Negyven hallgatónak ad ösztöndíjakat partnereivel az SZTE gazdaságtudományi kara
Negyven olyan tehetséges és szociálisan rászoruló hallgatónak kínál ösztöndíjakat partnerei segítségével a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gazdaságtudományi Kara, aki szeptemberben nappali tagozaton, önköltséges alapképzésben kezdi meg tanulmányait – közölte Vilmányi Márton dékán az MTI-vel.
Mivel a kar a következő tanévtől csak önköltséges formában fogadhat alapképzésben tanulókat, nagy szükség van a támogatásra – mondta az egyetemi docens.
A diákok a kar honlapján (www.eco.u-szeged.hu/osztondíj) augusztus 10-éig két típusú, rész- vagy teljes ösztöndíjra nyújthatnak be pályázatot. A hallgatók az alapító (Dexter Kft., Printker Zrt., Provice Kft., Realio Kft., Scriptum Zrt., Tisza Volán Zrt., Universitas-Szeged Nonprofit Kft., Ökonómia Alapítvány) nevét viselő vállalati ösztöndíjakra, továbbá a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíjra pályázhatnak.
A szakember tájékoztatása szerint az ösztöndíjak alapításával új lehetőség nyílik a kar és vállalati-intézményi partnerei számára az együttműködésre. Míg korábban elsősorban a közös kutatási projektek jellemezték a kooperációt, az ösztöndíjak révén a partnerek a tehetséggondozásba is bekapcsolódnak.
Az ösztöndíj-alapítás során a kar partnerei hangsúlyozták: a Szegeden végzett közgazdászok kiválóan teljesítenek munkájukban, és amellett, hogy magas színvonalú szakmai tudással felvértezve kerülnek ki az iskolapadból, a vállalati környezetbe könnyen beilleszkedő kollégák válnak belőlük. Ezért is fontos számukra, hogy az utánpótlás képzése révén jól képzett szakemberek lehessenek a régió gazdaságának szereplői.
mti
hírek innen, onnan
Háborúellenes Gyűlés: Deutsch Tamás nem érti a háborúpárti baloldali álláspontot
Deutsch Tamás a Háborúellenes Gyűlésen nyilatkozott.
Tragikus hirtelenséggel hunyt el Laci, Gábor és Zalán is: a fájdalom nem enyhül
Egymást követő magyar tragédiák.
Meghatóra sikerült Lando Norris első nyilatkozata világbajnokként
Az újdonsült világbajnok Lando Norris elérzékenyülve beszélt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után.
Sokkoló látvány fogadta a gyerekeket az óvodánál: egy felakasztott férfi lógott a kerítés mögött
A 43 éves pozsonyi férfi előre megtervezhette tettét, búcsúlevelet is hagyott hátra. A rendőrség nagy erőkkel vizsgálja a péntek...
A dietetikusok elárulták: ez a két szuperétel a leghatásosabb a gyulladások ellen
A gyulladáscsökkentő étrend jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mivel segít csökkenteni a krónikus betegségek, például a...
3 jegy, aki 2026-ban különösen szerencsés lesz a pénzügyekben
Az alábbi három csillagjegy számára 2026 különösen kedvező év lesz a pénzügyek terén. Ha te is ezek közé tartozol, a következő...
Válságtanácskozás a Liverpoolnál: Arne Slot menesztése a levegőben, a klublegenda beugrásra kész
Sajtóhírek szerint „válságtanácskozást” tartanak ma a Liverpoolnál, ahol Arne Slot jövőjét vitatják meg a Leeds United elleni...
Nagy a baj? Megint vereséget szenvedett az AS Roma
A Napoli elleni vereség után a Cagliari ellen sem tudott pontot szerezni az AS Roma.
Eltűnt egy pusztavámi férfi, búcsúlevelet hagyott maga után
A 30 éves H. Norbertet péntek délután látták utoljára.
Hernádi Judit lánya átlátszó felsőben: Zsófi fogyása hihetetlen látványos
Hernádi Judit lánya, Tarján Zsófi szexi, átlátszó felsőben villantott karcsú alakot. Fotó a cikkben!
Napvilágra került Vilmos és Katalin házassági szerződésének legmeglepőbb pontja: a hercegné Diana miatt foglaltatta írásba kérését
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki...
Ezért fontos kikapcsolni a Wi-Fit, amikor elmész otthonról
Szakértők szerint jobban járunk, ha kikapcsoljuk a telefonunkon a Wi-Fit, amikor elhagyjuk a lakást. Több okot is megneveztek.
Sport
A világ egyik leggazdagabb klubja akarja leigazolni a Fradi magyar tehetségét
Már akár télen eligazolhat.
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Lamine Yamal apját kivezették a nézőtérről, mielőtt megverték volna a Betis szurkolói
Nem nyugszik az izgága szülő.
Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon
„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.
Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...
Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.
Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö
Bulvár
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki
A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.
Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.
Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre
Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.
Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette
Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv
Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz
A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.
Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése
Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné
Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”
A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.
„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”
Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.
Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már
Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.
Ide inkább ne menj, ebben a 3 európai városban ki nem állhatják a magyar turistákat
A magyarok számára is vonzóak azok a nagy európai városok, amelyek ikonikus látnivalóikkal minden évben óriási turistatömegeket vonzanak.
blogmorzsák
Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok
Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.
ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?
A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?
A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier
Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


