Nyomtasson három dimenzióban! - videó
A Pécsi Tudományegyetemen 2018 márciusában adták át a nem egészen 2 milliárd forintból megépült 3D nyomtatási központot. A fejlesztés teljes mértékben európai uniós forrásból valósult meg.
A „3D nyomtatási és vizualizációs technológiákat alkalmazó interdiszciplináris kutatási, oktatási és fejlesztési központ kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen” elnevezésű GINOP-2.3.2 pályázat keretében megvalósuló PTE 3D nyomtatási központ átadásával új, izgalmas szakaszába lépett a pécsi egyetem 3D-s kutatása. Közel 2 milliárd forintos támogatásban részesül a projekt a négy éves fejlesztési időszakra.
– A Pécsi Tudományegyetem célja, hogy a 3D projektjén keresztül több területen, így az orvosi ellátásban, a csúcstechnológiák alkalmazásában, a kutatás-fejlesztés-innováció területén forradalmasítsa a régió fejlődését – hangsúlyozta Maróti Péter, a projekt szakmai vezetőhelyettese. – A forradalmi fejlődés nem üres frázis: a program megindítása óta egyre több izgalmas kezdeményezésnek lehettünk tanúi, beleértve a kifinomult és megfizethető mesterséges külső vázak alkalmazását a fogyatékkal élők számára és mozgásszervi rehabilitációra, a beteg-specifikus implantátumok tervezését és készítését, a virtuális valóság technikáinak használatát a diagnosztikában, új anyagok fejlesztését, előremutató mérnöki és ipari megoldások kidolgozását, műalkotások készítését a 3D nyomtatás által, és még sorolhatnánk. Az elmúlt években a PTE felkerült a globális 3D-s térképre a nagy sikerű nemzetközi és interdiszciplináris 3D konferenciáknak és az olyan eseteknek köszönhetően, amikor például háromdimenziós nyomtatással elkészítették a pécsi egyetem kutatói egy 8 éves kislány műkezét.
A kutatási centrum a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar épületkomplexumában épült ki, a korábban kari könyvtárnak otthont adó épületrészben. Két szintet alakítottak ki, amely egyszerre szolgál kutató, kísérleti és gyártó műhelyként, valamint az érdeklődők számára a részben szabadon látogatható felső szint közösségi, oktatási funkciókat is ellát majd. Ide akár általános és középiskolás osztályok is érkezhetnek majd, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerkedhessenek a – nem is olyan távoli – jövő technológiájával. Az alsó szinten a nagyteljesítményű 3D nyomtatókat és egyéb speciális mérési és kutatási eszközöket, valamint a laboratóriumokat helyezték el.
A munkatársak összetétele is igen változatos, akad köztük természetesen mérnök, de orvos, építész, közgazdász, művész is. A 3D nyomtatásnak nagy jövője van, az élet számos területén jelenthet áttörést az eddig alkalmazott technikákkal szemben, vagyis igencsak piacképes üzletágról van szó. Maróti Péter azt is elmondta, a pályázat négyéves kifutása végén saját lábukon szeretnének megállni, ezért is kiemelten fontos, hogy olyan irányokba induljanak el, amelyek jól hasznosíthatóak lesznek a jövőben.
M. Z.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Nem adja kölcsön az autóját az unokatestvérének, nyomós oka van rá
Egy fiatal nő őszintén osztotta meg történetét a Redditen, amelyben arról számolt be, hogy rendkívül közeli kapcsolatban áll 29 éves...
Ezt a sci-fit nézik most a legtöbben, döbbenetes számokat produkál
James Cameron harmadik Pandora‑utazása, az Avatar: Tűz és hamu mindössze egy hét alatt átlépte a 450 millió dolláros globális...
Félmilliárd megtekintésnél jár a Netflix 2025-ös meglepetéssikere
Hat hónap telt el a K-pop démonvadászok premierje óta, és a Netflix animációs-musical fantasyje máris olyan mérföldkőhöz érkezett,...
Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől
Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a...
XIV. Leó: Isten számára nincsen hely ott, ahol nincsen hely az ember számára
Elég lesz számunkra ez a szeretet ahhoz, hogy megváltoztassa az emberiség történetét? – tette fel a kérdést első karácsonyi...
Halálos baleset történt szenteste a 47-es főúton
A karambolban az egyik jármű utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Bevett egy lázcsillapítót, majd úgy elkezdett verni a szíve, hogy majdnem összeesett – Több száz mellékhatásról kaptak jelentést, nagyon fontos
Senki nem gondolta volna, hogy ilyen mellékhatásai lesznek.
Pont be tudod tenni a fa alá a Peaky Blinders-mozi első előzetesét
Szentestére időzítve a Netflix előrukkolt a Birmingham bandája: A halhatatlan férfi első kedvcsinálójával, melyben visszatér Tommy...
Gyakran hallottad ezt a 3 mondatot a nagypapádtól? Akkor szerencsés gyerekkorod volt
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és...
"Minden, amit karácsonyra akarnék" - Elképesztő bombaformában a szexi pilótabarátnő
Magui Corceirónak bizony nincs takargatnivalója.
Hogyan öregedjünk egészségesen: Hetente pontosan ennyiszer kellene zuhanyozzunk
Nagyon nem jó az sem, ha túl sokszor zuhanyzunk.
Halálos baleset és teljes útzár szenteste
A halálos kimenetelű baleset miatt teljes pályás útlezárás van érvényben - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei...
Sport
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét
Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata
Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
Bulvár
Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót
Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Lázár János elképesztő döntést hozott, egy megye határait rajzolta át
Egy fontos terület váltott gazdát.
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk
Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


