Ezt olvasta már?


Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában

Ismét plusszosodunk

A széles spektrumú oldalazásra tekintettel egyre több külföldi portálon olvasható a bölcselet: „buy every dip, short every up”, azaz minden lebukásban vegyünk erősen, míg a pillanatnyi fellélegzéseket shortoljuk meg.

Az elmúlt 1-2 hétben ez nagyon jól működött is, és amíg nem kerül fel a pont a görög „i”-re, addig folytatódhat ez a stratégia. Jövő hétfőn ülnek össze az eurogroup-os pénzügyminiszterek, a tárgyalásról egyelőre annyit tudni csak, hogy gyorsan akarnak dönteni, így ez azt is jelentheti, hogy talán nem lesz több halasztás és megszavaznak egy részleges kimentést, tekintettel a közelgő március 20-i kötvényteljesítési időpontokra.

Mindezek után és a tegnapi jó amerikai adatok hatására, kicsit kikupálódott az EUR/USD páros és megközelítette a sávközepet. Az eső trendbe még épp hogy csak belefér, kevés fundamentum támogatja az emelkedést és péntek is van, úgyhogy a legvalószínűbb egy újabb lefordulás. Egyetlen ellenkező eset lehet csak: Akkor folytathatjuk az utat felfelé az oldalazó csatorna irányába, ha a piac beárazza a hétfői megegyezést.

(Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader

A DAX mindeközben ismét jó formában kezdi a napot, ám mivel ismét közel van a 6838-40 körüli ellenállás, lehetséges, hogy célszerűbb, hanyagolni ma ezen index kereskedését.

Nem így az egyik komponensét, a BMW-t amely év eleje óta úgy száguld, mint termékei az Autobahnon, láthatunk némi konszolidációt az elmúlt napokban, de ismét a 100 órás mozgóátlag felett vagyunk, és a vártnál erősebb 8 órás német adat is besegíthet az ismételt emelkedésben. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez egy hosszabb távú befektetés, nem kell idő előtt kiugrani belőle.

(Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader

A magyar piac minden bizonnyal követi az Európai irányt, Telekom tartást és a sávozháshoz igazodó OTP kereskedést javasolunk.

Érdekli az elemzési módszer, amit alkalmazunk? Szeretne többet megtudni a tradelésről és a tőzsde alapjairól? Esetleg már haladó, de szeretné tovább csiszolni technikai repertoárját? Itt az alkalom: jelentkezzen februári trader kurzusunkra a oletics.zoltan@remnagy.hu -n, vagy a 06-70-775-6843-as telefonszámon.

 

Oletics Zoltán

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos vastagbélgyulladást okozhat a visszahívott szalámi – Nehogy fogyassz belőle.

A Dulano Artländer szalámi visszahívásáról döntött a Lidl, mivel STEC baktérium jelenléte gyanúja merült fel. Az intézkedés a...

Elfelejtheted a laminált padlót és a parkettát a konyhában: egyre többen választják ezt a látványos megoldást

Hosszú éveken át a parketta és a laminált padló számított a legnépszerűbb választásnak a konyhákban.

„A nézőknek köszönhetek mindent” – 86 éves lett Gojko Mitić, a Kelet Winnetouja

A 86. születésnapját ünneplő szerb színész úgy lett ikon Kelet-Németországban, hogy filmen sosem játszotta Winnetout. A közönség...

Elhagyta az országot, külföldön kezdett új életet Novodomszky Éva

Kevesen tudják, hogy a televíziós munkája mellett egy különleges családi vállalkozásban is aktív szerepet vállal Novodomszky Éva. A...

Így küzdj meg a stresszel hatékonyan a csillagjegyed eleme szerint

Gondoltál már arra, hogyan befolyásolhatja a horoszkópod az elméd megnyugtatását és a stressz kezelését? Most ennek jártunk utána.

Kezdődik! Megérkeztek a zivatarok, jégeső is jöhet – mutatjuk, mikor és hol csaphatnak le a legdurvább viharok

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a...

Foci-vb – meghökkentő dolog történt a vébé egyik legnagyobb sztárjával

Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett Kansas Cityben azzal a gyanúval, hogy ők lopták el a világbajnokságon szereplő...

„Megpróbálják lenyomni a torkunkon, ami felülről jön" - a Fidesz kőbányai küldötte keményen beolvasott a pártvezetésnek és nagy tapsot kapott

Jankovich Tibor szerint a Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol nem tudnak visszajelezni, hogy mi nem működik....

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

0