Száz számra akad szerethető munkahely Magyarországon
Már több mint 200 cég jelentkezett a Szerethető Munkahelyek Díjra, amelynek célja feltérképezni azokat a magyarországi munkahelyeket, ahol valóban jó dolgozni.
Az eddig regisztráltak közül a legtöbb szerethető cég az IT- és a szolgáltató-szektorból került ki. Még 11 napig, október 22-ig pályázhatnak a maximum 250 főt foglalkoztató hazai vállalkozások, a legjobbak pedig egy évig viselhetik majd a Szerethető Munkahely címet és értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.
A DreamJo.bs - új generációs állásportál - szeptemberben hirdette meg a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megmutassa, Magyarországon is százával vannak olyan cégek, ahova örömmel járnak be a munkatársak. Rövid idő leforgása alatt mintegy 230 vállalat munkatársai jelezték, hogy ők szeretik a munkahelyüket. A kis- és középvállalkozások számára meghirdetett verseny weboldalára beérkezett pályázatokból kiderült, hogy a Nanushka, a Hajtás Pajtás, vagy a Bortársaság is ott lehet idén Magyarország legszerethetőbb munkahelyei között.
A DreamJo.bs új generációs állásportál szeptemberben hirdette meg a Szerethető Munkahely Díjat, hogy megmutassa, Magyarországon is százával vannak olyan cégek, ahova örömmel járnak be a munkatársak. Rövid idő leforgása alatt mintegy 230 vállalat munkatársai jelezték, hogy ők szeretik a munkahelyüket. A kis- és középvállalkozások számára meghirdetett díjra olyan hazai sikercégek is neveztek, mint a Nanushka, a Hajtás Pajtás, vagy a Bortársaság.
A Szerethető Munkahelyek térképére mostanáig a technológiai és a szolgáltatói szektorokból neveztek a legtöbben, de a platform nem csak startupoknak szól: a cégek között találunk ingatlannal, egészségüggyel, oktatással és építőiparral foglalkozóakat is. Az eddigi nevezők csaknem 60 százaléka tíz és ötven fő között foglalkoztató kisvállalkozás, de a díjra nevezhet minden olyan, legfeljebb 250 főt foglalkoztató hazai cég, ahol a vezetők és a dolgozók is úgy érzik: az ő cégükhöz még hétfőnként is jó bemenni dolgozni.
„A munkavállalók szeretetét egy munkáltató sem tudja megvásárolni. Tévhit, hogy csupán a pénzzel vagy egy csocsóasztallal motiválni lehet a kollégákat. Valószínűbb, hogy maradnak, ha magukénak érzik a célt, büszkék lehetnek munkájukra és egy csapat tagjának érzik magukat. A Szerethető Munkahelyek Díjat azért indítottuk el, hogy bemutassuk azokat a hazai cégeket, akik megbecsülik a munkavállalóikat és ezáltal jó példát mutatnak minden munkáltató számára” – mondta Balogh Péter, a DreamJo.bs alapítója.
A szerethetőség megítélésében fontos szerepet játszik, hogy mennyire motiváltak a munkavállalók, mennyire élvezik a munkájukat és hogy mennyi figyelmet és megbecsülést kapnak a vezetőiktől.
A céges profilokat 2017. október 22-ig ingyenesen lehet regisztrálni a szerethetomunkahelyek.hu oldalon. Ezután kezdődik a zsűrizés, aminek végén a nagyközönség szavazatait összesítve közzé teszik, melyik cégek jutottak a TOP 100 közé. Magyarország legszerethetőbb munkahelyei meghívást kapnak egy elegáns gálavacsorára, ahol átvehetik a díjaikat, és innentől kezdve egy évig viselhetik a Szerethető Munkahely címet. Egy kisorsolt vállalat 500.000 forint értékű csapatépítő csomagot kap, három céget pedig toborzási csomaggal ajándékoz meg a Dreamjo.bs.
hírek innen, onnan
Négy holttestet találtak szenteste napján Liechtensteinben
Egy családhoz tartoznak, haláluk oka még ismeretlen.
Észak-Korea az első nukleáris meghajtású tengeralattjárójáról közölt képeket
Az állami média állítása szerint a jármű 8700 tonnát nyom, és méretében megegyezik az amerikaiak atomtengeralattjáróival.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
TikTok-takarítási hackek: szakértők mondják el, mi működik, és mi a kamu
Lehet, hogy egy háztartási hack jól mutat egy TikTok-videóban, de attól még nem biztos, hogy érdemes kipróbálni.
Itt mindenki hülye: szembesávban csattant egy önvezető Tesla
Legalábbis az önvezető rendszer és a sofőr mindenképp.
Atom-tengeralattjárót fejleszt a világ legsötétebb diktatúrája: ez mindent megváltoztathat
A Korea Herald írta meg, hogy Észak-Korea felgyorsítaná a nukleáris meghajtású tengeralattjárók fejlesztését, ami súlyos biztonsági...
Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen
Minden perc számított.
Videón a karácsonyi rodeó – Ladájával tarolta le a város főterének 12 méteres fenyőjét egy ámokfutó
Kidöntötte a több mint 12 méteres feldíszitett karácsonyfát egy autós egy dél-kazahsztáni település főterén. A Lada Sedan sofőrje a...
Szökések, eltűnések, balhék és a titkos misék – Karácsony a Kádár-korszak laktanyáiban
A szocialista Magyarország kötelező sorkatonai rendszerében az év végi ünnepek környékén történt a legtöbb balhé, hivatalos nevén...
Lángokba borult egy karácsonyfa Csepelen egy 10 emeletes panelban
Súlyos karácsonyi tűzeset történt Csepelen.
Szenteste napján hosszabbított a meglepetéscsapat játékosa
Egyelőre szóban állapodtak meg, de hamarosan alá is írhatnak.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe
Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
Bulvár
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk
Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk
Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.
Ők Baló György ikerlányai: Vera és Sára sugárzó szépségek
Baló György ikerlányai, Vera és Sára ragyogtak az ünnepségen.
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


