Ezt olvasta már?


Munkáltatói fórum az atipikus munkavállalási formákról

2018. október 10-én megrendezésre került a Győri Szülők Házában a Győri Család és KarrierPONT(CSAK PONT) megnyitója. Az ünnepélyes átadást követően a meghívott Győr-Moson-Sopron megyetérségében foglalkoztató munkáltatókat és partnereket egy munkáltatói fórumra invitálta a GyőriCSAK PONT.

A beszélgetést Regős Judit, a CSAK PONT szakmai vezetője, és Lőcsei-Balássy Emőke, a Szülők Háza alapítvány szakmai kurátora vezette, a téma pedig az atipikus munkavállalási formák volt. A beszélgetésen 13 munkáltató megbízottja is részt vett és megosztották véleményüket, tapasztalataikat, jó gyakorlataikat ezekről a munkavégzési formákról, a nők munkaerő-piaci reintegrációjáról valamint az állami gondozásban felnövő gyermekek munkaerő-piaci integrációjáról.

Regős Judit és Lőcsei-Balássy Emőke első kérdése arra irányult, hogy a jelenlevő munkáltatóknál milyen atipikus foglalkoztatási formák kerülnek elő. Kiderült, hogy szinte mindegyik munkáltatónál van erre lehetőség, különböző keretek közt. Rácz Erika, a Julius-Globe Kft. minőségügyi vezetője elmondta, hogy kisgyermekes vagy nagycsaládos nők esetében lehetőséget teremtenek részmunkaidős munkavállalásra, valamint csúsztatott munkakezdésre is, azonban ezt a lehetőséget csak azoknak ajánlják fel, akik a cég életében hosszú távon képesek és akarnak részt venni, hiszen termelést végző ipari szereplőként sokszor problémát okoz a női munkaerő egyedi igényeinek és cégük érdekeinek összehangolása. A PwC megbízásából Komondi Milán ismertette, hogy náluk elérhető mind a részmunkaidő (4 és 6 órában) és a rugalmas munkaidő is. Csiszér Éva, projekt menedzser, Mayer Ildikó, szakmai szakértő, HR tanácsadó és Farkas-Kulin Fruzsina, szakmai szakértő, szociális mentor a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft-től pedig arról beszélt, hogy munkatársaik nagy része mind atipikus foglalkoztatási formában dolgozik.

Dr. Dégay Anett a Duna Takarékszövetkezet megbízásából kifejtette, hogy 200 munkavállalójuk 80%- a nő, sokan kisgyermeket nevelnek, így igyekeznek a legtöbbféle lehetőséget nyújtani az ő foglalkoztatásukra is, a részmunkaidő, a csúsztatott kezdés, illetve, ha az adott pozíció is engedi home office is igénybe vehető. Lajosfalviné Gulyás Györgyi a Soproni Család- és Gyermekjóléti

Központ munkatársa elmondta, hogy 20 munkavállalóból 19 nő a Központban, home office-szal, rugalmas munkaidővel segítenek nekik. Kiemelte azt is, hogy, akinek kiegyensúlyozott a magán és családi élete is, az a munkahelyén is jobban teljesít, ez különösen fontos a segítő szakmákban. Czukorné Hollós Anna Raabersport Kft és a Soproni Darazsak ifjúsági és Sportegyesület képviselőjeként elmondta a tapasztalatukat, miszerint a teljesen rugalmas munkaidő nem működött, szükség van egy törzsidőre, amit minden munkavállaló a munkahelyén tölt el, hogy tudjanak kommunikálni a kollégák.

A résztvevők összhangúan megállapították, hogy a digitális eszköztár (mint a Skype vagy az email) lehetővé teszi és megkönnyíti az atipikus foglalkoztatást. Viszont kontrollra szükség van mind a munkavállaló, mind a munkáltató érdekében. A következő munkáltatókhoz intézett kérdés arra irányult, hogy mennyire bizonyult hatékonynak az atipikus munkaforma. Egyetértés alakult ki a résztvevők közt több dologban is, mint, hogy szellemi tevékenységnél egyszerűbb kontrollálni az atipikus munkavállalási formákat. Határidők betartása és betartatása az együttműködés kulcs a munkáltatók szerint. Kiemelten fontos felnőttként kell kezelni a munkavállalót, valamint felelősséget bízni a munkavállalóra és vállalni is érte. Kulcsgondolatként került elő, hogy partneri viszony kialakítására kell törekedni. Komondi Milán (PwC) kifejtette, hogy ennek a partneri viszonynak a kialakítása már az interjú során elkezdődik, már ebben a korai fázisban kialakul a bizalom, mely tart egészen az első olyan eseményig, amíg a munkavállaló nem tesz olyat, amitől meginog. Vagyis már a munkaviszony kezdetekor tisztázni kell a szerepeket és a felelősséget.

Büss Zsuzsa, aki a DMS Bt. tulajdonos-vezetője, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Szalonjának képviseletében érkezett, kiemelte, hogy ha erős a csapatmunka, a munkáltató nem szorul rá, hogy egyesével kontrollálja beosztottjait, valamint, hogy rendkívül fontos az érdekeltségi rendszer korai tisztázása. Sörös Ferenc a HÍD Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda megbízott képviselője szerint fontos gondolat lehet a munkáltatóknak, hogy nem szabad hazugságra nevelni a munkavállalót, ha jár a bizalom, nem kell valótlanságot állítani a munkavállalónak arról, hogy mikor mit tesz munkaidejében, hiszen őszinte lesz és elvégzi a munkáját.

Ezek után a nők munkaerő-piaci integrációjának hátterére terelődött a szó, a beszélgetés résztvevői megállapították, hogy a berögződött társadalmi berendezkedések lebontása fontos folyamat, melynek része az intézményes háttér, a mentálhigiénés önsegítő beszélgetések és a társadalmi megítélés javítása is. A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. ezt a hátteret és keretet próbálja megalkotni.

A másik nagyon fontos gondolat, ami megfogalmazódott az volt, hogy az apák szerepe nagyon fontos a családos nők munkavállalásában, nem szabad őket sem kihagyni a célcsoportból. Az atipikus munkavállalási forma sikeressége a munkáltatók szerint a munkavállaló önismeretén is múlik, vagyis, hogy egy munkavállalónak tisztán kell látnia, hogy hatékonyan és eredményesen tud-e dolgozni egy a tipikus foglalkoztatási formától eltérő módon is.

A beszélgetés utolsó kérdése az állami gondozásban felnövő gyermekek munkaerő-piaci integrációjára vonatkozott. Regős Judit és Lőcsei-Balássy Emőke elmondták, hogy jelenleg Magyarországon nagyjából 25 ezer gyermek él állami gondozásban és a munkaerő-piacra való belépésüket a munkáltatók oldaláról is rendkívül fontos támogatni és elősegíteni. Az összes jelenlévő munkáltató kifejezte elkötelezettségét a téma iránt, valamint kiemeltek három fő kulcsszót; a bizalmat, az integrálást és a segítést, melynek része az önértékelés kialakítása. Ebben való segítség a mentálhigiénés szolgáltatások lehetnek, de kiemelt a segítő-támogató intézmények fontossága is.

Végső soron a folyamat a rendszerszintűség kialakítására való törekvéssel kezdődik, ebben a munkáltatók szerepvállalása lehet az első lépés. A munkáltatókkal való együttműködés a Család- és KarrierPONT fontos építőköve, így a projekt teljes időtartama alatt további munkáltatói fórumokra, valamint széleskörű partneri viszonyra és együttműködésre fog sor kerülni a Győr-Moson-Sopron megye térségében foglalkoztató munkáltatókkal.

A EFOP-1.2.9-17 azonosítójú pályázat keretében megvalósuló projekt célja egy olyan térségi munkaerő-piaci állapot kialakítása, amely a helyi megoldásokra és együttműködésekre alapozva megkönnyíti az atipikus munkavállalást és a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű nők munkaerőpiacra való gyorsabb visszatérését, javítja a nők munkaerő- piaci helyzetét. Ezen belül kiemelten fontos a család és a munka összeegyeztetésének előmozdítása, valamint a harmonikus családi élet feltételeinek támogatása.

A győri Család és KarrierPONTban a nyitvatartási időben betérő érdeklődők személyre szabott álláskeresési- és mentálhigiénés tanácsadást kaphatnak, illetve részt vehetnektájékoztató napokon, képzéseken, fejlesztési programokon (munka-magánélet összehangolása, megértő kommunikáció, álláskeresési és motivációs csoport). Emellett a munkáltatók számára is szervezünk fórumokat, érzékenyítő programokat, képzéseket.

A Család és KarrierPONT a rendezvények idején gyermekfelügyeletet biztosít. A szolgáltatások mind a munkavállalók, mind pedig a munkáltatók részéről a megvalósítás időszakában, 2020. október 31-ig ingyenesen vehetők igénybe.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt

A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...

Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat

Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.

Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán

Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...

10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el

A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.