Ezt olvasta már?


Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom

A kormány korábban már döntött arról, hogy az újranyitás lépcsőzetesen fog megtörténni.


hirdetés

 

Ennek értelmében, amikor elérjük a három és fél millió beoltottat, akkor kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, és öt órától tíz óráig lehetnek nyitva, a kijárási tilalom pedig kitolódik 11 órára. Ez valószínűleg már holnap, de legkésőbb szombaton be fog következni.

Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket alá fogja írni holnap a belügyminiszter

– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A jövő héten nagy mennyiségű vakcinával fognak oltani, így ennek következtében akár egy két héten belül már a négymillió beoltottat is elérhetjük.

Gulyás Gergely arra buzdít mindenkit, hogy minél többen regisztráljanak az oltásra. A beérkezett nagy mennyiségű vakcinának köszönhetően azok is, akik most regisztrálnak, egy-két héten beül megkaphatják az első oltásukat.

Mivel az országban önkéntes az oltakozás, így elengedhetetlen a regisztráció. Újításként tesztfázisba helyeztek egy időpontfogási rendszert. Az érintettek már megkapták az sms-t, amely tartalmazza a linket, melyen keresztül időpontot foglalhatnak.

Elmondta, jó döntés volt, hogy hétfőn újraindították az iskolákat. Zökkenőmentesen zajlott. Úgy a szakszervezetek, mint a pedagógusok, és a szülők is pozitívan értékelték.

A jövő évi költségvetés módosítására volt szükség, az erre vonatkozó intézkedések már folyamatban vannak. A jövő hét folyamán az új tervezet az Országgyűlés elé fogják terjeszteni – emelte ki.

 

Hatezer milliárdos költségvetést hoztak létre a 2022-es tervezetben, amelyet a gazdaság újraindítására fognak fordítani.

 

A bértámogatás május hónapra is jár a vendéglátóhelyek számára, még akkor is ha kinyithatnak.

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 

A kormány ezen kívül benyújtotta a veszélyhetet meghosszítására vonatkozó indítványt. Ez a kezdeményezés véghatáridőt is tartalmaz, az őszi ülésszak kezdetét, hiszen nyáron nem üléseik a parlament. Viszont amint nem lesz indokolt a vészhelyzet, a rendkívüli felhatalmazást a kormány vissza fogja adni. A felhatalmazásra azért van szükség, hogy az oltási kampány, a járványügyi védekezés továbbra is zökkenőmentesen folyatódjon – emlékeztetett.

 

Ennek értelmében Gulyás Gergely az ellenzéket is arra szólította fel, hogy hagyjon fel az oltásellenes kampánnyal, legalább a járvány elleni védekezésben teremtse meg a nemzeti összefogást, és ne játsszon többé az emberek életével.

 

A kormány döntött a beoltottakra vonatkozó szabályokról is, ezekről a héten Orbán Viktor miniszterelnök fog bejelentést tenni – mondta.

 

Amíg Magyarországon nem alakul ki a tömeges immunitás, a tömeges védettség, addig a határok zárva tartanak, hogy így is védjük az állampolgárokat. De amint lehetőség lesz, fel fogjük oldani azt – reagálta újságírói kérdésre Gulyás Gergely. Kiemelte, a határok munkavégzés céljából most is szabadon átjárhatók.

 

Vakcinafelesleg egyelőre nem áll fenn. Mivel egy járvány közepette fejlesztették ki a gyártók az oltóanyagokat, egyelőre csak azt tudják garantálni, hogy hat hónapig hatékonyak.

 

Még nincs tapasztalat arról, hogy a hat hónap lejárta után újra kell-e oltani. Így most a magyar és az uniós szakértők is azt vizsgálják, szükség lesz-e az újraoltásra. Amikor erre a kérdésre választ kapunk, majd csak azután beszélhetünk arról, kialakul-e vakicnafelesleg, és akkor mi a teendő

nlcs








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Véget ért a járványhelyzet Szlovéniában

Szlovéniában hivatalosan véget ért a járványhelyzet, de amíg a kormány nem dönt a jelenleg is érvényben lévő korlátozások...

Szombaton életbe lép a nyári menetrend

Június 16. és augusztus 31. között minden gyerek, aki felmutatja pecsétgyűjtő Kajla-útlevelét és diákigazolványát, díjmentesen utazhat.

A felnőttek 35 százaléka veszekszik a családtagokkal eszközeik frissítése kapcsán

Globális felmérést végzett az 1997-ben alapított számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló orosz Kaspersky Lab, a felhasználók...

Rasszista megnyilvánulása miatt eltilthatják az osztrák válogatott Arnautovicot

Az észak-macedón labdarúgó-válogatott bepanaszolta az UEFA-nál az osztrák játékost, amiért gólöröménél gusztustalan megjegyzéseket...

Senki nem csinált még igazán interaktív animációs filmet, de ha csinálnának, az pont ilyen lenne

A Ratchet & Clank: Rift Apart a legújabb PlayStationre is elhozta a legendás szériát, és ha már ott volt, már most be is írta magát a...

A világbajnok francia válogatott profin lehozta a csoportrangadót

Egy öngóllal nyertek ugyan, de különösebben nem volt veszélyben a sikerük Németország ellen.

Így változott megyénként a koronavírus-fertőzöttek száma keddre – 6.15.

Az előző napokhoz képest minimális mértékben emelkedett mind a fertőzöttek, mind az áldozatok száma Magyarországon.

Aktív május, dráguló agglomeráció

A Duna House adatai és becslései az elmúlt évek legerősebb májusi ingatlanpiacát mutatják, amely az adásvételek számában 2019-hez...

Fekete Zaj: ötven fellépő Mátra-Sástón

Az underground színtér számos hazai és külföldi előadóját felvonultató rendezvény Mátra-Sástón augusztus 18-tól 21-ig tart.

A szivárvány színeibe öltöztették az RTL Klub logóját

Az 1970-es évek óta a meleg és leszbikus büszkeség által használt szimbólum került bele kedden az RTL Klub logójába.

Hihetetlen ahogy ez a csillag felrobbant – videó

Minden eddiginél közelebb robbant fel a Földhöz egy csillag, a hatalmas robajt sikerült a NASA-nak rögzítenie.

Először kaptak ki a németek Eb-nyitómeccsükön

Franciaország az 1960-as Európa-bajnokság, akkori nevén Nemzetek Kupája elődöntője óta nem veszített kontinensbajnoki tornán játszott...

Sport

Dzsudzsák Balázs döntött a jövőjéről

A magyar válogatott szélsőt június 30-ig köti megállapodás a Debrecenhez.

Másfél mázsa halat és 120 üveg olívaolajat rendeltek Budapestre Ronaldóék

A címvédő portugálok már teljesen otthon érezhetik magukat a magyar fővárosban.

Rendőrségi feljelentést tett a Svéd Labdarúgó Szövetség

Marcus Berg fenyegető üzeneteket kapott a spanyolok elleni Eb-meccs után.

Cristiano Ronaldo mérgesen tette félre a kólásüvegeket - videó

A portugál világsztár szerint inkább mindenki igyon vizet.

Megvan, ki lesz az ellenfele a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligájában

A magyar bajnok Ferencváros egy előselejtezőből érkező ellenféllel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája kvalifikációjának első fordulójában.

Magyar–portugál – Az odaver: az UEFA szerint Bukarestben lesz a meccs, „köszönjük”

Magyarokat halálra lehet idegesíteni azzal, mikor fővárosunkat, Budapestet összekeverik a román fővárossal, Bukaresttel. Még egy külföldi turistán csak-csak elnézően mosolyog az ember, de mikor az UEFA írja ki, hogy

A portugál szurkolók őrületes hangulatban éltették csapatukat Budapest szívében - videó

A Magyarország - Portugália Eb-meccs előtt a portugál szurkolók az egyik budapesti szórakozóhely előtt éltették a portugál válogatottat.

A spanyolok panaszt tettek a gyep miatt

A sevillai stadion talaja több helyen egyenetlen volt, és a fű néhol ki volt száradva.

Cristiano Ronaldo a magyarokat dicsérte

A portugál válogatott csapatkapitánya elégedetten nyilatkozott a lefújást követően.

Orbán Viktor is élőben nézi a meccset – fotók.

Perceken belül kezdetét veszi a portugál-magyar meccs, a szurkolók pedig már a Puskás Arénában várják az elmúlt évek egyik legnagyobb és legizgalmasabb mérkőzését.

0

Bulvár

Pfizert kaptál? Ez a mellékhatás később jelentkezik, és elég veszélyes

Fontos figyelni a tünetekre, mert kezelés nélkül súlyosbodhat!

Nagy László a szőke modellért válik: a kézilabdázó először jelent meg együtt Szilvivel

Nagy László és Sónyák Szilvi kapcsolatát sokan támadták, de ők kitartottak egymás mellett.

Döbbenetes mellékhatásra bukkantak a kutatók a Pfizer vakcina beadását követően

Több kutatási eredmény is kimutatta, hogy Pfizer-Biontech oltás felvétele után, az általános mellékhatások mellett, néhány nappal később egy döbbenetes betegség is felütheti a fejét. Amennyiben észreveszed magad

Ezért fog nyerni a Fidesz 2022-ben

A falusiak nem értik, hogyan lehetnek olyan hülyék a városiak, hogy az ellenzékre szavaznak ahelyett, hogy a kormánypártot támogatnák, amely annyi jót tett, tesz és fog tenni az emberekkel.

Kiszúrod az összes különbséget a két ábra között? 140-es IQ alatt senkinek sem sikerül

Íme egy újabb nagyszerű alkalom, hogy teszteld képességeidet!

A Kos anyagi biztonsága megrendülhet, a Vízöntőnek sok ügye zátonyra futhat - napi horoszkóp: június 15.

Az Uránusz második quadrát fényszöge a Szaturnusszal harcot jelez a régi és az új dolgok között! Nehéz lesz eldönteni, hogyan őrizzük meg a status quo egy részét, ami még működik, és hogyan szabaduljunk ki az e

Ő Christian Eriksen szép párja: a dán futballistának két gyermeket szült Sabrina

Christian Eriksen 2012-ben szeretett bele Sabrina Kvist Jensenbe.

Kiderült néhány érdekesség az áprilisi lottónyertesről

Évtizedek óta játszik, a számokat mindig véletlenszerűen választja ki.

Nagy a baj: leáll a győri Audi-gyár

Alkatrészhiány miatt a jövő héttől leáll a termelés az Audi magyarországi gyáraiban – tudta meg a Telex.hu.

blogmorzsák

És akkor megszűnik a szaporítás. De inkább nem

A felelőtlen szaporítás komoly probléma. Mennyire fogják ezt megoldani az új rendeletek?

Nemzeti dohánybolt helyett sari-sari

Rum és cigi - noha a Fülöp-szigetek elnöke nem kedveli a dohányosokat, sokan füstölnek. A rumról még nem is beszéltünk.

Mit jelent egy nőnél, ha mindenért engedélyt kér?

„Az új barátnő néha önmarcangoló, máskor meg alárendelt szerepekben érzi jól magát.“

Sosem találod ki, ki van ezen a fotón! Nem Pamela Anderson!

Szex(videó), drog, rock & roll! Pam and Tommy címmel készül sorozat a Hulura Pamela Ander­sonról és Tommy Lee-ről.

Eladó a legendás brit áruházlánc

Egy titokzatos üzletember ajánlatott tett, ami beindította a vezérhangyákat a tulajdonosoknál.

C. Ronaldo inkább vizet iszik, mint Coca-Colát

Hétfői sajtótájékoztatóján Cristiano Ronaldo döbbenten fogadta, hogy Coca-Cola termé­ke­ket kínálnak neki.

Xiaomi Dreame T30 porszívó teszt – ez már az űrkorszak!

Innovatív ötletekkel pakolta meg a Dreame az új gépet, ráadásul szív mint a veszedelem.

A Jobbik azt tette, amit tenne kellett...

...és minden jel arra mutat, hogy mindezt az ellenzéki szövetség jóváhagyásával tette.

Elegem van a térdelgetős bohóckodásból

A magyarok nem szeretik, ha diktálják nekik a divatot.

Egy generáció bukása

Ez a generáció nem sajátította el a kooperáció képességét.

Rabszolganőből felfedező, majd tökéletes angol Lady

Lady Florence Baker, azaz Sass Flóra története még a legvadabb holly­wood­i forgatókönyvírók képzeletét is felülírja.

Boris­kola/Borvi­dékek: Borturiz­mus nem egyenlő kocsmatúra

A balatoni körtúránk zárófejeze­te­ként olvassátok el a program­ajánlónkat, amely mentén nekivághattok a bortúráitoknak

0