Ezt olvasta már?


Sulyok Tamást jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz

A Fidesz és a KDNP köztársaságielnök-jelöltje Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke – jelentette be csütörtök délután Kocsis Máté.

Az addig ügyvédként dolgozó, most a 68. évében járó Sulyok Tamást 2014 őszén választották az Alkotmánybíróság tagjává, a következő évben a testület elnökhelyettese lett. 2016 novemberében választották meg az AB elnökévé. Ő lehet a rendszerváltás utáni Magyarország hetedik köztársasági elnöke, és Mádl Ferenc és Sólyom László után a harmadik jogtudós a poszton (de az is elmondható, hogy Schmitt Pál kivételével az összes 1990 utáni államfő jogvégzett volt).

Koszticsák Szilárd / MTI

 

Ellenzéki nyilatkozatok miatt féltette a jogállamot

2021 végén az Alkotmánybíróság elnökeként Sulyok Tamás nyílt levelet intézett Áder János köztársasági elnökhöz, Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kövér László házelnökhöz, melyben azt írta: egyes, pártok által megfogalmazott és a velük szimpatizáló értelmiségi körök által támogatott nézetek a jogállamiság és a demokrácia elleni közvetlen és súlyos támadások, és egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlanok. Ezzel arra utalt, hogy a baloldali ellenzéki pártok szerinte kormányváltás esetére az alaptörvény „egy tollvonással történő” eltörlését és az AB feloszlatását vetítették előre.

A Fidesz frakcióvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a jövő héten hétfőn dönt a parlament a korábbi államfő, Novák Katalin lemondásának elfogadásáról, a kormánypárti frakciók ezt megszavazzák. Azt tartják helyesnek, ha mihamarabb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, de ennek időpontjáról még nem tudott nyilatkozni, ez függ attól is, hogy az ellenzéki pártoknak lesz-e jelöltje.

Az EP-választás Fidesz-KDNP-s listavezetőjének Deutsch Tamás lesz.

Kocsis a Varju Lászlót elmarasztaló csütörtöki ítéletet követően arra szólította fel a DK-s politikust, hogy távozzon a közéletből. Ugyanezt várják a napokban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Fekete-Győr András momentumos politikustól.

Különös aktualitása lett a gyermekvédelemnek, fogalmazott Kocsis az államfő bukásához vezető kegyelmi botrányra utalva, és jelezte, hogy a tavaszi ülésszakon tervezik elfogadni a második gyermekvédelmi csomagot. Nagyjából húsz törvény módosítására tesznek javaslatot, ám mivel még nincs minden kérdésben döntés, csak azokra tért ki, amik biztosan terítékre kerülnek. A kormányoldal azt javasolja, hogy tovább szigorodjanak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek, az ilyen bűncselekmények számonkérhetősége ne évüljön el, ne legyen lehetőség szabadlábra helyezésre ilyen ügyben elítélt bűnelkövetők esetében, soha többé ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt azok, akik gyerekek sérelmére követnek el szexuális bűncselekményeket.

Kocsis után Simicskó István elmondta, örülnek annak, hogy a svéd miniszterelnök a NATO-csatlakozás előmzodítása érdekében Magyarországra jön, a KDNP frakcióvezetője úgy vélekedett: biztató előrelépés ez a svéd-magyar kapcsolatok illetően is. Egyúttal megjegyezte: frakciótársai eddigi kritikáit jogosnak gondolja a svédekkel szemben.

Kérdésekre válaszolva Kocsis elmondta, hogy márciusban nevezik meg a főpolgármester-jelöltjüket. Szerinte ezzel időben vannak még, mert „még az orrunk a víz felett van egy kicsit”.

Magyar Péterről azt mondta, ismeri, és egy „sértett ember vagdalkozásának” tartja a nyilatkozatait. A frakcióvezető nem hallott eddig olyan állítást, aminek az alátámasztását mellékelte volna Varga Judit volt férje, és nem hiszi, hogy ez a jövőben változna.

Balog Zoltánról azt mondta, a református egyháznak kell eldöntenie, mi a helyes lépés a közéletből való távozásával kapcsolatban.

A kormánypártok Balatonalmádiban tartanak kihelyezett frakcióülést a parlamenti tavaszi ülésszaka előtt, Orbán Viktor szerda esti beszédében a többi között azt mondta, szerinte Novák Katalin és Varga Judit lemondása az általuk elkövetett hiba után helyes volt, és megerősíti, hogy „gyermekvédelmi kérdésekben a nemzeti oldalon nincs kegyelem”.

Novák Katalin február 10-én jelentette be, hogy lemond az államfői címről, miután kiderült, a tavalyi pápalátogatás alkalmából kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az intézmény igazgatója több gyereket is molesztált, de hamis vallomást is írt az egyik gyerek nevében, melyet a pedofil bűnelkövető jelenlétében akart aláíratni vele. K. Endrét kényszerítés miatt ítélték börtönre, de Nováknak köszönhetően kegyelmet kapott. A döntést Varga Judit igazságügyi miniszterként ellenjegyezte, ezért ő is bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról, a Fidesz EP-listájának vezetéséről és távozik a közéletből.

24.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem adja kölcsön az autóját az unokatestvérének, nyomós oka van rá

Egy fiatal nő őszintén osztotta meg történetét a Redditen, amelyben arról számolt be, hogy rendkívül közeli kapcsolatban áll 29 éves...

Ezt a sci-fit nézik most a legtöbben, döbbenetes számokat produkál

James Cameron harmadik Pandora‑utazása, az Avatar: Tűz és hamu mindössze egy hét alatt átlépte a 450 millió dolláros globális...

Félmilliárd megtekintésnél jár a Netflix 2025-ös meglepetéssikere

Hat hónap telt el a K-pop démonvadászok premierje óta, és a Netflix animációs-musical fantasyje máris olyan mérföldkőhöz érkezett,...

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a...

XIV. Leó: Isten számára nincsen hely ott, ahol nincsen hely az ember számára

Elég lesz számunkra ez a szeretet ahhoz, hogy megváltoztassa az emberiség történetét?  – tette fel a kérdést első karácsonyi...

Halálos baleset történt szenteste a 47-es főúton

A karambolban az egyik jármű utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Pont be tudod tenni a fa alá a Peaky Blinders-mozi első előzetesét

Szentestére időzítve a Netflix előrukkolt a Birmingham bandája: A halhatatlan férfi első kedvcsinálójával, melyben visszatér Tommy...

Gyakran hallottad ezt a 3 mondatot a nagypapádtól? Akkor szerencsés gyerekkorod volt

Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és...

Halálos baleset és teljes útzár szenteste

A halálos kimenetelű baleset miatt teljes pályás útlezárás van érvényben - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei...

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0