Ezt olvasta már?


Negyedszerre is MOST FESZT-re invitál a tatabányai színház

A MOST FESZT-et a Tatabányai Tavaszi Fesztivál keretein belül rendezi meg a Jászai Mari Színház, ahol a kulturális programok között nem csak előadásokra, de közönségtalálkozókra, kóstolásokra is invitálja az érdeklőket a MOST FESZT. A fesztivál március 21. és 25. között kerül megrendezésre.

2018-ban a Jászai Mari Színház – a Tatabányai Tavaszi Fesztivál keretén belül – immár negyedik alkalommal invitálja nézőit MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiváljára, a MOST FESZT-re.

A stúdiószínház intim közelsége és a monodrámát játszó színész „magánya” a színpadon olyan katartikus élmény részesévé teheti a közönséget, melynek átélése a legkülönlegesebb színházi pillanatok közé tartozik. A március 21. és 25. között megrendezésre kerülő MOST FESZT 2018 ezeket a pillanatokat szeretné egy csokorba gyűjteni és átnyújtani a nézőknek.

A szervezők több, mint 50 jelentkező közül választották ki azt a 4 monodrámát és 5 stúdiószínházi előadást, amely véleményük szerint reprezentálja azt a sokszínűséget, ami a produkciók alkotóinak munkáját jellemzi. A fesztiválra érkezett nevezések alapján elmondható, hogy a MOST FESZT megalapításakor meghatározott három csoport, azaz a vidéki, a határon túli és a független társulatok által létrehozott kínálat lehengerlő. A 2017 óta öt napos fesztivál programja – a seregszemle történetében először – A legnagyobb tilos! című előadással a legfiatalabb nézők felé is nyitni szeretne. A MOST FESZT játszóhelyei kapcsán szintén újdonságra számíthatnak a nézők, hiszen a hagyományoknak megfelelő kamaraszínházi és nagyszínpadi játszóhelyek mellett, az idei évben először a Jászai Klubszínpadot is játéktérként használja majd a fesztivál (Csak egy szóval mondd, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása).

Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója a MOST FESZT 2018 kapcsán elmondta: „A negyedik MOST FESZT programjának tervezésekor a legnagyobb örömet az jelentette számomra, hogy mára már egyértelműen látszanak és talán mindenki számára egyértelművé is váltak azok a találkozási pontok, melyeken keresztül részben a korábbi három fesztivál, részben a Jászai Mari Színház repertoárjában képviselt értékek kapcsolódnak egymáshoz. A visszatérő művészek, a fesztivál által körbejárt témák és a válogatás tematikája alapján reményeim szerint egyre markánsabban körvonalazódik, hogy a két forma, azaz a monodráma és a stúdiószínház mellett, mi az a tartalom, ami a MOST FESZT sajátja.

Annak az elsöprő, elemi erejű szenvedélynek, amit A NÉV: CARMEN című előadás képvisel, ráadásul egy, mindannyiunk által ismert, klasszikus történetben, helye kell legyen a fesztiválon. A KEZDHETEK FOLYTATÓDNI – PETRI-EST számos értéke mellett nagyon fontos volt számunkra, hogy azt az űrt, amit a költészet hiánya eddig jelentett a MOST FESZT palettáján, betöltsük. Az a minőség, amit Petri György versei, Pál András és Rozs Tamás képvisel, a legkiválóbb kezdet a költészet és a fesztivál kapcsolatában.

A CSAK EGY SZÓVAL MONDD című dráma, azon kívül, hogy igazi különlegesség, alkalmat teremt számunkra, hogy Klubszínpadunkat egy színházi előadás játszóhelyeként is kipróbáljuk, ráadásul azokkal a színészekkel, akik a MOST FESZT 2017-en a Legjobb stúdiószínházi előadás és a Közönségzsűri díját is besöpörték a Gaudeamus Igitur című szatírával. Nagyon fontosnak tartom, hogy a másság kérdését a lehető legkülönbözőbb színpadi formákban időről időre a színház közönsége elé vigyük. A tribádok éjszakájának műsorra tűzése 2014-ben, az első MOST FESZT Kéjpart című előadása, de bizonyos értelemben még a tavaly bemutatott Csoportterápia is mind erre a kérdéskörre igyekezett reflektálni. Az Edouard Louis önéletrajzi ihletésű regényéből készült LESZÁMOLÁS VELEM című monodráma Nagy Dániel Viktorral ezt a megkezdett utat folytatja. 2015-ben komoly közönségsikerrel játszottuk Háy János Házasságon innen és túl című „családi körét”.

Külön öröm számomra, hogy az idei fesztivál előadásai között a szerző A HALOTTEMBER című „színházi balladája” bemutatásra kerül. Az eddigi fesztiválok programjának összeállításakor kiemelt helyen kezeltük, hogy pályájuk legelején álló alkotókat, színészeket, rendezőket mutassunk be a közönségének. A TÚLÓRA című monodráma meghívását, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tavaly végzett Pálya Pompónia előadásában, többek között ezért tartom nagyon fontosnak. Martin McDonagh szellemes, nyelvi fordulatokban bővelkedő stílusát „A kripli” kapcsán már megismerhette a tatabányai közönség, A PÁRNAEMBER című pszichotriller meghívásával az izgalmakra és fordulatokra vágyó nézők gazdagodhatnak egy remek előadással.

A MOST FESZT programjában – annak ellenére, hogy a lefiatalabb nézőknek szóló repertoár kiemelt jelentőséggel bír színházunkban – eddig nem szerepelt gyerekeknek szánt előadás. Ezt a hiányosságot az idei évben azért szeretnénk éppen A LEGNAGYOBB TILOS! című verses játékkal pótolni, mert Jankovics Anna darabja, rendezése és játéka olyan kiemelkedő művészi teljesítmény, mely minden bizonnyal maradandó, közös élményt nyújt majd gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Prohászka Fanni 2016-ban, Harsányi Attila 2015-ben szerepelt díjnyertes produkcióban a MOST FESZT-en, nagyon örülök annak, hogy idén egy előadásban láthatjuk őket: az ELZA, VAGY A VILÁG VÉGE – Babits Mihály disztópikus regénye alapján – igazi csemegének ígérkezik.”

A szervezők a fesztivál öt napja alatt nem csak az előadásokkal várják a közönséget. A nézők a hagyományoknak megfelelően az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ, az ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS, valamint az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ kiegészítő programokon vehetnek részt. A fesztivál újdonságaként pedig az előadások után az ITT ÉS MOST KLUB-ba invitálják azokat, akik néhány pohár bor és kellemes zene mellett szeretnék zárni az estét.

Szintén a fesztivál hagyományait követve, a MOST FESZT 2018 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérettethetik meg magukat. A hazai színházi életet reprezentálandó a Magyar Művészeti Akadémia (delegált tag: Császár Angela), a Magyar Színházi Társaság (delegált tag: Galgóczy Judit), a Magyar Teátrumi Társaság (delegált tag: Szilágyi Tibor) és a Színházi Kritikusok Céhe (delegált tag: Kovács Natália) képviselteti magát a fesztivál négytagú zsűrijében. A fesztivál előadásai között a legjobb monodráma előadás és a legjobb stúdiószínházi előadás díjai, továbbá a legjobb alakítás különdíja, valamint az MMA különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért kerül átadásra. A fesztivál közönségzsűrije – a tavaly kialakított rendszert folytatva – szintén díjat oszt a MOST FESZT 2018-on.

 

Forrás: szinhaz.org/TNL







0
0
0

hírek innen, onnan

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0