Ezt olvasta már?

A nemzeti összetartozás évada kezdődik az Esztergomi Várszínházban

Ma kezdődik az Esztergomi Várszínház 32. évada a Római karnevál című színpadi játékkal határon túli, valamint soproni és esztergomi teátrumok koprodukciójában ...

0

Pénteken véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban.


hirdetés

A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek, és a legtöbben Veszprém megyében táboroznak.

Az idei előrejelzések alapján megdől a tavalyi a rekord, és várhatóan több mint 215 ezer gyermek táborozik majd.

Tóth Béla, a www.taborfigyelo.hu vezetője az MTI-vel korábban azt közölte: a növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak, és ahol megoldható, ott újabb turnusok indítását irányozták elő, ugyanis a legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek, és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Az új turnusok indításával azon gyermekek is esélyt kaptak a legjobb táborokra, akik még nem foglaltak.

A jelenlegi táborkínálat óriási, csak a Táborfigyelőn több mint 1100 táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is. Azt látni kell - magyarázta -, hogy a hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett. Így tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly, egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ott alvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint - ismertette.

A portálon közzétett ismertető szerint a legnépszerűbb tábortéma 2019-ben a sport, míg az angol nyelvi és informatikai táborok holtversenyben a dobogó második fokát foglalják el. A harmadik helyre az egyre dinamikusabban előretörő készségfejlesztő táborok kerültek, míg őket a katonai és honvédelmi- és a kalandtáborok követik a ranglistán. Érdekes újdonság, hogy egyre több Magyarországon a meghökkentő témájú, vagy extrém tábor, amelyekre a kereslet is folyamatosan nő.

A földrajzi eloszlásban a vezető pozíciót, az előző évihez hasonlóan, továbbra is Veszprém megye birtokolja, míg a dobogó további két fokát Pest és Fejér megyék foglalják el. Továbbra is elmondható, hogy a napközis táborok legnagyobb koncentrációja Budapesten figyelhető meg, míg általánosságban kijelenthető, hogy a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken a napközis, a kisebb településeken és környékükön az ott alvós táborok viszik a prímet.

Várja táboraiba a Magyar Honvédség is a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban az MTI-vel. Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt.

A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Nemcsak az általuk választott témakörökbe nyerhetnek betekintést, hanem például testnevelési, tereptani képességeket és ismereteket is elsajátíthatnak, amelyeket a mindennapi életükben is

hasznosíthatnak.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a balatoni nyári élménytáborokat június 16. és augusztus 30. között rendezi meg, ezalatt több mint harminc ezren táborozhatnak. A hatnapos, ötéjszakás táborok tíz turnusára gyermekvédelmi intézmények és a köznevelési intézmények 1-8. évfolyamos gyermekekkel jelentkezhettek, a június 30. és július 5. közötti turnusra 6-11. évfolyam közötti diákcsoportok.

Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter korábban az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a 3,6 milliárd forintból induló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak. Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra - ismertette Varga Mihály.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Tarolt a Mercedes a Forma-1 idénnyitón, Bottas indul az élről

A Mercedes finn pilótája mellől csapattársa, a címvédő Lewis Hamilton indul. Verstappené a harmadik hely.

Nagyon közel lehet a Messi-korszak vége Barcelonában

Lionel Messi 2021 végén távozik a Barcelonától, miután úgy döntött, nem hosszabbítja meg a szerződését - írja a Cadena Ser nevű...

Megkéselte a pesti szakács a reklamáló vendéget

A ferencvárosi gyorsétterem szakácsa nem szolgálta ki a vendéget, ezért a panaszkönyvet kérte, de nem adták oda neki. A vitába...

Nyolc film, ami meglepő csavarral ér véget

Mindig azok a legjobb filmek, amelyek végén néhány percig még meredten nézel a képernyőre, és próbálod feldolgozni a váratlan,...

Tizenhárom közlekedési törvényt módosítottak.

Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)...

Reménytelen helyzetben a Premier League újonca

A kiesés szélére kerülő Norwich a legutóbbi három hazai meccsén még gólt sem tudott lőni.

Ciki, ha még szűz vagy?

Ne hidd, hogy kakukktojás leszel a környezetedben, ha még szűz vagy! Legyen életed első szexuális élménye egy bensőséges érzelmi...

Megint 900-nál is több új fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában

A 914 új esettel 47 ezer 677-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké elérte a 1227-et,...

Osztrák Nagydíj - Hamilton és a Mercedes a harmadik szabadedzésen is az élen

Az újonc kanadai Nicholas Latifi (Williams Racing) autója a falnak vágódott.

"A szájmaszk kötelező viselésével sem fogtok tudni bennünket elhallgattatni"

A nép által választott miniszterelnököt, a járványban elszegényedett rétegek segítését és az illegális migráció leállítását...

Sport

Amputálni kellett a háztartási balesetet szenvedő kapus lábát

Johanis Menco hihetetlenül balszerencsésen esett el a saját lakásában.

Nem zárja ki a hazatérést a magyar válogatott focista

A döntésénél az első szempont a család lesz.

Conor McGregort is megrázta legnagyobb riválisának tragédiája

Az ír ketrecharcos közösségi oldalán mutatta meg, hogy együttérzés is van benne.

Minden felhajtás nélkül, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra: ez volt Benedek Tibor utolsó kívánság...

A nyilvánosság kizárásával, szűk családi körben temették el a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok egykori vízilabdázót, Benedek Tibort (47).

Botrány az F1-ben: egymásnak feszült a Ferrari és Vettel

Sebastian Vettel (33) már az ausztriai Forma1-es szezonnyitón megcsinálta a tüzet... A négyszeres világbajnok pilóta nekiment a Ferrarinak, azzal vádolva csapatát, hogy egyszerűen nem is akart vele megállapodni, hiszen tárgyalni sem ültek le az év végén lejáró szerződéséről.

A megrendelt bírói ámokfutás, ami később egy egész csapat szétesését okozta

Az NBA 18 éve nem tud elszámolni azzal, amit művelt a Sacramento Kingsszel. A csapat azóta a liga vicce lett.

Liverpoolba igazol a Bayern München egyik legjobbja

Az angol bajnokcsapat 35 millió eurót fizet a német csapat középpályásáért.

A Barca sztárja Manchesterben köthet ki

Angliából több kérő is bejelentkezett a francia világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes támadóért.

A Red Bull óvást nyújtott be a Mercedes új fejlesztése miatt

A Mercedes a februári teszteken már alkalmazta a DAS-t, de versenykörülmények között most van először lehetősége kipróbálni.

Messinél betelt a pohár: jövőre távozhat Barcelonából

Megszakadtak a tárgyalások a klub és a játékos között az egyik spanyol rádió információi szerint.

Meztelen fotót posztolt a női MMA egykori szupersztárja

Gina Carano cseppet sem szégyenlős.

0

Bulvár

Tovább korlátozzák a helyben fogyasztást a gyorsétteremben

Boltbezárások új hulláma indult az Egyesült Államokban a koronavírus terjedése miatt.

Meglepően őszinte interjú egy huszonéves sugarbaby-vel. Modern prostitúció, avagy kölcsönös előnyök?

A randizás komplikált dolog, pláne, ha pénzt is keverünk bele. Pedig bizonyos oldalakon mindkettőt lezongorázhatjuk egy füst alatt. Egyesek ezt úgy értékelik, hogy tehetősebb emberek vesznek románcot pénzért, mások szerint viszont ez egy lehetőség, ami mindkét fél számára előnyös. Ítéletet mindenki könnyen mond, de tényleg minden sugar baby szívtelen aranyásó, vagy ennél árnyaltabb a helyzet? Nórát kérdeztük erről, aki évek óta sugarbaby-ként él.

Ezekben az országokban ismét életbe léptek a korlátozások

Cikkünkből megtudhatud, melyek azok az országok, vagy régiók, ahol újra utazási korlátozások, lezárások és kötelező karantén várja a beutazó turistákat. Ez a cikk Ezekben az országokban ismét életbe léptek a korlátozások ezen a weboldalon jelent meg először: Drive Me Baby.

Halálos alkohol: minden egyes korty növeli a rák kockázatát?

A háziorvos elmondja, okozhat-e rákot már az alkohol mérsékelt fogyasztása is.

Ha ilyen folt van a testeden, veszélyben vagy a napon: mutatjuk, hogy néz ki az atípusos anyajegy

Az atípusos anyajeggyel fokozott óvatosságot igényel a napon tartózkodás.

Bella Hadid megmutatta a melleit - képek

A modell szinte semmit sem hagyott a képzeletünkre.

A rákbetegség gyakori velejárója, de keveset beszélünk róla: miért kell komolyan venni a depressziót?

A rákos megbetegedésnek nem természetes velejárója a depresszió, szakorvos csillapíthatja a szorongásos érzéseket.

Csodálatos gesztust tettek Szilágyi István özvegyének

Juhász Tamás sírköves tudja, hogy Jolika néninek nélkülöznie kell, ezért is próbál segíteni.

Strandolni mentek a vaddisznók - videó

Egy portugál strandot vett be a konda.

Ebbe a szédületes házba költözik Kulcsár Edina és Csuti a gyerekekkel

Kulcsár Edináék két éve várnak erre a pillanatra!

Ilyen az élet egy észak-koreai kisvárosban

Az ország északi részén lévő Rason meglepően színes, halászokkal, farmerekkel és munkásokkal.

blogmorzsák

Vera Wang, az esküvői ruhák királynője 71 éves lett

Az elképesztően fiatalos designer leg­szebb esküvői ruhái közül válogattam, és elárulok róla pár érdekességet is!

Kontrollált hozamgörbe, ami már rég valósággá vált

Az amerikai monetáris politika csak készül a ho­zamgörbe kontrolljára, vagy már réges-régóta műveli?

Irodalmi járványok

Jókai Mór fiatalkori regénye, a Szomorú napok történeti hátterét az 1831-es kolerajárvány és a parasztfelkelések adják.

A Bergendy, a Balaton-part és a biciklipumpa

A kifut vízre a koktélhajó, színpadon a Bergendy. 1972-őt írunk, darabokra törnek a szívek. De hogy kerül ide egy pumpa?

„Ami neki szabad, az nálam letiltva“

Felvetette, hogy nézzük meg egymás telefonját, én nem kérdeztem semmit, ő meg a telómban lévő valamennyi névre rákérdezett.

Függőleges redőny

Függőleges redőnyt is építhetünk a napsugár­zás csökkentésére. Egyszerűbb mint a vízszintes lamellás redőny.

Nyakunkon a szúnyoginvázió! Így védekezz!

Mutatjuk, hogyan ejtsd csapdába a kellemetlen vérszívókat és egyéb rovarokat.

A feltételezett magyar őshaza: Dzsungária

Távoli terület, valahol Kína nyugati peremén, ahol az ujgur lakosság ma is rokonaiként tekint a magyarságra.

Két szobor

Én azért akkor is jobban szere­tem azt a kislányt, mint a lovastengerészt.

"A negatív reklám is reklám"

Aligha tesz jót egy párt arculatá­nak, ha meghatározó karakterei futószalagon szállítják a botrányokat.

Pirított laska csirkemellel, bulgur ágyon

Könnyű, ízes, gyorsan elkészíthe­tő recept ez. Semmi különleges. Mégis kihagyhatatlan.

A sö­tétség mélyén a napfényes Mexikóban

Egy magyar fotós mesél az el­tűn­tek után kutató anyákról és a Mexikóban folyó drogháború tömegsírjairól.

0