Ezt olvasta már?


Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért

Folytatódik a tinédzsereket megszólító országos "Ne ess pánikba kampány", amely az abortuszok számának visszaszorítását, a védekezés fontosságát tűzte ki céljául.

A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) tovább folytatja a „Ne ess pánikba” elnevezésű ismeretterjesztési kampányát, amelynek célja a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékozottság növelése és ez által a nem kívánt terhességek számának csökkentése. Ugyanakkor a kampány segítségével a Társaság fel kívánja hívni a figyelmet az abortusz veszélyeire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott, és még nem jött el a gyermekvállalás ideje. A védekezés fontosságát jelképezi a kampány jelmondata ”véletlenül, védetlenül”, ugyanakkor ezt sugallja, hogy „Ne ess pánikba” – „Van megoldás”.

Magyarországon 2000-ben közel 60 000 terhesség-megszakítás történt, az ezt követő években ez a szám csökkent, 2008-ban már alig több mint 44 000 abortuszt végeztek. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a legnagyobb mértékű csökkenés a 25–29, illetve a 30–34 éves korosztálynál figyelhető meg, ugyanakkor a húsz év alatti korcsoportban lényeges változás nem történt, holott számukra a reprodukciós karrier kezdetén a megbízható fogamzásgátlás nagyon fontos.

Összegezve, hazánkban sajnos még ma is óránként öt terhesség-megszakítást végeznek. Való igaz, az elmúlt évtizedben évről évre csökkenés mutatkozott a terhesség-megszakítások számát illetően, azonban ennek mértékével a Társaság tagjai nem elégedettek, éppen ezért tovább küzdenek az abortuszok visszaszorításáért.

Prof. Dr. Bártfai György, a MCSNTT elnökhelyettesének véleménye szerint a fiatalabb korosztálynál a nem kívánt terhesség megelőzhető lenne, megfelelő felvilágosítással és szexuális neveléssel. A Társaság országos szintű tudatformáló munkája ellenére a magyar tinik még mindig nagyon keveset tudnak a fogamzásgátlás lehetősségeiről, ugyanakkor nem ismerik a menstruációs ciklusukat. Ez részben annak is köszönhető, hogy nagyon sok családban a szexualitás kérdése mind a mai napig tabutémának számít. A szülők segítsége nélkül pedig minden felvilágosító tevékenység könnyen kudarcot vallhat. Fontos, hogy beszélgessenek gyermekükkel a szex kérdéseiről, az együttlét veszélyeiről, és közösen fedezzék fel a gyermekeik számára az „új világot”.

Minden tinédzsernek egyenlő esélyt kell adni arra, hogy a modern fogamzásgátlási módszereket megismerje, és azok közül nőgyógyásza segítségével választhasson.

Ugyanakkor Bártfai professzor úgy véli, annak ellenére, hogy tapasztalható némi javulás a tizenévesek körében a fogamzásgátlás tekintetében, bőven akad még tennivaló ezen a területen. Ezt szolgálja többek között a „Ne ess pánikba” elnevezésű kampány, amely elsősorban a sürgősségi fogamzásgátlásra, az abortuszok megelőzésének egyik hatékony módszerére, valamint a művi terhesség-megszakítás veszélyeire, kockázataira, az első abortusz következményeire hívja fel a figyelmet.

A kezdeményezés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hazánkban ugyanis aggasztóan magas azoknak a fiataloknak aránya, akik egyáltalán nem vagy nem megfelelően védekeznek. A kampány elsősorban őket hivatott segíteni, hogy ne maradjanak „véletlenül, védetlenül”. Az abortuszok kockázataival kapcsolatban a professzor kihangsúlyozta, hogy a terhesség-megszakítás tartós károsodást, sokszor meddőséget okozhat. Azoknál a nőknél, akiknél több abortuszt is végeznek, sokkal nagyobb a spontán vetélések és a koraszülések aránya, nem beszélve a lélektani teherről, amelyet a beavatkozás okoz a nőknek. A fogamzásgátlással kapcsolatban, mint a professzor mondta, nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő ismeretekre, ugyanis a biztonságos módszerekről, pl. a hormonális fogamzásgátlásról számos tévhit él a köztudatban.

A sürgősségi fogamzásgátlást népszerűsítő kampány tudatosítani kívánja a fiatal lányok körében azt, hogy ha a védekezésbe netán hiba csúszik és fennáll a veszélye a nem kívánt terhességnek, akkor is van megoldás, a fogamzás elkerülhető, nem kell mást tenni, mint élni a sürgősségi fogamzásgátlás módszerével. Mindent el kell követni azért, hogy minél kevesebben éljenek a művi abortusz lehetőségével – tette hozzá a professzor.

A kampány ugyanakkor a megfelelő szexuális és erkölcsi nevelésre is buzdít, mert csak így érheti el a célját. Mindenképpen el kell ültetni a köztudatban, hogy nem kell kétségbeesetten, tehetetlenül várakozni egy védekezés nélküli szeretkezés után, hiszen erre is van megoldás, tehát végszükség esetén sem szabad pánikba esni.

MCSNTT







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos vastagbélgyulladást okozhat a visszahívott szalámi – Nehogy fogyassz belőle.

A Dulano Artländer szalámi visszahívásáról döntött a Lidl, mivel STEC baktérium jelenléte gyanúja merült fel. Az intézkedés a...

Elfelejtheted a laminált padlót és a parkettát a konyhában: egyre többen választják ezt a látványos megoldást

Hosszú éveken át a parketta és a laminált padló számított a legnépszerűbb választásnak a konyhákban.

„A nézőknek köszönhetek mindent” – 86 éves lett Gojko Mitić, a Kelet Winnetouja

A 86. születésnapját ünneplő szerb színész úgy lett ikon Kelet-Németországban, hogy filmen sosem játszotta Winnetout. A közönség...

Elhagyta az országot, külföldön kezdett új életet Novodomszky Éva

Kevesen tudják, hogy a televíziós munkája mellett egy különleges családi vállalkozásban is aktív szerepet vállal Novodomszky Éva. A...

Így küzdj meg a stresszel hatékonyan a csillagjegyed eleme szerint

Gondoltál már arra, hogyan befolyásolhatja a horoszkópod az elméd megnyugtatását és a stressz kezelését? Most ennek jártunk utána.

Kezdődik! Megérkeztek a zivatarok, jégeső is jöhet – mutatjuk, mikor és hol csaphatnak le a legdurvább viharok

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a...

Foci-vb – meghökkentő dolog történt a vébé egyik legnagyobb sztárjával

Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett Kansas Cityben azzal a gyanúval, hogy ők lopták el a világbajnokságon szereplő...

„Megpróbálják lenyomni a torkunkon, ami felülről jön" - a Fidesz kőbányai küldötte keményen beolvasott a pártvezetésnek és nagy tapsot kapott

Jankovich Tibor szerint a Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol nem tudnak visszajelezni, hogy mi nem működik....

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

0