Ezt olvasta már?

Illegális bevándorlás - Vádat emeltek egy egyiptomi embercsempész ellen

Embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a Komáromi Járási Ügyészség egy letartóztatásban lévő egyiptomi férfi ellen, aki négy szír állampolgárt próbált m...

0

Tatabányai birkózó is utazik a világbajnokságra

Tatán a kötöttfogású válogatott sajtónyilvános edzésén hirdette ki a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) új szakmai igazgatója a vb-keretet.


hirdetés

A nemrég visszavonult kétszeres világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik klasszis Bácsi Péter a napokban, a kazahsztáni Nur-Szultanban kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló válogatott hivatalos névsorához hozzátette, a cél lehetőség szerint minden szakágban kvótát szerezni az ötkarikás játékokra.

Ebben a „díszes” társaságban kapott helyet a szabadfogású, 74 kilós Murad Kuramagomedov, aki a Tatabányai SC sportolója. A 23 éves, orosz származású birkózó Dagesztánban, Oroszország Ázsiával szomszédos tagköztársaságában született és kezdett birkózni, de a nagy távolságok miatt innen nehéz lett volna patinás nemzetközi versenyeken részt vennie. Ezért döntött Magyarország mellett, Tatabányára pedig a Sámuel Botond ügyvezető elnökkel és Katona Géza vezetőedzővel történt tárgyalások után érkezett.

 

Murad friss igazolása a klubnak, a vezetőség reméli, hogy vele a szakosztálynak újra lesz felnőtt szabadfogású válogatottja és reményeik szerint akár olimpiai résztvevője is.

 

 

 

 

 

forrás: kemma.hu








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Trump hatalmas árat fizethet, amiért nem vette figyelembe az ország problémáit

A koronavírusra adott válaszai és a faji megkülönböztetés ellen kirobbant tüntetések nagy bajba sodorták az amerikai elnököt a...

Házi karanténba került a teljes násznép egy tolnai lagzi után

Kiderült, hogy a vőlegény testvére koronavírusos volt, hatvan ember került karanténba.

Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás

Extrém erős lesz az UV-sugárzás.

Szokatlan galaxist fotózott le a NASA űrtávcsöve - Gyönyörű felvétel

Pelyhes spirálgalaxist kapott lencsevégre a Hubble űrtávcső.

Magyar katonát kellett kimenteni Afganisztánból

Soron kívül kellett hazaszállítani a Magyar Honvédség egy katonáját Afganisztánból egészségügyi állapota miatt.

Fogják a fejüket a gazdák: borzasztó gyenge lesz az idei termés

Megkezdődtek az aratási munkák az őszi árpa betakarításával, az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok miatt a...

Megható jelentésű tetkót csináltatott Kylie Jenner

Instagram sztoriban villant ki legfrissebb tetoválása.

Trónfosztás: megdöntötték Cristiano Ronaldo rekordját

A lisszaboni Sporting labdarúgója, Joelson Fernandes megdöntötte Cristiano Ronaldo portugáliai korrekordját.

Öngyilkos lett az egyik legnépszerűbb játékos: 31 éves volt

Depresszióval és bipoláris zavarral küzdött.

Michelisz Norbit saját fiatal önmagára emlékezteti felfedezettje

Világkupa-győztes mentora szerint Bucsi Attilában minden megvan a sikerhez.

Kim Dzsongun szerint Észak-Korea ragyogó sikerrel kezeli a járványt

Az Egészségügyi Világszervezet beszámolója szerint a világ legnagyobb titkolózásában élő országon belül nem olyan régiben...

Oroszos megoldások: elektromos, önvezető teherautóval állt elő a Kamaz

A Kamaz orosz autógyár Tudományos és Technológiai Központjának szakemberei egy ideje már a tisztán elektromos teherautók fejlesztésén...

Sport

Titokban eltemették Benedek Tibort - Megszólalt a család

Benedek Tibor családja közleményt adott ki, amelyben megköszönték az együttérző üzeneteket, illetve a legendás sportoló megemlékezésének részleteiről számoltak be.

Babos Tímea fürdőruhás képe felforrósítja a balatoni nyarat

A magyar teniszező itthon tölti a szabadidejét.

Fürdőruhás képpel köszöntötték a nyarat a dunaújvárosi kézis lányok

Kiváló csapat állt össze a korábbi BL-győztesnél a következő szezonra.

Szűk családi körben búcsúztak Benedek Tibortól, megemlékezés a Magyar Kupa döntője előtt lesz 

A férfi vízilabda Magyar Kupa döntője előtt pályafutása legszebb pillanataival emlékeznek Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóra.

Messi elhagyhatja a Barcelonát

Megszakadtak az új szerződésről szóló tárgyalások.

Messi készen áll, hogy elhagyja a Barcelonát

Az évek során már többször felmerült, hogy Lionel Messi elhagyhatja a Barcelonát, de ez az opció jelenleg reálisabbnak tűnik, mint valaha.

A Liverpool megszerezheti a Bayern legjobb középpályását

A Liverpool eddig csendben volt, Wernerről le is csúszott, ám most egyre erősebben hallani egy zseniális húzásról.

Jakabos Zsuzsanna edzés közben is lenyűgözően néz ki

A magyar úszó szerint a víz az ő játszótere.

Reménykedhetnek a Barcelona-hívek ? Szenved a Real Madrid

A Real városi riválisa kaparhatja ki a gesztenyét a katalánoknak. 

Nem zárja ki a hazatérést a magyar válogatott focista

A döntésénél az első szempont a család lesz.

Ma visszatér a Forma-1 is, élőben nézhetjük

Az Osztrák Nagydíjjal rajtol a 2020-as szezon.

Liverpoolba igazol a Bayern München egyik legjobbja

Az angol bajnokcsapat 35 millió eurót fizet a német csapat középpályásáért.

0

Bulvár

Áder János úgy döntött, ez a négy személy többé nem lehet magyar állampolgár

A négy személy közül ketten az egykori Jugoszlávia, ketten pedig a Szovjetunió területén születtek.

Most érkezett: Börtön várhat Hajdú Péterre

Egymilliárd forintnál is több készpénzt vett fel két olyan cég számlájáról, amelyhez papíron semmi köze nem volt.

Shane Tusup és gyönyörű barátnője, Courtney: a budai vár előtt romantikáztak

Shane Tusup és barátnője már egy éve együtt vannak.

Elfogadták az osztatlan közös tulajdon megszüntetését szolgáló törvényt

A képviselők 139 igen szavazattal és 55 tartózkodás mellett elfogadták az agrárminiszter előterjesztését a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről.

Lefeküdtek a karanténba helyezett hotelvendégekkel az őket ellenőrző biztonságiak Melbourne-ben

Ezen kívül még számos járványügyi szabályt megszegtek több szállodában is, Victoria állam kormányfője vizsgálatot indított.

Kitálalt Molnár Csilla Andrea exe: ezért kellett meghalnia a szépségnek

"Az apja engem okolt, még Csilla temetésén is azt ordította nekem, hogy gyilkos vagyok."

Még napjainkban is félelmetesen hat ez a titkos föld alatti gyár a Dunakanyarban

A titkos föld alatti bunkerekről, háborús alagutakról ma is sok helyen suttognak az országban. A vészterhes időkben sokszor bizonytalanná váló határvonalak mentén pedig valóban létesültek olyan ipari-katonai objektumok, amelyektől tátva marad az ember szája. A Dunakanyar közelében is akad egy ilyen.

Rabszolgák leszünk: heti 7 nap munka, havi 1 szabadnap

A vészhelyzet lejárta után is marad a rabszolgatörvény, továbbfejlesztett verzióban. A Fidesz látástól jövő Mikulásig dolgoztatná a magyarokat.

Megtalálták a világ egyik legnagyobb illegális halászhajó flottáját

Bizonyíték van az illegális tonhal-halászatra az egykor kalózairól ismert Szomália partvidékéről.

Eltűnt a tévés műsorvezető egy hónapos gyereke

Az apa az interneten kért segítséget.

Lemondott a francia kormány

Ez nem váratlan, mert Emmanuel Macron már kormányátalakításra készült.

Baj van? Vészjósló hírek Amerikából

Florida napi koronavírus rekordot jelentett, 24 óra leforgása alatt több mint 10 ezer új esetet azonosítottak.

blogmorzsák

Vasalt úton a Felvidék legvadabb szurdokában

Átkelés szűk hasadékokon, fatorla­szokon, hatalmas vízeséseken, alat­tunk robajló erejű patakkal. Ez a Kysel-szurdok.

Harry herceg bocsánatot kért az intézményesült rasszizmusért

Édesanyja születésnapján mondta, hogy Diana ma is azok mellett állna, akik változásért harcolnak.

F1: Vettel kitálalt, nem mondott igazat a Ferrari

A négyszeres világbajnok verziója teljesen eltér attól, amit a Ferrari állított a szakítás hátteréről.

Hétköznapok a kiszáradó Hollandiában

Hollandia a mondás szerint "a vizek országa", ám az utóbbi években ez egyre kevésbé igaz.

A Toyota jól csinálta

Amikor a Toyota először jelent meg az amerikai piacon évtizedekkel ezelőtt, a nagy V8—asok árnyékában komolyan meg kellett küzdenie azért, hogy bárki is komolyan vegye.

Boriskola/Legyél borász: öko, bio – mi a különbség?

1993 óta létezik hivatalosan “bio”, de sokszor még mindig nagy a zavar a fejekben. Segítünk tisztába tenni a dolgokat.

Nyakunkon a szúnyoginvázió! Így védekezz!

Mutatjuk, hogyan ejtsd csapdába a kellemetlen vérszívókat és egyéb rovarokat.

Szobrok sötét árnyékában

A szobordöntés megbotránkoztató - de gyakran a szobor még botrányosabb örökséget őriz.

"Attól tartok, Justicia ezúttal újra vak volt"

" Azokat a felvételeket valóságos gyerekekről készítették."

Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?

A szülőket alkalmatlannak minősítik, a gyermekotthon széttárja kezeit.

Önkiszolgáló politikusok

A jelek arra utalnak, hogy Tarlós Istvánt reaktíválta a kormányzat.

„Szívünkbe hatol” a halasi bicska

A világhírű bicskatípus téves megnevezésének nyomában.

0