Ezt olvasta már?


Öt helyen képviselőt és polgármestereket választottak, a függetlenek nyertek

Mindenhol független jelölt nyert a vasárnapi időközi önkormányzati választásokon

A Baranya megyei Alsószentmártonban Balogh Miklóst (független) választották meg a település élére. A község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Budai László februárban lemondott tisztségéről.


hirdetés

 

Hajdúszoboszlón időközi önkormányzati választást kellett tartani a 8-as számú egyéni választókerületben (EVK), a 2019-ben győztes Török Péter Endre, a Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért jelöltje ugyanis január 16-án lemondott a mandátumáról - írja a Debreciner.

Jónás Kálmán független, volt jobbikos jelölt az érvényes szavazatok 47 százalékát (350 szavazatot) megszerezve jelentős különbséggel nyerte meg a választást.

A második helyre befutó Nagy Balázs (Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért) 36,5 százalékot (272 szavazatot), a harmadik helyen végzett, az MSZP és a Párbeszéd támogatását is élvező Kovács Tibor (Momentum) pedig 16,5 százalékot (123 szavazatot) szerzett. Jónás Kálmán 2014 és 2019 között a Jobbik kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselője volt, a tavalyi önkormányzati választást megelőzően azonban – több korábbi párttársával együtt – kilépett a pártból.

Az MTI információi szerint a Nógrád megyei Vizsláson Sándor József (független) lett a település polgármestere. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete június 25-én feloszlatta magát.

A Baranya megyei Alsószentmártonban Balogh Miklóst (független) választották meg a település élére. A község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Budai László februárban lemondott tisztségéről. Vele kapcsolatban a Pécsi Törvényszék januárban azt közölte az MTI-vel, hogy felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

 

Somogy megyében, Istvándiban Bereczkiné Pavelka Jolán független jelölt nyerte a polgármester-választást. Az időközi választásra azért volt szükség, mert Istvándi korábbi polgármesterét márciusban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy, a megválasztása előtt elkövetett bűncselekmény miatt. A településvezető ezzel elvesztette választójogát, tisztsége megszűnt.

A Vas megyei Egyházasrádócon pedig Derks Wilhelmus Josephus független jelölt lett az új polgármester. Az előző faluvezető egészségi okokra hivatkozva májusban lemondott tisztségéről, ezért kellett kiírni az időközi választást.

Szeretlek Magyarország








0

hírek innen, onnan

Magyarországon a 2015-ös szintre esett vissza a fizetési fegyelem egy felmérés szerint

A Magyarországon kiállított számlák 4 százalékát nem fizetik ki egyáltalán, szakértők szerint ebben jelentős romlás várható.

Szezonnyitó sportnapot rendez a síszövetség

A Magyar Sí Szövetség családi szezonnyitó sportnapot rendez szombaton a Normafa Park Látogatóközpontjában.

Séfek Séfe 5: már lehet jelentkezni az új évadra

Itt az újabb nagy lehetőség arra, hogy a jelentkezők bejussanak a Séfek Séfe az új évadába.

100%-on a francia gáztározók töltöttsége novemberre

Többek között Franciaország is gőzerővel igyekszik feltölteni a tartalékjait a nehéz téli időszakra.

Új óvoda épül Vértesszőlősön

Új óvoda építése kezdődött Vértesszőlősön 520 millió forint európai uniós támogatás felhasználásával - közölte a megyei...

BKV: füstpróbát tartanak a 3-as metró két állomásán

A metró szellőző-kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is.

Hivatalos: ennyi lesz a 2022-es nyugdíjprémium összege

Igaznak bizonyultak az előzetes várakozások, a prémium maximális összege 10 ezer forint lesz.

Hamarosan ismét megműtik Béres Anettet, tapintásra is érzi a csavart

A Való Világ egyik legnagyobb sztárja hamarosan ismét műtőbe kerül, de ez még mindig sokkal jobb hír, mintha egy még rosszabb...

Szinte minden magyarországi cég rendelkezik biztosítással

Szinte valamennyi magyarországi vállalkozás rendelkezik a váratlan helyzetek kezelését segítő biztosítással - derül ki a Hungarikum...

Valami ősi erő van bennünk, vezet minket egy sugárzóbb világ felé

Bemutatták Toót-Holló Tamás Aranyhajú hármasok című drámakötetét, amelyből színházi előadás is készül Vidnyánszky Attila...

Menstruálmatlanság: ennyivel kevesebbet alszanak nők évente a menstruációjuk miatt

A menstruációs alváshiány sokakat érintő probléma.

Sport

Megsemmisítették Milánóban a Barce-lonát, közel hatvan éve nem alázták meg így az Ajaxot

Tovább folytatódik a BL-meglepetéscsapatának menetelése, a belga Brugge egy lépésre a történelmi továbbjutástól.

Tovább dagad a sakkbotrány, több mint százszor csalhatott az új kiskirály

Egyre jobban szorul a hurok Hans Niemann körül, 72 oldalas vizsgálati jelentés készült.

Marco Rossi: A szívem szakadt meg

A magyar kapitány szerint Szalai Ádám pótolhatatlan.

Hordágyon kellett levinni Gulácsi Pétert a Lipcse BL-meccsén

Alig tíz perc után le kellett cserélni.

Óriási botrány tört ki Liverpoolban: a vendégdrukkerek festékkel fújták le kedvenceiket

A mérkőzés előtt a rendőrökkel is összecsaptak a Rangers szurkolói.

Xavi kifakadt az Inter elleni meccs után: Felháborító, ami történt

Az Ajax 1964 novembere óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el.

Szoboszlai bombagólt lőtt a Bajnokok Ligájában, de elvette a bíró - videó

Elő gólját szerezte volna a mostani kiírásban.

Van der Vaart: Ten Hag hülye volt, hogy nem rakta a kezdőbe.

Nem, nem Cristiano Ronaldóra gondolt a holland.

Szerdai foci: pályán a BL-ben az RB Leipzig és az MTK, NB II

Előnyös helyzetből várják a visszavágót a budapesti fiatalok.

Gulácsi Pétert hordágyon vitték le a pályáról Lipcsében

A kapus egy passz után azonnal a földre rogyott.

Magyar aranyérem az ökölvívó-Európa-bajnokságon

Nileborg Krisztián mindenkit kipofozott a ringből.

0

Bulvár

Több száz telitalálatos lottószelvény lett - kivizsgálják az esetet

A nyerőszámok sorozatának ismerete is csak némi magyarázattal szolgálhat.

Uniós források befagyasztása: erős mondatok az Európai Parlamentben

Az európai parlamenti képviselők figyelmeztették az Európai Bizottságot: meg kell védenie Magyarországon az EU pénzügyi érdekeit.

Schobert Norbert vérengzésre számít az utcákon, azt mondta, az emberek fázni és éhezni fognak

Sok nehéz döntést kellett meghoznia az elmúlt időszakban, és sötéten látja a közeljövőt is a fitneszguru.

Putyin beszédeit mesterséges intelligenciával elemezték, és döbbenetes következtetésre jutottak

Az orosz elnök egészségi állapotáról rengeteg szóbeszéd kering.

Vilmos herceg békejobbot nyújtott Harrynek - öccse két szó kíséretében utasította vissza

A testvérviszálynak még II. Erzsébet királynő halála sem vetett véget: nagyon úgy néz ki, hogy a néhai uralkodó unokái még sokáig fognak marakodni egymással.

Valóban teljes gázzárlatra kell készülni?

Európának gondoskodnia kell arról is, hogy a tartalék ne csökkenhessen 33 százalék alá.

Az orális szexhez ez a póz annyira tökéletes, hogy beleremeg a lábatok

Legyünk őszinték! A szex egyik velejárója, hogy vagy a mi, vagy a párunk térde kicsit megviselt lesz, hiszen a közös örömszerzéshez nemcsak a csípőnk mozgását kell használni.

Elárulta a kislányának az anya, hogy örökbe fogadták, a pici reakcióján könnyezik a világ - Videó

Talán az év legmeghatóbb felvétele hozza épp lázba a világot: az édesanya és lánya beszélgetését nehéz könnyek nélkül hallgatni.

Szuperélelmiszer itthon is terem, az orrod előtt

Mostanában nagyon felkapott lett a „superfood” vagy szuperélelmiszer kifejezés, aminek hallatán valami extra különleges dologra asszociálunk. Némiképp átverés-szagot érzek itt is, magyarázom, miért.

Szalmonellás élelmiszereket találtak a Lidlben, visszahívják az összeset

Ne egye meg ezeket a termékeket! A visszahívás minden tételükre vonatkozik.

blogmorzsák

Sikíts, csini Peggy!

Német bombanő és egy legendás Oscar-díjas az egyik legjobb Psycho-utánzatban.

Nagy babteszt

Az elterjedt fajták egyre rosszabbul viselik a száraz nyarakat.

Újabb földeket hirdet eladásra az állam

További mintegy 2300 db földet hirdet eladásra az állam,a legfontosabb tudnivalók, linkek, számok egy helyen a posztban!

0