Ezt olvasta már?


Obama nem bírta sokáig, hogy ne szóljon be Trumpnak!

Burkoltan ugyan, de Barack Obama volt amerikai elnök először szólt be Donald Trump jelenlegi elnöknek a Huffington Post szerint. - Pécsi Napilap -

A lap arról ír, hogy Obama szóvivője, Kevin Lewis nevén ment ki egy közlemény, ami nem nevezi néven Trumpot, nem kritizálja nyíltan a muszlimok kitiltását az USA-ból (pontosabban hét muszlim ország polgárait), de azért csipkelődik kicsit.

Arról írnak a közleményben, hogy repes Obama szíve, hogy összefogtak az ország közösségei, majd idézik Obama utolsó beszédét, amiben kifejtette, hogy az amerikaiak a demokrácia őrei. Ez akkor működik, ha nemcsak a választások napján, hanem máskor is összegyűlnek, szerveződnek, hallatják a hangjukat, ha az amerikai értékek veszélyben vannak.

Itt jön a fontos rész, amiben Obama külpolitikai döntésével összevetve azt írják, alapvetően ellenzi az egyének hitük miatt való diszkriminálását.

Obama amúgy ígéretet tett, hogy hagy egy kis időt Trumpnak kibontakozni, nem fogja addig kritizálni a lépéseit. Kilenc nap után mégis megtette ezt. Trump kormányzata egyébként Obama azon régi döntését citálta, hogy hat hónapig nem léphettek be irakiak az országba. Obama azonban sose diszkriminált vallás alapján.

Amikor a 2015-ös párizsi merénylete után egyes republikánusok azt akarták elérni, hogy csak a szíriai keresztényeket engedjék be az Államokba, Obama ezt “szégyenletesnek” nevezte.

Sean Spicer, a Fehér Ház sajtótitkára Obama nyilatkozata után azt mondta, az a szégyen most, hogy embereknek okoznak kényelmetlenséget. Ezzel a reptereken a tiltakozások miatt kialakult káoszra utalt.

 

Forrás: 24.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt

600 milliárd forintnyi dollárt nyert valaki az Egyesült Államok lottóján karácsonykor. Az összeget a nyertes 30 éven keresztül, havi...

Az Arsenal az élen karácsonyozik, de valóban örülhetnek ennek a londoniak?

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.

„Minden héten jön két-három e-mail, hogy nem bírjuk már anyagilag” – Visszatérés helyett kényszerű berendezkedés vár az itt élő ukrán menekültekre

Negyedik karácsonyukat töltik Magyarországon az Ukrajnából menekült családok, és ez már nem csupán időbeli mérföldkő. Az állami...

Így lassíts le a téli szünetben anélkül, hogy úgy éreznéd, mindenből kimaradsz

A téli szünet kiváló alkalom a pihenésre. Azonban sokunk számára kihívást jelent, hogy miként élvezzük ki a lassítás lehetőségét a...

Íme a világ 10 legjobb országa, ahová érdemes kiköltözni 2026-ban

Sok évnyi kemény munka után sok nyugdíjas arról álmodik, hogy aranyéveit egy olyan országban töltheti, ahol kellemes és nyugodt az élet....

5 meghökkentő karácsonyi szokás, amitől égnek áll a hajad: ezekhez képest a mákos vs. diós bejgli háború smafu

A karácsonyi hagyományok világszerte meglepően eltérőek: miközben sok helyen a bejgli és a karácsonyfa körül forog az ünnep, máshol...

LeBron James őszintén nyilatkozott, kezd elege lenni a karácsonyi meccsekből

A legendás kosaras inkább családájával töltené az idejét.

Vadító, Sydney van den Bosch tűzpiros fehérneműben karácsonyozik

Elképesztően néz ki az egykori szerencselány!

Evangélikus püspök: Karácsony csodája, hogy megbékéljünk egymással

Azok a feszültségek, amelyeket néha látunk a világban a nemzetek között, ami megjelent a különböző népcsoportok, családok között és...

Egy egészen zseniális westernfilm, amit nem lehet kihagyni

A 2024-es The Thicket különleges utat járt be, ugyanis eredetileg Tubi‑exkluzív westernként mutatkozott be, ám most már a Prime Video...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei

Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.

Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Egy magyar kutató megtalálta Leonardo da Vinci Az utolsó vacsorájának titkos helyszínét

A váratlan felfedezés bizonyítékait szakértők is megerősítik.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0