Ezt olvasta már?


Társadalmi vállalkozásokat díjazott az OFA

Vásárosnaményi, szegedi, budapesti, polgári és kaposvári szervezeteknek ítélték oda a Hozzáadott Helyi Érték Díjat.

A rendezvényen 5 kategóriában díjazták azokat az értékteremtő társadalmi vállalkozásokat, amelyek innovatívak, eredményesek és sikerrel vesznek részt a helyi közösség szükségleteinek kielégítésében, valamint a munkanélküliség felszámolásában.

A Legjobb termék-előállító társadalmi vállalkozás díjat a FIX Szociális Szövetkezet nyerte el
A szervezet 2015 óta egyedi tervezésű, kézzel készített, kerámia használati tárgyak, illetve dísztárgyak gyártása során olyan munkavállalókat foglalkoztat, akik hátrányos helyzetűek, alacsony iskolai végzettségűek, 50 év felettiek és/vagy tartósan álláskeresők. A szövetkezet tevékenysége többről szól, mint munkahelyteremtés: foglalkoztatottai számára lehetőséget biztosítanak a jövedelem- és tapasztalatszerzésre, képességeik továbbfejlesztésére, sőt a velük szemben fennálló társadalmi előítéletesség csökkentésére.

A Legjobb szolgáltató társadalmi vállalkozás díjat a "PA-SIKK" Szociális Szövetkezetet vette át
Egy kézműves hagyományokra épülő helyi üzlet volt az elképzelésük; mára szabóságuk ismert helyi vállalkozássá nőtte ki magát. Megalakulásuknál a legfőbb célt a szegedi, hátrányos helyzetű munkavállalók számára munka biztosítása jelentette, ráadásul egy olyan szakmában, ami kezdett eltűnni a munkaerő-piaci palettáról. A "PA-SIKK" Szociális Szövetkezetet különös figyelmet fordít arra, hogy szembe menjen a fast-fashion világával (mely mögött a távol-keleti tömeggyártás és az ehhez kapcsolódó nyomorúság áll) és támogassa a hazai ipart és a fiatal – többnyire kezdő – divattervezők felkarolását.

A Legjobb közösségfejlesztő társadalmi vállalkozás díjat a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete érdemelte ki munkájával
Az Egyesület munkája tökéletesen szemlélteti azt, amikor a kereslet és egy egyedülálló ötlet összeegyeztethető. Sok beteg számára problémát jelentett, hogy Budaörsön nem volt lehetőség TB támogatott gyógymasszázst igénybe venni, így kénytelenek voltak beutalójukkal Budapestre járni valamelyik gyógyfürdőbe, hosszas várólistával, utazással. Ebből fakadóan támadt az egyesület kiváló ötlete: a szervezet látássérült tagjai, akik gyógymasszőri végzettséggel rendelkeznek, nyújtsanak gyógymasszázs szolgáltatást a város egészségházával együttműködésben.

A szakmai zsűri különdíjasa a Polgári CSEMETE Szolgáltató és Kereskedelmi Szociális Szövetkezet lett
A szövetkezet a kiszolgáltatott idős emberek védelmében egy elsőrangú szolgáltatást hozott létre: a ház körüli munkák ellátásánál minőséget és megfizethetőséget biztosít.
Az idősek szükségleteihez igazodó „Segítő kezek” szolgáltatás célja, hogy a támogatásban részesülő lakosok elégedettek legyenek az elvégzett tevékenységgel, örömük legyen a rendezett porta látványában. Cserébe a szövetkezet dolgozói az idősektől sok elismerést, bizalmat és köszönetet kapnak, ez erősíti ezeknek a hátrányos helyzetben lévő embereknek az önbecsülését. Továbbá az önkormányzat közreműködésének köszönhetően azok a lakosok is ki tudták fizetni a rájuk eső szolgáltatás díját, akik korábban ezt nem tehették meg.

A rendezvényen résztvevők szavazatai alapján a Közönségdíjat a Gold Consulting Szociális Szövetkezet nyerte el
Munkahelyteremtés, foglalkoztatás bővítés, a hátrányos helyzetű dolgozók fejlesztése és környezettudatosság: ezek a tevékenységek nyerték el a közönség tetszését ebben az évben a HHÉD díjátadó rendezvényén. A Gold Consulting Szociális Szövetkezet ezen értékek mentén indította el textil termékeket és egyéb kézműves termékeket gyártó üzemét, ahol például papírból, kávékapszulából, farmerből divattárgyak készítése is kivitelezhető.
A szervezet különös figyelmet fordít a hosszútávon fenntartható működésére, azaz az értékesítéséből származó nyereségüket a tagok és a munkavállalók bérezésére, és fejlesztő beruházásokra fordítják.

OFA / NLCS







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt

A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...

Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat

Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.

Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán

Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...

10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el

A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0