Ezt olvasta már?


Ötödik alkalommal tüntették ki a védőnőket

Immár ötödik alkalommal tüntették ki azokat a védőnőket, akik munkájuk során elkötelezetten segítik a várandós és szoptatós kismamákat, újszülötteket, mindemellett páratlan kitartással és hivatástudattal segítenek a meddőnek látszó pároknak, hogy eljussanak a várva várt gyermekáldáshoz.

A kitüntetést idén Juhász Lászlóné, Havasiné Ádámszki Emília és Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnők vehették át.

A rendezvény és az ünnepség szervezője a Babacsalogató Alapítvány, amely hagyományteremtő céllal immár ötödször adta át az elismerést azoknak a védőnőknek, akik sokat segítettek a családok gyermekáldásáért.

A beérkezett jelölések közül a Babacsalogató Alapítvány, azaz a Meddőség Megelőzéséért és a Jövő Nemzedék Egészségéért Alapítvány kuratóriuma három védőnő munkáját jutalmazta oklevéllel és anyagi elismeréssel.

A kitüntetést idén Juhász Lászlóné, Havasiné Ádámszki Emília és Gitidiszné Gyetván Krisztina vehették át, akik áldozatos és lelkiismeretes munkája remélt babák születését eredményezte.

A rendezvényen a díjátadó mellett több előadás is elhangzottak a hazai és nemzetközi népszaporulati problémákról.

Nem csak a fizikai, a lelki segítség is fontos

Beszédet mondott a rendezvény fővédnöke, Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Ősapay György a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az alapítvány elnöke, Ács Rozália, a Magyar Védőnői Egyesület Kommunikációs Alelnöke és Szeghy Krisztina pszichológiai mentor, családsegítő konzulens.

„A Babacsalogató Alapítvány egyik törekvése, hogy segítsen a leendő szülőknek nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is megépíteni a fészket. Míg a várandósság és a szülés folyamata egészségügyileg szabályozott és nyomon követett, a lelki felkészülésben pszichológusok, coachok, védőnők, lelkészek és egyéb segítő foglalkozású szakemberek lehetnek a párok segítségére" -fogalmazott Szeghy Krisztina pszichológiai mentor, családsegítő konzulens.

Ács Rozália, a Magyar Védőnői Egyesület Kommunikációs Alelnöke - aki 2017-ben vehette át Védőnők a Gyermekáldásért Díját - beszédében a védőnők fogamzást segítő terveiről ejtett szót.

„A védőnők az igazságot fogják tanítani, s azzal, hogy ezek a mai magyar tündérek kinyitják a szellőzetlen téli ablakokat és kinyitják a fejeket, már meg is indult a magyar újjászületés folyamata” – idézte Móricz Zsigmondot Ács Rozália, a Magyar Védőnői Egyesület Kommunikációs Alelnöke.

A kormánynak eltökélt célja legyőzni azokat az akadályokat, amelyek a fiatalok gyermekvállalásának útjában állnak

Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy „közismert tény, hogy Magyarországon nem minden remélt és várt gyermek születik meg, így az alapítványnak és a kormánynak is eltökélt célja legyőzni azokat az akadályokat, amelyek a fiatalok gyermekvállalásának útjában állnak. De ne csak a rosszról beszéljünk, hiszen örömteli és reménykeltő ránk nézve, hogy az elmúlt tíz esztendőben az Európai országok közül Magyarország nagyot fejlődött.”

Dr. Ősapay György az MTA doktora, az alapítvány elnöke a Babacsalogató Alapítvány célkitűzéseiről és a termékenységi ráta jelenlegi helyzetéről, jövőjéről beszélt előadásában.

„Az alapítványt a meddőség megelőzéséért és a jövő nemzedék egészségéért hoztuk létre. Jelenleg Európában a termékenységi ráta 1,53 és 2,1 lenne szükséges ahhoz, hogy az egészséges népszaporulattal rendelkező nemzetek fennmaradhassanak. Az 50-es évek elején a Ratkó korszakban jelentősen megugrott a hazai népszaporulat, azóta folyamatosan csökkenőben van és az elmúlt húsz évben sajnos hatalmasat zuhant, majd mostanra elérte az 1,53-as termékenységi rátát. Kormányzatunk célként tűzte ki a 2,1-es reprodukciós ráta elérését 2030-ra. Ez koránt sem lesz egyszerű feladat, hiszen a szülőképes nők száma a statisztikák előjelzése szerint folyamatosan csökken” – fogalmazott Dr. Ősapay György.

A Babacsalogató Alapítvány elnöke hozzátette, terveik között szerepel négy „Babacsalogató ambulancia” létrehozása egyelőre mintaként, fokozva a magyarországi népszaporulatot.

A hazai népszaporulat növelését, a meddő párok segítését célzó Babacsalogató Alapítványnak, mint civil nonprofit szervezetnek lehet az adó 1%-át adományozni. Az alapítvány neve AMM, azaz Alapítvány a Meddőség Megelőzésére és a jövő nemzedék egészségéért. Adószámuk: 19108364-1-43







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megdöbbentő oka van: ezért nem akarnak a mai fiatalok gyereket

Egyre kevesebben vállalnak gyereket, amelynek számtalan oka között egy igen meglepőt, ám annál érthetőbb indokot is felfedezhetünk.

Újranyit egy észak-magyarországi gyógyfürdő: ilyen jegyárakkal várják a vendégeket

Hosszú hónapok után végre teljes egészében újranyit a Tiszaújvárosi Gyógyfürdő: a fedett medencék december 25-től ismét a vendégek...

Egy alulértékelt Netflix-sorozat a II. világháborúról

2010-ben Tom Hanks és Steven Spielberg közös produceri munkájának eredményeként készült el The Pacific, ami máig az egyik...

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak.

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek....

A 60-as évek legjobb westernjei – így született újjá a műfaj egyetlen évtized alatt

A western műfaj fénykora elsősorban az 1950-es és az 1960-as évekre tehető, amikor a „lóoperák” szinte elárasztották Hollywoodot, és...

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel.

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek...

Nem adja kölcsön az autóját az unokatestvérének, nyomós oka van rá

Egy fiatal nő őszintén osztotta meg történetét a Redditen, amelyben arról számolt be, hogy rendkívül közeli kapcsolatban áll 29 éves...

Ezt a sci-fit nézik most a legtöbben, döbbenetes számokat produkál

James Cameron harmadik Pandora‑utazása, az Avatar: Tűz és hamu mindössze egy hét alatt átlépte a 450 millió dolláros globális...

Félmilliárd megtekintésnél jár a Netflix 2025-ös meglepetéssikere

Hat hónap telt el a K-pop démonvadászok premierje óta, és a Netflix animációs-musical fantasyje máris olyan mérföldkőhöz érkezett,...

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a...

XIV. Leó: Isten számára nincsen hely ott, ahol nincsen hely az ember számára

Elég lesz számunkra ez a szeretet ahhoz, hogy megváltoztassa az emberiség történetét?  – tette fel a kérdést első karácsonyi...

Halálos baleset történt szenteste a 47-es főúton

A karambolban az egyik jármű utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0