Ezt olvasta már?

Kicsoda a nemzeti Shakespeare?

A magyarországi színházi élet egy rengeteg oldalról támadható, több sebből vérző egyenetlen felület. Többek közt az őskonzervatíz, bevált sablonokkal dolgozó k...

0

Nehezen megfizethető luxussá válhat a nyaralóvásárlás

Továbbra is nagy a kereslet a lakások iránt az országban, de az áremelkedés üteme lassult. A nyaralótelepüléseknél viszont még mindig tempós drágulás látható - derül ki az ingatlan.com több mint tízezer magánszemély által feladott hirdetésén alapuló elemzéséből.


hirdetés

A Balaton körüli megyék közül Somogyban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára éves szinten 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt. Veszprém megyében 20 százalékkal 315 ezer forintra, Zalában pedig 9 százalékkal 257 ezer forintra emelkedett a négyzetméterár. Siófokon és Balatonfüreden már 600 ezer forint felett járnak a négyzetméterenkénti lakásárak. A Velencei-tó partján Velencén és Gárdonyban 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett az átlagár, a Dunakanyar településeinek átlagos négyzetméterára pedig 340 ezer forint.

5-600 ezres árak a Balaton mellett

A Balaton északi partján lévő településeknek helyet adó Veszprém megyei járásokban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén április elején 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A megyén belül Balatonfüred az egyik legfelkapottabb város, ahol egy lakás négyzetméterára 650 ezer forintra nőtt, ez 16 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A füredi családi házak négyzetméterára 14 százalékkal 377 ezer forintra, a nyaralóké 5 százalékkal 440 ezer forintra nőtt. A harmadik, Balaton érintő megyében, Zalában jóval visszafogottabban, 9 százalékkal 257 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.

A tó déli partján lévő települések Somogy megyei járásaiban a lakóingatlanok négyzetméterára 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt egy év alatt. Az egyik legnépszerűbb város Siófok, ahol komoly drágulás látható a kínálati piaci adatok szerint. A siófoki házaknál a négyzetméterár 25 százalékkal 313 ezer forintra nőtt, a lakásoknál 8 százalékkal 654 ezer forintra emelkedett, a nyaralóként hirdetett ingatlanok esetében pedig 16 százalékkal 433 ezer forintra nőtt az ár. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, a Balaton nagyon felkapott lett az elmúlt években, leginkább a vízparthoz közeli ingatlanok ára drágult jelentős mértékben. Szerepet játszik az áremelkedésben az is, hogy több turisztikai és lakásfejlesztés is indult a legnépszerűbb Balaton-közeli településeken.

Pörgés a Velencei-tónál, egyre népszerűbb a Dunakanyar

A Balatonhoz hasonlóan a Velencei-tónál is lendületes áremelkedés ment végbe az elmúlt egy évben. A gárdonyi és velencei nyaralók átlagos négyzetméterára 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett. A kiugró drágulásban szerepet játszik, hogy a Velencei-tó közel van a fővároshoz, könnyen és gyorsan megközelíthető, így sokan állandó lakhelyként is számba veszik ezeket a településeket. Hasonlóan népszerű lakóhely és a nyaralók szempontjából a Dunakanyar. A Pest megyei nyaralóövezet településeinek átlagos négyzetméterára meghaladja a 340 ezer forintot, ami 23 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban. A Dunakanyar legdrágább települései Dunakeszi, Szentendre és Budakalász, a lakóingatlanok átlagos árai négyzetméterenként 441,423 és 420 ezer forintot tesznek ki ezekben a városokban.







0

hírek innen, onnan

Q-Service - Hogyan lesz a fékbetétből rövid féktáv? Nem érdemes megkerülni a szervizt az alkatrész önálló beszerzésével.

Gyakran felmerülő kérdés az alkatrész-beszerzés menete, amikor javítani kell a járművet. Természetesen a legfontosabb, hogy biztonságos,...

Egybeolvadt Trump és Putyin a Time címlapján

A Helsinkiben rendezett csúcsra reagáltak a provokatív képpel.

A hegsérv tünetei, kezelése

A különféle sebészeti beavatkozások után a hegvonalban sérvek alakulhatnak ki. Miért alakulnak ki ezek, és milyen kezelési módok léteznek?

Nibalit csigolyatörés gyanújával szállították kórházba

Négy kilométerrel a cél előtt bukott, amikor megpróbálta átvenni Chris Froome támadását.

Hamilton elárulta, kapott ajánlatot egy rivális csapattól

Semmiféle lehetőséget nem adott a rivális csapatoknak a Mercedesszel nemrég szerződést hosszabbító Lewis Hamilton, habár elárulta, volt...

50 milliárd forintos értékben kötött swapügyleteket az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat a csütörtöki monetáris politikai célú kamatcsere tenderen...

Ausztráliában is betiltja a műanyag szívószálakat a McDonald's

Papír szívószálak lesznek a műanyagok helyett.

Még jobb lesz a OnePlus 6 kamerája

Rövidesen hasznos szoftverfrissítés érkezik a OnePlus aktuális zászlóshajójához.

Az erőtlen Fradi kiesett az Európa Ligából

A Ferencvárosnak mindenképpen gólra lett volna szüksége Izraelben, de helyzetekig sem igen jutott.

Válassz ezen kutyafajták közül, ha cica mellé szeretnél még egy kisállatot

Sokan vágynak arra, hogy a cicájuk mellé egy kutyust is örökbefogadjanak, ám tartanak attól, hogy nem jönnének ki jól. Ezért mutatunk...

Ausztráliában is betiltja a szívószálakat a McDonald's

Papírszívószálak lesznek a műanyagok helyett.

0

Sport

Ezért volt rend és biztonság az oroszországi focivébén

Nem a véletlen műve volt, hogy egyetlen atrocitás sem történt a torna idején.

Így néz ki az új Puskás Ferenc Stadion madártávlatból

Bár a tervek szerint csak 2019 végén adják át, a 190 milliárd forintból épülő új nemzeti stadion kívülről már most is elég jól mutat. Drónnal szálltunk a város felé, hogy megnézzük, hogy halad a munka.

20 éve világbajnok volt, manapság úszómedencéket árul

Stéphane Guivarch olyasmi szerepet töltött be az 1998-as francia csapatban, mint most Olivier Giroud.

A Bayern szerezte meg a franciák vb-felfedezettjét

Mondjuk ebben az égvilágon semmi meglepő nincs, hiszen a Bundesligában játszik a védő, onnan meg mindenkit felszippantanak a müncheniek.

Vírusként terjed a Puskás Akadémia videója - Elképesztő dolog történt a hivatalos bemutatón

Bemutatták a Puskás Akadémia következő szezonban használandó mezeit... és nem is akárhogy.

Marozsán Dzsenifer tüdőembóliát kapott

A magyar származású labdarúgó harcolni fog, és biztos a visszatérésében.

A magyar válogatott csatár mesternégyese az Európa-ligában - videó

Kazahsztánban is tudják már, hogy Eppel a gólkirály.

Le kellene szállni a földre, de nem a magyar válogatott pólósoknak, hanem a közvéleménynek

Csökkenteni kéne az elvárásokat és fröcsögés mértékét egyaránt.

Beckenbauer tudja, mi volt a német kudarc oka

A világbajnok német focilegenda szerint Joachim Löwnek sok mindenen kell változtatnia.

Bemutatjuk Karolinát, az egyik legcsinosabb MMA-harcost

Karolina Kowalkiewicz a világ legnagyobb MMA-szervezeténél, a UFC-nél harcol, és borzasztóan csinos. Most az utóbbira fogunk koncentrálni.

Hét új versenyszám az olimpiai programban

Hét új versenyszám került be a 2022-es pekingi téli játékok programjába.

Shane Tusup semmibe veszi a magyar jogrendszert

Nem térítette meg a perköltséget, és a bocsánatkérés is elmaradt.

0

Bulvár

Kiposztolta a kismama, milyen ebédeket kapott a kórházban: azóta mindenki Japánban akar szülni

Japánban a kismamák kórházi menüje bőséges és nagyon változatos. Nem csoda, hogy világszerte irigykedve nézik a képeket.

Halkan nyögtem, miközben betettem

a bankkártyámat. Szexhiányukról vallanak az emberek az interneten.

Szörnyű látvánnyal szembesült az édesapa, felakasztotta kisfiát a bölcsődei gondozó

A nőt több bűncselekmény miatt is bíróság elé állították.

Ezért volt rend és biztonság az oroszországi focivébén

Nem a véletlen műve volt, hogy egyetlen atrocitás sem történt a torna idején.

Tíznapos nemzeti gyász követi majd Erzsébet királynő halálát

Noha a hírek szerint II. Erzsébet királynő jól van, és pusztán egy kicsit gyengélkedik, a halálát követő gyászgyakorlat már most terítékre került.

Megdöbbentő dolog derült ki Shane Tusupról: ezt nem gondoltuk volna.

"Kiábrándító, hogy ennyire kevés tiszteletet mutat "

Így néz ki az új Puskás Ferenc Stadion madártávlatból

Bár a tervek szerint csak 2019 végén adják át, a 190 milliárd forintból épülő új nemzeti stadion kívülről már most is elég jól mutat. Drónnal szálltunk a város felé, hogy megnézzük, hogy halad a munka.

Szenzációs szolgáltatással jelentkezett a Penny Market

Mutatjuk, hol találkozhat vele először. Eláruljuk azt is, különleges technológiára épül.

Gondoltad volna? Ezek a szakmák kézen fogva járnak a hűtlenséggel

Ha valami, akkor a hűtlenség kérdése igazán megosztja az embereket. Ez az a téma, amiről mindenkinek van véleménye, és bizony valamilyen szinten érintett is mindenki a kérdést illetően - ha máshogy nem, akkor a zöld szemű szörny által. Pontosan ezért készülnek újabb és újabb felmérések a félrelépéssel kapcsolatosan. Ezúttal arra derült fény, milyen szakmákban a leghűtlenebbek az emberek, és melyekben a legnagyobb a válások aránya.

Ha tényleg bevezetik az új közlekedési táblát, sokan a fejükhöz kapnak majd: érzékeli, ha mobilt használunk a ...

A Westcotec nevű cég az angliai Norfolokban teszteli az új LED-es közlekedési táblát, ami figyelmezteti az autósokat: vezetés közben ne használják a mobiljukat.

blogmorzsák

Hitler félelme okozta a vesztét?

Maja építmények Lengyelországban?

Így segítsük csapdába csalt politikusainkat

Akik nap, mint nap értünk, a mi boldogságunkért harcolnak.

Az LMP immunrendszere

Szél Bernadették fegyelmi ügyei csak a magyar politikában furcsák. Valójában ilyen lenne a nyugati demokrácia.

Annyi pénzt dobunk ki az ablakon, hogy már a párkányig ér

Mire költi el a kormány 2019-ben az adófizetők pénzét?

4 dolog, amit a kutyádtól tanulhatsz

Amit a kutyáink jobban tudnak nálunk a vi­lág­ról, a sikerről, az életről és bizony, a karrierről.

10 éves a The Dark Knight

"Az egyik legjobb képregény adaptáció, amely valaha készült."

Megmelengeti a lelket

Gyönyörű fotók egy gyönyörű nőről, akibe egész Veszprém szerelmes lett.

Paradox pers­pektíva és abszurd színház

Megnyílt Erwin Wurm, osztrák szobrász kiállítása a Ludwig Múzeumban.

7 őszi trend, amit már most elkezdhetsz hordani

Már most érdemes átfutod az őszi szezon legnagyobb trendjeit.

Fogyókúra minden szenvedés nélkül?

"Az elmúlt 10 hónapban fogytam 15 kilót. Éppen itt volt az ideje."

Brutális elvonás: meg­szűn­het a rendőrök túlóradíja?

Ha valóban megszűntetik a rendőrök túlóradíját, leszerelési hullám indulhat be.

0