Ne a lakás, hanem a hitel összegéhez kössék az árfolyamgát lehetőségét!
Módosító javaslatot nyújt be a Fidesz az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslathoz, azt kedvezményezve, hogy ne a lakás értékéhez, hanem a felvett hitel összegéhez kössék az árfolyamrögzítés igénybevételének lehetőségét - közölte Rogán Antal kedden az Országgyűlésben.
E szerint az élhetne az árfolyamgáttal, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel.
A Fidesz vezérszónoka emlékeztetett: az eredeti tervek szerint az vehetné igénybe az árfolyamrögzítést, akinek a devizahitel fedezetéül szolgáló ingatlanjának forgalmi értéke - a fedezetként való elfogadáskor - nem haladta meg a 30 millió forintot. A Fidesz ehelyett azonban azt a korlátot javasolja - folytatta -, hogy az élhessen az árfolyamgáttal, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel.
A módosító indítványról a kormánypárti frakció megkezdte az egyeztetéseket a kabinettel és a bankszövetséggel is - jelezte Rogán Antal.
mti

- Ismét a Dragon űrhajó fellövésére készül a SpaceX
- Négy és fél méteres emberszobor rágógumiból
- Veszteséges volt tavaly az Uniqa Biztosító
- Esküvőbe "csöppent" a padlásról
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- Betörőfutamító 101 éves matróna
- Félszáz győri háztartást kötöttek le a melegvíz-hálózatról
- Esküvői autókonvojok szarkája
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


