Ezt olvasta már?

0

Simicskó: a honvédség mellé húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség

A Magyar Honvédség erőin felül mintegy húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség - erről beszélt a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban a honvédelmi miniszter. (Pécsi Napilap)


hirdetés

Simicskó István kérdésre válaszolva leszögezte: nem tervezik a kötelező sorkatonaság visszaállítását, és azt is elmondta, hogy nagyjából már összeállt az az ösztönzőrendszer, amellyel vonzóvá teszik a tartalékos katonai képzést.

A Magyar Honvédség létszáma 30 ezer körüli, ezen felül van nagyjából 5500 önkéntes tartalékos. Simicskó István szerint legalább 30 ezres haderőre van szükség, és emellett kell egy "valós képességekkel rendelkező", mintegy 20 ezer emberből álló tartalékos állomány. "Ez a minimális program, s e mellé kell a megfelelő haditechnika: légvédelem, légierő, tüzérség, páncélosok stb., hogy egy reális elrettentő erővel rendelkező, ütőképes honvédségünk legyen" - fogalmazott a miniszter.

Simicskó István kitért arra is, hogy a hazai védelmi ipar újraélesztése fontos kormányzati célkitűzés. Ehhez a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Belügyminisztériummal közösen létrehozták a hadiipari munkacsoportot is - fejtette ki a miniszter, aki például a gyalogsági fegyverzet, "pisztoly, gépkarabély, mesterlövész puska és egyéb könnyű fegyverzet vonatkozásában" lát esélyt a magyar gyártókapacitás beindítására. A társtárcákkal már folyik az egyeztetés, és a honvédelmi miniszter bízik abban, hogy már az idén le tudják rakni a magyar hadiipar egyes szegmensei újbóli fellendítésének alapjait, és így akár jövőre valós termelés is lehet ebből.

A honvédelmi miniszter az interjúban kiemelte a honvédség modernizációja, a fejlesztések fontosságát. Ehhez - mint felidézte - a kormány biztosítja a költségvetési fedezetet, folyamatosan növelik a honvédelmi költségvetést. Simicskó István szerint a jelenleg tervezett fejlesztési koncepció alapján 2026-2027-re prognosztizálható, hogy Magyarország eléri a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetést.







0

hírek innen, onnan

Megérkeztek a Playstation Plus októberi ingyenes játékai

Ahogyan azt már megszokhattuk, ezúttal is három ingyenesen letölthető játékot kapunk.

Így takarékoskodik Nagykanizsa

Egyéb napirendek mellett takarékossági intézkedésekről is tárgyalt szerdán - soron kívüli ülésén - Nagykanizsa közgyűlése, amely...

Vége az ezerféle töltők megfejthetetlen világának

2024-től már csak egyféle töltő kerülhet piacra, laptopba és mobilba is jó lesz.

Az ELTE már tudja, hogy fog kinézni a 2024-es felvételi rendszere

Az ELTE elmondta, hogy minden szakon többletponttal díjazzák azt a jelentkezőt, aki emelt szintű érettségit tesz, ugyanakkor számos szakon...

A vártnál kisebb lett Németország külkereskedelmi mérlegtöbblete augusztusban

Augusztusban az import vártnál nagyobb növekedése miatt kisebb lett a német külkereskedelmi áruforgalom mérlegének többlete a...

Magyarországon a 2015-ös szintre esett vissza a fizetési fegyelem egy felmérés szerint

A Magyarországon kiállított számlák 4 százalékát nem fizetik ki egyáltalán, szakértők szerint ebben jelentős romlás várható.

Szezonnyitó sportnapot rendez a síszövetség

A Magyar Sí Szövetség családi szezonnyitó sportnapot rendez szombaton a Normafa Park Látogatóközpontjában.

Séfek Séfe 5: már lehet jelentkezni az új évadra

Itt az újabb nagy lehetőség arra, hogy a jelentkezők bejussanak a Séfek Séfe az új évadába.

100%-on a francia gáztározók töltöttsége novemberre

Többek között Franciaország is gőzerővel igyekszik feltölteni a tartalékjait a nehéz téli időszakra.

Új óvoda épül Vértesszőlősön

Új óvoda építése kezdődött Vértesszőlősön 520 millió forint európai uniós támogatás felhasználásával - közölte a megyei...

Sport

Megsemmisítették Milánóban a Barce-lonát, közel hatvan éve nem alázták meg így az Ajaxot

Tovább folytatódik a BL-meglepetéscsapatának menetelése, a belga Brugge egy lépésre a történelmi továbbjutástól.

Tovább dagad a sakkbotrány, több mint százszor csalhatott az új kiskirály

Egyre jobban szorul a hurok Hans Niemann körül, 72 oldalas vizsgálati jelentés készült.

Marco Rossi: A szívem szakadt meg

A magyar kapitány szerint Szalai Ádám pótolhatatlan.

Hordágyon kellett levinni Gulácsi Pétert a Lipcse BL-meccsén

Alig tíz perc után le kellett cserélni.

Óriási botrány tört ki Liverpoolban: a vendégdrukkerek festékkel fújták le kedvenceiket

A mérkőzés előtt a rendőrökkel is összecsaptak a Rangers szurkolói.

Xavi kifakadt az Inter elleni meccs után: Felháborító, ami történt

Az Ajax 1964 novembere óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el.

Szoboszlai bombagólt lőtt a Bajnokok Ligájában, de elvette a bíró - videó

Elő gólját szerezte volna a mostani kiírásban.

Van der Vaart: Ten Hag hülye volt, hogy nem rakta a kezdőbe.

Nem, nem Cristiano Ronaldóra gondolt a holland.

Szerdai foci: pályán a BL-ben az RB Leipzig és az MTK, NB II

Előnyös helyzetből várják a visszavágót a budapesti fiatalok.

Gulácsi Pétert hordágyon vitték le a pályáról Lipcsében

A kapus egy passz után azonnal a földre rogyott.

Váratlanul elbukott a PSG, Haalandot csak saját edzője tudja megállítani

A Real Madrid és Manchester City nem tud hibázni. Összefoglalónk a BL-forduló mai meccseiről.

0

Bulvár

Több száz telitalálatos lottószelvény lett - kivizsgálják az esetet

A nyerőszámok sorozatának ismerete is csak némi magyarázattal szolgálhat.

Uniós források befagyasztása: erős mondatok az Európai Parlamentben

Az európai parlamenti képviselők figyelmeztették az Európai Bizottságot: meg kell védenie Magyarországon az EU pénzügyi érdekeit.

Schobert Norbert vérengzésre számít az utcákon, azt mondta, az emberek fázni és éhezni fognak

Sok nehéz döntést kellett meghoznia az elmúlt időszakban, és sötéten látja a közeljövőt is a fitneszguru.

Putyin beszédeit mesterséges intelligenciával elemezték, és döbbenetes következtetésre jutottak

Az orosz elnök egészségi állapotáról rengeteg szóbeszéd kering.

Vilmos herceg békejobbot nyújtott Harrynek - öccse két szó kíséretében utasította vissza

A testvérviszálynak még II. Erzsébet királynő halála sem vetett véget: nagyon úgy néz ki, hogy a néhai uralkodó unokái még sokáig fognak marakodni egymással.

Valóban teljes gázzárlatra kell készülni?

Európának gondoskodnia kell arról is, hogy a tartalék ne csökkenhessen 33 százalék alá.

Az orális szexhez ez a póz annyira tökéletes, hogy beleremeg a lábatok

Legyünk őszinték! A szex egyik velejárója, hogy vagy a mi, vagy a párunk térde kicsit megviselt lesz, hiszen a közös örömszerzéshez nemcsak a csípőnk mozgását kell használni.

Elárulta a kislányának az anya, hogy örökbe fogadták, a pici reakcióján könnyezik a világ - Videó

Talán az év legmeghatóbb felvétele hozza épp lázba a világot: az édesanya és lánya beszélgetését nehéz könnyek nélkül hallgatni.

Szuperélelmiszer itthon is terem, az orrod előtt

Mostanában nagyon felkapott lett a „superfood” vagy szuperélelmiszer kifejezés, aminek hallatán valami extra különleges dologra asszociálunk. Némiképp átverés-szagot érzek itt is, magyarázom, miért.

Szalmonellás élelmiszereket találtak a Lidlben, visszahívják az összeset

Ne egye meg ezeket a termékeket! A visszahívás minden tételükre vonatkozik.

blogmorzsák

Sikíts, csini Peggy!

Német bombanő és egy legendás Oscar-díjas az egyik legjobb Psycho-utánzatban.

Nagy babteszt

Az elterjedt fajták egyre rosszabbul viselik a száraz nyarakat.

Újabb földeket hirdet eladásra az állam

További mintegy 2300 db földet hirdet eladásra az állam,a legfontosabb tudnivalók, linkek, számok egy helyen a posztban!

0