Szijjártó: A magyar kormány nagyon komolyan készül Putyin látogatására!
Nagyon hosszú idő után úgy látjuk, hogy a nemzetközi folyamatok segítenek a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalása elején. - Pécsi Napilap -
hirdetés
A magyar kormány nagyon komolyan készül Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatására"
- mondta Szijjártó. "A kétoldalú viszony sokat szenvedett a nemzetközi szankciós környezetben, de a közösen elhatározott gazdasági együttműködési programok - a regionális együttműködés, az oroszországi magyar technológiai beruházások, elsősorban a mezőgazdaság terén, és a gépipari együttműködés - jól fejlődnek."
Szijjártó Péter kijelentette, hogy
nemcsak külügyminiszterként, de személyesen is várta, hogy találkozhasson Lavrovval.
Köszönetet mondott tárgyalópartnerének a veronai buszbaleset miatti orosz részvétnyilvánításért. A Moszkvában tárgyaló magyar delegáció a nemzeti gyásznap miatt fekete szalagot visel.
"A magyar-orosz külügyminiszteri találkozó célja a februári budapesti csúcstalálkozó sikerének előkészítése" - mondta Szergej Lavrov.
Forrás: 444
hírek innen, onnan
1901 óta nem volt ilyen meleg a szeptember Magyarországon
Az idei szeptember leginkább az 1947-eshez hasonlítható, amely szintén elg nyárias volt, bár ennyire azért nem.
Meghalt egy kisfiú, a kisvárdai kórház rágalmazási pert indított a vádak után
Egy hajdúsági faluban élő nő nemsokára bíróság elé áll a véleménye miatt. (Belföld)
Rubint Réka párkereső műsorba szerepel - videó
Jövő hétfőn startol a romantikus párkereső, a tréner még Jákob Zoltánt is meglepi.
Vecsei Miklós: egyetlen gyereket sem veszíthetünk szem elől
A következő húsz évben a mi településeinken fog megszületni Magyarország 7-8 százaléka” – mondta a Felzárkózó...
3 dolog, amit ha kimond a pasi, az fontosabb mint a szeretlek
Tényleg csak akkor működik jól a párkapcsolatod, ha a pasi azt mondja, hogy szeretlek?
5 biztos jel, hogy a pasi odavan érted
Tényleg szeret a pasi? Az alábbi jelek egyértelműen arra utalnak, igen!
Idén több mint 1000 ember életét követelte a dengue-láz Bangladesben
Ez Banglades valaha volt legsúlyosabb dengue-járványa, mely már több mint 1000 ember életét követelte.
Erős üzenet a Gazpromtól: instabil az európai gázpiaci helyzet és új kihívások várhatók
Az európai gázpiaci helyzet továbbra is instabil, és új kihívásokkal néz szembe, részben amiatt, hogy a Európa a korábbiaknál jobban...
Saját társait lőtte le egy ukrán katona, miközben a NATO a lőszerek hiányára figyelmeztet
Kedd esti háborús összefoglalónk.
Az energiaitalok forgalmazásának korlátozását kezdeményezi a Fidesz-KDNP
Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc, a...
Plusz 10 milliárd eurót szavazott meg az Európai Parlament az uniós költségvetésnek
10 milliárd euró többletforrást szavaztak meg a 2024-2027-es időszak uniós költségvetésének az Európai Parlament képviselői az...
Kiderült, mennyibe kerül felnevelni egy gyereket
A Prémium Egészségpénztár és stratégiai partnere, az NN Biztosító közös felmérése azt kutatta, mit gondolnak az egészségpénztári...
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
A világbajnokság miatt kihagyja a hétéves kisfia temetését az olimpiai bajnok sportoló
Szörnyű tragédia érte, de ő a pályán akar gyászolni.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Marco Rossi magyar állampolgár lesz
Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében teszi le az esküt.
Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét
Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.
Szóhoz sem jut a 16 éves magyar: olimpiai kvótát szerzett Párizsra
A vb-n Mészáros Krisztofer után Czifra Bettina biztosította részvételét, illetve lett még egy női indulási jog is.
Fontos szabályváltozás jöhet Angliában a Liverpoollal történtek miatt
A játékvezető-testület állítólag kész nyilvánosságra hozni a szombati kommunikáció hangfelvételét.
Több nagy visszatérő is van Marco Rossi keretében
Októberben Szerbia és Litvánia ellen játszik Eb-selejtezőt a magyar válogatott.
Magyar állampolgár lett Marco Rossi - fotók
"Köszönöm Magyarországnak és a magyar embereknek."
Ilyet sem gyakran látni: a válogatott focista büntetőjén röhög a világ - videó
Ennek ellenére mégis a meccs hőse lett.
A hétperces hosszabbítás végén jött a győztes gól
A vendég Celta Vigo vezetést szerzett ugyan, de a Las Palmas a hajrában kétszer is betalált.
Könnyfakasztó gesztus: a három barát ingyen adja át a magyar–szerb meccs belépőit egy tízgyerekes családnak
Szegény gyerekeken próbál segíteni az apostagi masszőr, a református lelkész és a rendőr. Az urak október 14-én lagziba mennek, így a szerbek elleni válogatott focimeccsre szóló jegyüket ingyen átadják rászorul
Bulvár
Máris ultimátumot kapott Robert Fico
Uniós pártcsaládja kizárhatja a Smert, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.
Tóth Gabit széttett lábakkal fotózták, végleg oda az énekesnő szűzies imázsa?
Dögös fotó került elő az énekesnőről, ha nem tudnánk, hogy ő az rá sem ismernénk.
Újabb autókat, hajót, és repülőt is talált az ügyészség Schadl Györgynél
A koronatanú meghallgatásával indult újra Schadl György volt végrehajtó elnök és Völner Pál volt fideszes államtitkár pere a nyári ítélkezési szünet után.
Nagy bejelentést tett Zelenszkij az amerikai döntés után
A háborús szankciók részeként október másodikától Bulgária, harmadikától Norvégia sem enged át orosz rendszámú autókat a határon. Háborús hírek.
Megjelent a fekete-fehér fotó Michael Schumacherről. Összetörtek a rajongók a fotó láttán
Testvére tette közzé.
Botrány a magyar tévécsatornán: káromkodásba fulladt az élő adás, a műsorvezető nem tudta visszafogni vendégét
Élő adásban káromkodott a stúdió vendége, a műsorvezető nem tudta, mit tegyen.
Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekrő...
A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-p
Miért adjunk borravalót, ha szervizdíj is van a számlán?
A borravaló alapvetően a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, hiszen az ajánlott mennyisége hazánkban 10-15 százalék körül mozog, és többnyire akkor adjuk, ha elégedettek vagyunk az adott szolgáltatás minőségéve
Tíz éve történt, hogy David Attenborough stábja hagyott éhen halni egy kiselefántot Afrikában
Természetfilmeket nemcsak azért kihívás forgatni, mert a főszereplők nemigen tűrik az ember közelségét, de azért is, mert olykor igen komoly dilemmákkal találkozhat az ember. Sir David Attenborough erről is tudna mes
5 növény, amit a kertészek szerint soha ne ültess a kertedbe
Gyorsan nőnek, és mutatósak, emiatt sokan szívesen választják őket – a kertészek szerint azonban éppen a gyors növekedésük az, ami vissza kellene hogy tartson attól, hogy ezeket az invazív növényeket a kertedbe
Most érdemes figyelni a frontról érkező híreket - kezd látható eredményeket hozni az ukránok taktikája
Véres kudarc az ukrán ellentámadás? Ha a térképet nézzük, lehet. De nagyon úgy tűnik, hogy vészesen fogyóban vannak az orosz tartalékok, miközben az ukránok friss egységeket vonultatnak fel az egyik fontos frontsza
Medvénél is hatalmasabb, soha nem látott állat kóborol a Tiszántúlon – videó
Magányosan bóklászó jávorszarvasról készült videó készült nemrégen Pácin határában. Magyarországon elképesztően ritka állat a jávorszarvas. A felvételt a Bodrogköz.info osztotta meg. Magyarországon rendkív


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák