Orbán: megszületett a válasz az Európai Bizottság kifogásaira
Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban; a dokumentumot pénteken küldi el a kabinet - közölte Orbán Viktor csütörtökön az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a jogszabály-módosítási szövegeket rögzítő levél "semmilyen újdonságot nem tartalmaz", a magyar álláspont védhető, néhány ponton kell kiegészítést tenni, és "egy aránylag egyszerűnek mondható tárgyalássorozat előtt állunk".
A három ügy egyikéről, a bírák nyugdíjazásáról Orbán Viktor azt mondta: a kormány meggyőzően bizonyította, hogy Magyarországon egy általános, mindenkire kiterjedő nyugdíjrendszer-átalakítás zajlik, amelyből a bírák sem maradhatnak ki.
Amint megérkezik Brüsszel válasza, és a magyar kabinet úgy látja, nincs jelentős eltérés a véleményekben, vagy esetleg teljesen egybeesnek az álláspontok, azonnal beterjeszti a szükséges jogszabály-módosításokat az Országgyűlésnek - tette hozzá.
A Magyarországra látogató, különféle törvényeket vizsgáló delegációkat, jelentéstevőket érintő felvetésre kijelentette: semmilyen külső erőnek nincs joga ahhoz, hogy felülírja a magyar emberek akaratát. "Szívesen beszélgetek mindenkivel, de igazolóbizottságosdit nem játszunk" - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy a szociális kérdésekről zajlott nemzeti konzultáció eredményét semmilyen külső bizottság nem fogja felülírni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Ecostat szerdán közzétett gyorsbecslését értékelve - amely alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - Orbán Viktor azt mondta: ez az adat egy "kicsi fénysugár csak, de talán pozitív irányba befolyásolhatja a saját jövőnkről való gondolkodást". Azonban "észnél kell lenni" - folytatta -, nem szabad azt hinni, hogy a magyar gazdaság ma már képes olyan teljesítményt nyújtani, amely mindenkinek tisztességes megélhetést biztosító munkát adna.
"Ez a mostani adat megerősít abban, hogy az irányt eltaláltuk" - jelentette ki, hangsúlyozva: csak olyan rendszereket szabad működtetni a gazdaság- és társadalompolitikában, amelyek a munka felé terelik az embereket.
Arra a felvetésre, hogy Magyarország is része annak a tizenkét EU-tagországnak, amely esetében - az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke, Olli Rehn szerint - alaposabban meg kell vizsgálni, nem áll-e fenn a makrogazdasági egyensúlyhiány veszélye, továbbá a túlzottdeficit-eljárás is hatályban van Magyarország ellen, Orbán Viktor úgy reagált: az európai rendszer nem rugalmas, ugyanis mire a számok beérkeznek, és értékelik azokat, "már régen nem ott van a korong, mint ahol akkor volt, amikor megérkeztek az adatok".
A miniszterelnök kitért arra is, hogy szerinte ha a világban rosszul mennek a dolgok, abból egyáltalán nem következik, hogy ennek Magyarországon is feltétlenül így kellene lennie. Kétségtelen, "ha sárkoloncok vannak az ember lábán, akkor nem tud százméteres síkfutásban ugyanolyan eredményt elérni, mint futócipőben", de ettől még be tud érni a célba, legfeljebb rosszabb eredménnyel - fogalmazott, kiállva amellett, hogy Magyarországnak minden lehetősége megvan arra, hogy a rossz nemzetközi gazdaságpolitikai hírek mellett is sikeres legyen.
mti
hírek innen, onnan
Az aranykonvoj ügy ügyvédje: terrorcselekményben való részesség is felmerülhet Sulyok Tamás esetében
Dr- Horváth Lóránt szerint ha a köztársasági elnök felismerte a kormány célját az üggyel, akkor bűnrészes, ha nem, akkor pedig...
Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken
A globális tőkepiacokon zajló jelentős átrendeződés során a költségvetési hiányok finanszírozása, a mesterséges intelligenciához...
Nyertesek és vesztesek - Így alakította át a magyar családi kasszákat az elmúlt 15 év, és ebben változtathat a Tisza
Bár a magyar családok reáljövedelme átlagosan 70 százalékkal emelkedett 2010 óta, a növekedésből rendkívül egyenlőtlenül vették ki...
Távozik a vihar, de még korai fellélegezni: 8 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Jégeső is lehet még a keleti országrészben.
Pataki Zita házfelújítás közben vágott bele az életmódváltásba, brutálisan olvadnak le a kilók
A műsorvezető közben kemény munkára fogta a férjét is, Attila felel a teraszbővítésért. A pár azután vágott bele a melóba, hogy az...
Horváth Éva válik – másodszorra küzd meg egy hosszú kapcsolat után a szakítás fájdalmával
Korábban egy ma már milliárdos üzletember párja volt a modell.
Csak „megfelelő minőségű” bevándorlókat akar Oroszország
Jelentősen emelik a bevándorlással kapcsolatos szolgáltatások díjait.
Gigantikus uniós forrás indul az energiahálózat fejlesztésére
500 milliárdos uniós támogatás érkezik.
Jelzáloghitel vagy személyi kölcsön: melyik a nyerő?
A szabad felhasználású személyi kölcsönöket és jelzáloghiteleket szinte azonos kamatfeltételekkel lehet ma felvenni a bankoknál. Mit...
Újabb részletek derültek ki a titokzatos szerződésről, 1000 milliárd forint ment volna egy pár hónapos alapítványnak
A korábbi 261 milliárdnak a többszörösére derült fény.
Szoboszlaiék új edzője Tóth Alex számára nyitotta meg az utat Liverpoolban
Andoni Iraola egy Liverpool-átigazolással segítené a magyar válogatott csillag berobbanását a Premier League-ben.
Súlyos baleset miatt elesett az autópálya, óriási a torlódás
Három gépkocsi szenvedett utoléréses balesetet csütörtök reggel az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Újhartyán...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


