkolók is a német edző maradását szeretnék.
Ez a két csapat tehetett ajánlatot Sztankovicsnak - exkluzív információ
A Sportal információi szerint az olasz élvonalban szereplő Bologna szerződtetné Dejan Sztankovicsot, a Ferencváros vezetőedzőjét.
Bulvár
Robert Fico nem viselt golyóálló mellényt, amiért Orbán Viktort rengeteget froclizzák
„A mellényt nem minden esetben hordják a védett vezetők, mert cikinek tartják, vagy egy olyan szintű beismerésnek, hogy a szavazóktól neki valamilyen okból félnie kell” – hangsúlyozta Tarjányi Péter biztonságp
Egy amerikai nő lesokkolt Magyarországtól, olyat mondott, ami példátlan
Ezt hallani kell, tényleg.
Durva támadás érte Magyar Pétert
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerint Magyar Péter miatt ült le olyan hamar a pedofilbotrány.
Amerikai lap: Ha Orbán terve bejön, óriási bajba kerül Európa
A jobboldali populisták várható térnyerése sebezhetővé teheti Európát a támadásokkal szemben – írja a CNN.
Újabb fordulat a rezsiszámláknál, több mint 3 millió embert érint
Válaszolt az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal.
„Megsértődött, amikor nem álltam neki főzni a császármetszésem után” – Szülés utáni horrorsztorik az apákról
Egy nő a gyerekét mindig magának szüli, tartja a mondás és az alábbi tíz „mintaapára” ez sajnos különösen igaz.
Túl sokat tudott, savat itattak meg egy férfivel Budapesten
Az áldozathoz állítólag nem hívtak mentőt, csak kirakták a Péterfy utcai kórháznál.
Jön a baba Kulkáéknál: „János nagyon izgatott, és már alig várja, hogy megismerhesse az új kis jövevényt”
A színművész nővére számolt be a gólyahírről.
Csörgött a telefon Bárdosi Sanyinál: azonnal ügyvédet hívott és bezárkózott a lakásába
Fű alatt értesítette a rendőrség egy munkatársa hogy nagy a baj.
Szoboszlai az első, akit megneveztek Liverpoolban
A lap már az Európa-bajnokság következményeiről is írt.
Ezek a biztos jelei, hogy sokkal intelligensebb vagy, mint az átlag
Nem kell az egekben lennie az IQ-dnak ahhoz, hogy intelligens legyél – sajnos hajlamosak vagyunk a bizonytalanságra önmagunkkal szemben.
Medveczky Ilona eladta a háza felét: Életem végéig élhetek benne, a felső szintre pedig egy házaspár fog költö...
Segítenek neki rendben tartani a kertet, és szeretik a kutyáit is.
blogmorzsák
Rákosi személyi kultusza
A XX. század derekáig - néhol később is - nagy divat volt politikai vezetők köré kultuszt építeni.
Sarki fény, geomágneses vihar!
Kell tartanunk a GPS bekrepálásától vagy az önvezető traktorok lázadásától geomágneses vihar idején?
Lézergravírozás otthon, egyszerűen a Wainlux K10 Minivel
A Wainlux a lézergravírozást minden földi halandó számára elérhetővé tette.
Bezárt a bazár
Az FBI átvette az irányítást a BreachForums webhelye felett.
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák