Ezt olvasta már?


Stuart Mária - A címszerepben Danis Lídia Tatabányán

Április 19-én mutatja be a tatabányai Jászai Mari Színház Friedrich Schiller Stuart Mária című drámáját Forgács Péter rendezésében.

A Jászai Mari Színház ajánlója:

Mária, skót királynő, börtönben. Unokatestvére, Erzsébet, angol királynő, a trónon. Unokatestvér unokatestvér ellen. Királynő királynő ellen. Nő nő ellen. Politika, szenvedély, férfivilág, női vezetők, összeesküvés, szerelem. És a végén egy kivégzés.

„Akkor kezét-lábát kinyújtotta s legkecsesebben a tőkére hajtotta fejét, s három-négyszer felkiáltott: „Kezedbe ajánlom magam, uram!“, melyek utolsójánál egyik hóhéra fél kézzel gyöngén megfogta őt, a másik meg kétszer odaütött s lecsapta fejét, de még annak utána is tartotta egy csekély ín, ő pedig csak egészen gyönge hangot adott s egyetlen porcikája sem rezzent fektében. Ajkai fejének lecsapása után még csaknem negyedóráig rezegtek. Akkor az egyik hóhéra a ruháját fölemelve észrevette, hogy kicsiny ebe alája rejtezett, s csak erővel bírták előcibálni onnan, és akkor sem lehetett elválasztani a holttesttől semmiképp, hanem odafeküdt a királyné feje s válla közé…“

Az életét tragikusan befejező királynő 1542. december 7-én született. Alig egy hete volt a világon, amikor a skótok királynőjévé választották. A termékeny, gazdag és stratégiai szempontból is jelentékeny skót föld megszerzésén fáradozó angolok VI. Edwardot szerették volna Mária férjéül. A skótok ezt elutasították, és az angolok nagy ellensége, a franciák trónörököse, Ferenc vette nőül Máriát.

A pompás esküvő után nem sokkal Ferenc, aki jó ideje fülfájdalomban szenvedett, váratlanul meghalt, az újdonsült férj halálát agyhártya- vagy középfülgyulladás okozhatta. Mária következő kedvese egyik nem annyira távoli rokona, Lord Darnley lett, a királynő azonban hamar megunta a férfit, és új szeretője, Bothwell grófja segítségével meggyilkolták Darnley-t, aki egyes források szerint egyáltalán nem volt szánalomra méltó, megérdemelte a halált, mert rettenetesen bánt az ország és saját királynőjével.

A történelem fordított a játszmán, a lordok összeesküdtek a királynő ellen, Mária börtönbe került. A csinos és vonzó hölgy egy segítője, Georges Douglas révén megszökött a börtönből, Angliába menekült, ahol ahelyett, hogy segítséget kapott volna, unokatestvére, Erzsébet egyik kastélyába, Fotheringaybe záratta, halálra ítélték és 1587-ben kivégezték. Az már a sors és a történelem fintora, hogy Erzsébetet – lévén nem volt gyermeke és törvényes utódja – Mária fia, I. Jakab követte Anglia trónján.

 

Friedrich Schiller

STUART MÁRIA

dráma

Fordította: Kálnoky László

 

STUART MÁRIA Danis Lídia

ERZSÉBET Györgyi Anna

LEICESTER (Robert Dudley) Crespo Rodrigo

GEORGE TALBOT (Shrewsbury) Honti György

BURLEIGH (William Cecil) Végh Péter

KENT Király Attila

WILLIAM DAVISON Maróti Attila

AMIAS PAULET, Mária őrzője Megyeri Zoltán

MORTIMER Mikola Gergő

AUBESPINE Dévai Balázs

MELVIL Széles Tamás

HANNA KENNEDY Bajcsay Mária

 

Díszlet, jelmez: Gadus Erika

Művészeti munkatársak: Tóth Bianka, Pásztor Gábor, Széplaky Petra

Súgó: Tóth Bianka

Ügyelő: Pásztor Gábor

Rendezőasszisztens: Széplaky Petra

Rendező: Forgács Péter

 

forrás: szinhaz.org







0
0
0

hírek innen, onnan

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0