Ezt olvasta már?

Koronavírus - A fertőzöttek száma közel 617,88 millió, a halálos áldozatoké 6,546 millió

Világszerte 617 879 815 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 546 448 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem...


Nő a szélsőséges iszlamista fiatalok száma a brüsszeli Molenbeek negyedben

Emelkedőben van a radikális iszlamista fiatalok száma a főként bevándorlók lakta brüsszeli Molenbeek negyedben, amely a tavaly márciusi merényleteket követően került a nemzetközi érdeklődés középpontjába - tudatta Olivier Vanderhaegen, a radikalizálódás elleni helyi program vezetője. (Pécsi Napilap)


hirdetés

A szakember szerint a hatóságok a tavalyi brüsszeli terrortámadások óta jóval nagyobb erőket fordítanak a szélsőségesek megfigyelésére, a fiatalok közül viszont sokaknak így is sikerül elkerülniük, hogy bekerüljenek a rendőrség látókörébe - jelentette kedden a La Derniere Heure című belga napilap.

Még mindig vannak dzsihadista toborzók a fővárosi régióban, de a korábbiakhoz képest meglehetősen kevés fiatal utazik külföldre, hogy ott csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csökkenne a szélsőségesek száma - emelte ki hétfőn Vanderhaegen egy parlamenti bizottság előtt.

Mint közölte, főként olyan fiatalokról van szó, akiket még nem vettek nyilvántartásba az illetékes állambiztonsági szervek, ezért "nem akadnak fenn a hálón", de rendkívül gyakran bűnözői háttérrel rendelkeznek, sokuk drogcsempészettel foglalkozott.

Vanderhaegen elmondta, a mecsetek egyre nyitottabbak az ötletre, hogy részt vegyenek a radikalizálódás felszámolásában, viszont komoly problémát jelent, hogy az imámok jelentős része nem beszél franciául, nem érti a fiatalok problémáit, akik pedig az utcán olyanokkal találkoznak, akik az iszlám "torzított" változatát adják át nekik.

A 96 ezres lakosságú kerület nehéz gazdasági helyzete, a magas munkanélküliség is súlyosbítja a problémákat a szakértő szerint. "Marshall-tervre lenne szükség a fiatalok számára Brüsszelben" - fogalmazott.

Molenbeek azután került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, hogy kiderült, hosszabb-rövidebb időre többen is megfordultak a negyedben a 2015-ös párizsi és az azokat követő brüsszeli merényletek elkövetői közül.

Tavaly március 22-én a belga fővárosban a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" egy terrortámadás.







0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor gyászol – megható sorokkal búcsúzott

A miniszterelnök is megemlékezett Szakcsi Lakatos Béláról.

Mik a petefészek ciszta tünetei, hogyan szívódik fel, mikor kell kiműteni?

Mi az a petefészek ciszta és hogy néz ki a petefészek ciszta? A petefészek ciszta mennyi idő alatt alakul ki és mikor szívódik fel? Mikor...

Itt az oltástagadók rémálma: a vakcinázó moszkitó

A tudósoknak sikerült az egyik leghalálosabb rovart oltóanyag-szállító "rendszerré" alakítaniuk. Az Egyesült-Királyságban folytatott...

Az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására

Az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására, mely segíti beilleszkedésüket – jelentette a Maárív című...

Használtteszt: Peugeot 206 - Kis francia kaland

A Peugeot otthon van a kisautókban Én még emlékszem, hogy mennyi 205-ös futott anno hazánkban is. Rendkívül sikeres, és strapabíró...

Rengeteg cukrászda veszélybe került az áremelkedések miatt

Borítékolható, hogy drágulnak az édességek.

Megnyugszik az időjárás a hét közepére, akár 23 fok is lehet majd délutánonként

A hajnalok, kora reggelek még hűvösek lesznek, de délutánra felmelegszik az idő.

Botrány az X-Faktorban: brutálisan összekapott Herceg Erika és Gáspár Laci, az énekesnő elsírta magát, majd ki akart lépni a műsorból – videó

Vita lett a vége, amikor Herceg Erikára került a sor, hogy kiválassza a versenyzőit. Vibráló hangulat az X-Faktor Táborában, miközben a...

MSZP: Ujhelyi adja vissza a mandátumát, s fizesse ki tartozását

Noha Ujhelyi már a reggeli bejelentésében is leszögezte, hogy nem fogja visszaadni mandátumát, az MSZP friss közleményében mégis ezt...

Sport

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, legalább 174-en meghaltak

Ez minden idők második legtöbb halálos áldozatot követelő stadionkatasztrófája.

Újabb részletek derültek ki a legalább 174 halálos ádozatot hozó focimeccsről

Úgy tudni, hogy a stadion túlzsúfolt volt, 42 ezer jegyet értékesítettek 38 ezer férőhelyre.

Marco Rossi megszólalt a magyar szurkolók különleges gesztusáról

A sajtószobában tudta meg, valójában miért tapsolt és énekelt mindenki.

Ezért bukta Max Verstappen a pole-t

A csapat megerősítette az előzetes információkat.

Messi fantasztikus szabadrúgásgólt lőtt, majd Mbappé megnyerte a meccset a PSG-nek

A világbajnok francia csatár ezúttal csereként beállva játszott főszerepet.

Három góllal sokkolta a Liverpoolt a belga válogatott sztárfocista

A Chelsea az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet.

Brutális bombagóllal nyerte az Arsenal az észak-londoni derbit - videó

Oda Antonio Conte csapatának veretlensége, már csak a City nem talált legyőzőre a Premier League-ben.

Lewandowski megállíthatatlan, a Barcelona fellépett a tabella élére

Kilenc találattal a góllövőlista élén áll a lengyel csatár.

Borics Ádám pontozással kikapott a világbajnoki címmeccsen

Boricsnak nem sikerült legyőznie a világbajnokot.

Kisvárdai kivégzés, Courts üzenete, Kruscsics vérfrissítése - reakciók

Sérülés a ZTE-nél, debreceni gratuláció, Kondás és a pozitívumok.

0

Bulvár

Novák Katalin nem írta alá, minden más közép-európai elnök igen az ukrajnai annexiót elítélő nyilatkozatot

– Megerősítjük, hogy támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi egységét. Nem ismerjük el és soha nem fogjuk elismerni Oroszország azon törekvését, hogy annektálja Ukrajna bármilyen részét – írták.

Felfedték Orbán Viktor egyik legnagyobb hazugságát, miközben kereszténykedni próbált

"A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt" – kereszténykedett Facebook-oldalán Orbán Viktor. Fotó: Facebook/Orbán Viktor A könnyfakasztóan szép latin idézetre lecsapott Márki-Zay Péter is, aki ezt

Újabb háború törhet ki Európában, a NATO-ban félreverték a harangot

Miközben Kelet-Európában szörnyű háború dúl, néhány hónapja egyre feszültebb a viszony két régi ellenfél, Görögország és Törökország között is, miután a felek egymás vádolják katonai készülődéssel.

Rendkívüli döntés: Meghan Markle és Harry herceg váratlan bejelentést tett

Mindig minden komolyabb döntés mögött egy Nő áll.

Átverték a nyugdíjasokat

Magukat a nyugdíjbiztosító munkatársának kiadva csaltak ki pénzt a gyanú szerint.

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, legalább 174-en meghaltak

Ez minden idők második legtöbb halálos áldozatot követelő stadionkatasztrófája.

Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe – két magyarázat lehet

Az Északi Áramlat 2 vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője tájékoztatott.

Hárman meghaltak, mert rákosak lettek a szervdonortól

Négy transzplantált beteg rákos lett, miután ugyanattól a donortól kaptak szerveket.

blogmorzsák

A Hősök tere 90 éve

Felvonulások, újratemetés, békejel: 90 éves lett az ország egyik legismertebb tere.

10 indok a Sepultura koncert mellett

Lenne több is, de most legyen elég ennyi.

Egyre fogynak Oroszország szövetségesei

Moszkvának sokba kerülhet India és Kína eltávolodása, amire egyre komolyabb jelek vannak.

0