Ezt olvasta már?


Orbán: a második kerítés a legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd

A magyar határon épülő második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. - Pécsi Napilap -

"Ausztriában és Németországban az emberek nyugodtan aludhatnak, mert a magyarok itt meg fogják védeni Európa külső határait" - fogalmazott.

A kormányfőt arra reagáltatták, hogy Törökország részlegesen felmondta az Európai Unióval kötött migrációs egyezményt.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: korábban is azt az álláspontot képviselte - ismerve a magyar történelmet -, hogy meg kell egyezni a törökökkel, de nem okos politika, ha kizárólag az ő kezükbe tesszük a biztonságunkat. Az pedig végképp nem okos politika, ha "a törökök kezébe tesszük le a biztonságunkat, és közben egyfolytában piszkáljuk, támadjuk, bíráljuk őket", hogy "nem elég demokratikusak, nem jól áll a hajuk, nem jó a politikai rendszerük, nem így kell viselkedni" - jegyezte meg.

Jelezte azt is, nem állítja, hogy a törökök ártatlanok ebben a vitában, de az európaiak hozzáállása - miközben Törökországtól várjuk a biztonságunkat - nem tűnik harmonikusnak.

Ezért már korábban is azt mondta - idézte fel Orbán Viktor -, hogy a török megállapodással párhuzamosan gőzerővel építeni kell a kerítéseket, mert ha "elillan" a Törökország-EU-megállapodás, ott fogunk tartani, mint előtte.

Az eddigi magyar határvédelmi intézkedéseket úgy értékelte: Magyarország megvédte a saját és Európa határait.

A jogi határzár elfogadott szigorításáról a miniszterelnök kifejtette: a legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozón is ismertette a változtatást, amelynek lényege, hogy egy menedékkérőnek ügye jogerős lezárultáig ellenőrzött helyen, a tranzitzónában kell maradnia. Ez "nem minősül fogságnak", mert Szerbiába bármikor vissza lehet menni - emelte ki.

"A miniszterelnökök szó nélkül tudomásul vették, amit mondtam" - közölte, hozzáfűzve, hogy Magyarország valójában egy európai jogszabályt tart be, és közben a tőle nyugatra lévő, jóval gazdagabb országok érdekét is védi. Megjegyezte azt is, arra számít, hogy "a Sorosék" majd "jól megtámadnak bennünket".

Azzal kapcsolatban, hogy a strasbourgi bíróság szerint a magyar hatóságok jogellenesen tartottak fogva és toloncoltak ki két menedékkérőt, Orbán Viktor azt mondta: Magyarországot egy Soros György által is finanszírozott nemzetközi szervezet perelte be, és a bíróság igazat adott neki. Vagyis azt az országot "meszelték el", amelyik betartja a jogszabályokat - kommentálta az ítéletet. Szerinte "az egész egy abszurd képtelenség", ami az embercsempészek, a brüsszeli bürokraták és a Magyarországon működő, külföldi pénzből finanszírozott szervezetek összjátéka.

Kitért az unió alapításának 60. évfordulójára készülő, Európa jövőjéről szóló, a tervek szerint jövő héten Rómában elfogadandó dokumentumra is, amelyről azt mondta: össze kellett csapnia nagyobb országok miniszterelnökeivel is, mert olyan szöveget akarnak elfogadni, amely szerint a migrációt emberségesen és jól kell menedzselni. Ezzel szemben szerinte a célt kellene megfogalmazni, vagyis hogy "ne jöjjenek be migránsok Európába", a tényleges menekülteket pedig a határainkon kívül válogassák külön.

A miniszterelnök beszélt az öt témában bejelentett nemzeti konzultációról is, amelyre azért van szükség - magyarázta -, mert Brüsszelnek számos olyan kezdeményezése van, amellyel nemzeti hatásköröket akar elvenni. Az öt ügy a rezsicsökkentés megvédése, a migráció kérdése, a Magyarországon politika tevékenységet végző külföldi szervezetek átláthatóvá tétele, az adómegállapítás jogának Magyarországon tartása és a munkahelyteremtési eszközök megvédése - sorolta fel. Ezért ebben az évben Brüsszelt meg kell állítani - hangoztatta.

Az adómegállapítás jogáról szólva kifejtette: ha a magyar adórendszer szerkezetének ügyében nem Budapesten, hanem Brüsszelben fognak dönteni, akkor "a multik jól fognak járni, de a magyarok nem". Ugyanígy lenne a rezsidíjak esetében, ha az energiaárakat nem a tagállamokban, hanem "valahol Brüsszel környékén" fogják meghatározni - tette hozzá.

A kereskedelmi láncokat érintő tervekre rátérve Orbán Viktor jelezte, hogy még nem dőlt el, milyen lépések lesznek. Konzultációkat folytatnak - amelyek még hetekig eltarthatnak - a kereskedelmi szervezetek képviselőivel, de az biztos, hogy a jelenlegi szabályozás nem megfelelő - erősítette meg.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mesélj a gyereknek minden nap - Többet fejleszt rajta, mint hiszed

Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár...

Egy friss kutatás elképesztő dolgot állít: meglepő, mire lehet következtetni a baba fogantatásának hónapjából

Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt...

Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk

Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.

Horoszkóp: 4 csillagjegy, amelyre bőség és szerencse vár januárban

Az új év első hónapja nemcsak a fogadalmakról és az újrakezdésről szól, hanem bizonyos csillagjegyek számára a bőség és a szerencse...

Digitális lázadás tört ki Európában – „Ebben nőttünk fel, és belebetegedtünk” – fiatalok harca a közösségi média ellen

Európa-szerte egyre szervezettebben lép fel a Z generáció a közösségi média káros hatásaival és a nagy technológiai cégek hatalmával...

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0