Ezt olvasta már?


Rajzpályázat a biztonságos közlekedésről

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Republic Group és az ORFK-OBB szakmai támogatásával, a MobileKids program keretén belül rajzpályázatot hirdet 3–6 év közötti óvodás, valamint 6–14 év közötti általános iskolás gyermekek számára.

A pályázaton való részvétel feltétele egy darab A/4 vagy A/3 méretű rajz elkészítése a közlekedésbiztonság témakörében.

Az alkotást, rövid regisztrációt követően közvetlenül feltölthetitek weboldalunkon, vagy postán is elküldhetitek a területileg illetékes – megyei vagy fővárosi – rendőri szervezet balesetmegelőzési bizottságának, úgy, hogy rajz a pályázat időtartama alatt beérkezzen. A bizottságok postacímeit ide kattintva nézhetitek meg.

 

Részvételi szabályok

1. Egy diák, illetve óvodás csak egy rajzzal pályázhat. Az alkotásokat egy szakmai zsűritagokból álló kuratórium (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Mercedes-Benz Hungária Kft., ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, Republic Group Kft.) bírálja el az alábbi szempontok szerint:

                          kreativitás

                          témában való jártasság

                          művészi érték

                          technikai tudás

                          egyéni látás- és kifejezésmód

 

2. Érvényes pályázatnak csak azt a rajzot fogadhatjuk el, amelyhez a pályázó az alábbi adatokat megadja (vagy az online regisztrációs lapon, vagy a pályamunka hátoldalán feltüntetve):

                          vezetéknév

                          keresztnév

                          életkor

                          település

                          iskola/óvoda neve

                          évfolyam/óvodáknál csoport

                          osztály/óvodáknál csoportnév (ha van)

                          szülő vagy képviselő neve, telefonszáma és e-mail címe

 

A pályázat időtartama

A pályázat 2012. április 1-jén éjféltől 2012. május 5-én éjfélig tart, a rajzoknak legkésőbb a pályázat utolsó napján be kell érkeznie.

 

Nyeremények

Felső tagozatosok:

A 2012-es Forma-1 Magyar Nagydíjra (Hungaroring, Mogyoród) szóló 1 felnőtt és 1 gyermek Super Gold belépőjegy az első helyezett számára

Alsó tagozatosok:

5 db Mercedes bicikli, összesen 5 díjazottnak

Óvodások:

5 darab elektromos kisautó, összesen 5 díjazottnak.

 

Iskolák és óvodák versenye

A versenyben minden magyarországi székhelyű általános iskola és óvoda részt vesz, ahonnan legalább egy diák beküldött pályázati anyagot. Az intézmények az egyéni pályázók regisztrációjával automatikusan bekerülnek az intézmények versenyébe.

A pályázat lezárása után a beküldött pályázati anyagok iskolánként és óvodánként is összesítésre kerülnek.

A pályázat elbírálása a diákok és óvodások által beküldött pályázati munkák száma és a tanulói létszám arányában történik.

Az arány meghatározásakor a szervezők súlyozott átlaggal számolnak, így biztosítva azt, hogy a kevesebb tanulóval illetve óvodással rendelkező iskolák és óvodák egyenlő eséllyel vegyenek részt a pályázatban

 

A szervezők intézményenként 200 000 Ft pénzjutalommal díjazzák a pályázatban legaktívabb intézményeket, négy kategóriában, az alábbiak szerint:

                          első helyezett budapesti általános iskola

                          első helyezett budapesti óvoda

                          első helyezett  vidéki általános iskola

                          első helyezett vidéki óvoda

 

Eredményhirdetés, díjátadó

Az eredményhirdetés helyszíne: www.kozlekedjbiztonsagosan.hu

Az eredményhirdetés időpontja: 2012. május 21.

Díjátadás várható helyszíne: MobileKids gyereknap, Budapest, Városliget

Díjátadás várható időpontja: 2012. május 27. 15.00.

 

További információk

A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket a következő elérhetőségeken tehetitek fel nekünk:

06 (30) 594 9639, palyazat@kozlekedjbiztonsagosan.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Új modellneveket védetett le a Ferrari

Persze semmi sem garantálja, hogy tényleg megszületnek a modellek, amiknek a nevét most levédették az olasz szabadalmi irodánál, ugyanakkor...

Oktatási miniszter: digitális tananyagokkal és kiadványokkal bővülhet a tankönyvkínálat

A teljesen szabad tankönyvválasztásig még hosszú az út.

Kijött Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata

A volt miniszterelnök ingatlanvagyona nem változott tavalyhoz képest, a feleségével közös bankszámlán félretett pénzösszeg viszont...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltő politikai reklámok betiltásáról tárgyal az Országgyűlés

Az Országgyűlés keddi ülésén két jelentős témát tárgyalnak: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a gyűlöletkeltésre...

Ezért vannak zöld műanyag lapok a szalagkorláton: nem dísznek rakták oda

A sztrádák belső szalagkorlátjain sorakozó zöld műanyag lapok nem véletlenül kerülnek felszerelésre, passzív módon, de fontos...

Így veszik el a robotok a közlekedési rendőrök és mások munkáját Kínában

Világszerte fejlesztenek humanoid robotokat alapkutatás-szerűen, csak úgy, de a Chery olyan eszközként próbálja megtervezni és legyártani...

Valami eltűnt Magyar Péter vagyonnyilatkozatából, ami a januáriban még benne volt

Az Országgyűlés honlapján olvashatók a képviselők és Magyar Péter miniszterelnök vagyonnyilatkozata.

Antiszociálisnak bélyegeznek meg miatta, pedig a magas intelligencia jele lehet ez a szokás

Minden bulin van egy olyan ember, aki feltűnően korán távozik, de a társasági körünkben is biztosan akad olyan, aki folyton csak...

Szívbemarkoló vallomás Molnár György Elefánt állapotáról: elárulta, mennyi ideje lehet hátra

Hónapokon át egy emberként aggódtak a rajongók az Omega gitárosáért, és a zenész gyógyulásába vetett hitük végül meghozta a várva...

Tűz ütött ki a stúdióban, mégsem állították le a közvetítést

Az ingével takarta el az orrát a füst miatt, de fontosnak tartotta, hogy értesítsen a fenyegetettségről.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0