Ezt olvasta már?

Négyezer fölött az újonnan beazonosított fertőzöttek száma

Négyezer-háromszáznyolcvanöt újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 414 514 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzötte...


Milliárdokat csoportosított át a kormány éjjel

A csütörtök éjjel megjelent kormányhatározat ismét jelentős forrásokat csoportosított át az idei költségvetésben.


hirdetés

Az összesen megmozgatott 11,8 milliárd forintból a legtöbbet a Rogán Antal irányítása alá tartozó Nemzeti Koncessziós Iroda kapott 4,1 milliárd forintot az alapkiadások fedezésére (személyi, dologi kiadások stb.). Jelentős forráshoz jutott a Pénzügyminisztérium is, 3 milliárd forintot kapott az egészségipari vállaltok versenyképességének javítására.

 

649 plusz 495 millió forint került átcsoportosításra a gyógyító-megelőző ellátás intézetei részére, a Nemzeti Sportközpontok pedig 310 milliót kapott.

 

Az Egészséges Budapest Program előirányzatról elvont 1,1 milliárd forint gyakorlatilag teljes egészében az MH Egészségügyi Központ dologi kiadásait fedezi a határozat értelmében.

Közel negyed-negyedmilliárdot kapott a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása, a kulturális, civil és nonprofit szervezetek, valamint a Klebelsberg Központ, valamint a közgyűjtemények beruházásokra.

mti

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Koronavírusos a prágai állatkert egyik gorillája és két oroszlánja

Jamvan és Suchi, a két oroszlán, valamint Richard, a 29 éves hím gorilla tünetei eddig enyhék.

Baleset történt Hejőpapinál

Mezőcsáti tűzoltókat riasztottak.

Jövő év végére kezdődhet a hazai vakcinagyártás

Az idei feladatokra mintegy 17 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak.

Krumplifej úr gendersemleges lett

Ezentúl simán csak Krumplifej lesz a neve.

Igazi úriember: Kim Kardashian ékszereit árulta Kanye West

Los Angeles ? Nem túl lovagias: maga mögött hagyná a múltat, ezért a válókereset beadása előtt néhány nappal kísérletet tett arra...

Orbán Viktor: sós húst sütsz kis szűcs?

Orbán Viktor is reagált a Facebookon Marco Rossi csütörtöki bejelentésére, miszerint a labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya...

Alex Ferguson minden idők legjobb edzője

A skót Sir lett minden idők legjobb edzője a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél, amely az...

Alagút-?ügy? ? A belügyminiszterrel találkozott az álhírterjesztő Stummer János

Megbeszélést folytatott egymással csütörtökön Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági...

A következő uniós ciklusban is ezermilliárd forint jut majd a főváros fejlesztésére

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a főpolgármesterrel és...

Életrajzi film készül Robbie Williamsről

Életrajzi film készül Robbie Williams világhírű angol énekes-dalszerzőről Michael Gracey rendezésében. A deadline.com értesülése...

Karácsony: A kormánytól csak ígéreteket kaptunk meg egy noteszt, és már a sámlit is kirúgták alólunk

A főpolgármester a kormánnyal tárgyalt, eredménytelenül és évet értékelt.

Sport

Dárdai Pál: ?Amikor beléptem az öltözőbe, volt olyan, aki nem beszélt sem németül, sem angolul?

Másodszor érkezett megmentőnek a Hertha BSC első csapatához Dárdai Pál. Legutóbb bravúrokat ért el, a mostani berlini csapat nincs jó állapotban, ezt a magyar szakember is elismerte. De tudja, hogy lehet felrázni a cs

Messi elkérte a kiscsapat kapusának mezét, látnod kell utóbbi reakcióját

Edgar Badia egyáltalán nem számított arra, hogy Lionel Messivel mezt fog cserélni.

?Fel sem akartam fogni az egészet? ? Zlatko Saracevic magyar fia a netről tudta meg, hogy meghalt az apja

Veszprém ? A kamaszkorba lépett fiú fájdalma, a tehetséges sportolóé, aki egyik pillanatról a másikra elveszítette világsztár édesapját.

A sosem focizó ostoba bíró miatt őrjöngenek az olaszok a Real Madrid elleni BL-meccs után

Az Atalanta edzője szerint tönkretették a meccsüket. A Manchester City tökéletes futballgépezetként nyert Budapesten.

Pep Guardiola csúnya zakója a Puskás Arénában - képek

A Manchester City vezetőedzőjének szerda esti öltözete sokaknak szemet szúrhatott.

Meghalt a magyar birkózás legendás alakja

A kiváló sportember a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának is a tagja.

Eladják az Újpest focicsapatát ? Azt mondják, ez már biztos

Az elmúlt 2-3 évben rendszeresen felröppentek hírek az Újpest FC eladásával kapcsolatban.

Agyhalott lehet, élet és halál között a portugál válogatott kézikapus

A Porto szívrohamot kapott játékosát a gépek tartják életben, az agya jó 50 percig maradt oxigén nélkül.

Hűha-kategória formákkal rendelkezik ez a 40 éves négygyermekes fitneszmodell

Azt nem tudjuk, hogy nokedlit tud-e szaggatni Jala Sue, de bombaformákkal rendelkezik, az tuti.

A magyar helyett a szerb válogatottat választotta a tehetséges kézilabdázó

Magyarországon nőtt fel, de a Vajdaságban született.

Kondás Elemér debreceni kirúgása még a magyar edzőcserék közül is kilóg

A MOL Fehérvártól elküldött Márton Gáboré nem annyira. Edzőcserék az NB I és NB II élcsapatainál.

Garancsi veheti meg az Újpestet? 7,2 milliárdot sem sajnál a Fehérvár tulajdonosa

Budapest ? Elérkezett a huzavona vége, új tulajdonosa lesz az Újpest focicsapatának.

0

Bulvár

"Lehet, hogy szűk lesz egy kicsit, de a férje majd bejáratja" - Magyar nők megrázó vallomásai a férjöltésről

Szülész-nőgyógyászt és tanácsadó szakpszichológus-dúlát is kérdeztünk a jelenség kapcsán.

Döbbenetes sztorik esküvői dolgozóktól: ebből tudták már a lagzin, hogy rövid lesz a házasság

Ami elméletben a párok egyik legszebb napja, a gyakorlatban nem mindig az. És ez sosem utal jó dolgokra!

"Pénteken tudom oltani. A kínai vakcinával. Kéri?"

A héten sok nyugdíjas szembesül vele, hogy olyan kérdésben kell döntenie, amelyet jelenlegi ismeretei alapján nehéz meghoznia. Hogy beadassa-e magának a kínai Sinopharm koronavírus elleni védőoltását. Nekik próbál

Rejtélyes épületekre bukkantak a Marson ? a következő képek láttán ezt is hihetnénk, pedig egy spanyol kisváro...

A spanyol fotós és ideggyógyász, Al Mefer lőtt néhány fotót a spanyol tengerparti város, Benidorm néhány hórihorgas épületéről.

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Több évtizedes titok derült ki Pécsi Ildikóról: a színésznő élete mégsem volt nyitott könyv ? Ezt árulta el fo...

Izgalmas életet élt a Kossuth-díjas színésznő, akinek a halála után újabb titkokra derült fény: most L. Péterfi Csaba, a színésznő fogadott fia elmesélte, hogy valójában milyen kalandos és romantikus regénybe i

Mit rejtegetnek a Vatikánban? Megdöbbentő információk

Megállt az idő a Vatikánban - sajnos. A 21. századra elvárná az ember, hogy innen tiszta hit, igazság és elfogadás fakadjon.

Orbán Viktor megrázó hírt jelentett be

Drámai beszéddel jelentkezett csütörtök délután a miniszterelnök, tudd meg, mire számíthatunk a következő hetekben. Íme a legújabb információk.

Botrány, amit tesznek. Soron kívül oltatják be magukat, harcolnak a kínai vakcináért

Világszerte buknak le a politikusok, üzletemberek, állami tisztviselők, akik soron kívül oltatják be magukat.

Óriási botrány: akkora a harc a kínai vakcináért, hogy soron kívül oltatják magukat.

A pandémia egyik legnagyobb botránya bukott ki, amivel már a Wikipédia is külön foglalkozik: akkora harc folyik világszerte a Sinopharm vacináért, hogy több országban sorra buknak le politikusok, üzletemberek azzal, ho

Eldőlt, mi lesz a korlátozásokkal: Gulyás Gergely jelentette be a döntést

A kormány egyelőre változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat.

Exatlon: ?Nem tudom folytatni...? - Palik László drámai bejelentést tett

Az Exatlon Hungary Joker játéka előtt Palik László drámai bejelentést tett.

blogmorzsák

Nagy roppanós virsli teszt

8 juhbeles, roppanós virsli vaktesztje a legolcsóbbtól a legfinomabbig!

Farkas Ádám: A valóságot kell megidézni

Egy titokzatos műteremben jártunk.

Fotelforradalmárok kora

Miért érezzük szükségét annak, hogy beszóljunk bárkinek és bármiért?

A vakcina: a legyőzött COVID

A Discovery exkluzív dokumentumfilmben mutatja be a COVID-19 elleni vakcina létrejöttét.

Mit jelentett az ókori rómaiaknál a „csók joga”?

A férfiak attól tartottak, hogy a feleségek, ha isznak, könnyebben félrelépnek.

Lehet-e még gyurcsányozni?

Már nem igazán alkalmas arra, hogy afféle mágnesként rántsa össze a kormánypárti vasreszeléket.

Blitzwolf masszázspisztoly – csodát tesz?

Bemelegítésre, izomlazításra, izomláz ellen ajánlják, de tényleg működik?

Ő miért kapott előbb oltást, mint én?

Az egymondatos válasz így hangzik: „Mert ő következett.” Össztársadalmi kérdés lesz, ki, mikor, milyen vakcinát kaphat.

Diktatúrák a két világháború között

A második világháború küszöbén kontinensünk politikai térképe diktatúrákkal volt tele.

Korlátozza-e a Facebook a szólásszabadságot?

Mi áll az ausztrál kormány és a techóriás közötti vita hátterében?

A Stummer-alagút

„Mindegy is, hogy lesz alagút vagy sem, a mi fejünkben már megvan.“

A legütősebb házi nassolnivaló egészségesen

Inkább ezt együk pattogatott kukorica és a bolti chips helyett.

0