Ezt olvasta már?


Tele van a gyerek jó ötlettel? Vállalkozni tanulhat egy nyári táborban

Csapatokban dolgozva, egy hét alatt játékosan tanulják meg a gyerekek, hogyan lehet vállalkozást indítani, milyen költségekkel kell számolni, és hogyan kell egy ötletet prezentálni a befektető, jelen estben a szülő előtt.

A gyerekek kreativitására épülő táborokban az alsósok egy hétre csokigyárossá, míg a felsősök akár játékgyárossá is válhatnak. Az idén először országszerte induló táborokban kétszáz rászoruló gyermek ingyen vehet részt.

„Segíteni kell a gyerekekben lévő vállalkozó hajlam kibontakozását, jó, ha látják, hogy egy ötletet hogyan kell végigvinni, hogy abból akár termék és egy sikeres vállalkozás lehessen, mindezt játékosan” – mondja Barta Nikolett a Bridge Bizniscool projektvezetője, aki szerint fontos, hogy a gyerekek megtanulják a projekt alapú gondolkodást, megismerjék a csapatmunkát, közösen oldják meg a problémákat, így nő az önbizalmuk és a kreativitásuk is.

Az élhető vállalkozásokat támogató non-profit Bridge Budapest, és a gyerekeknek többek között kódolást és robotépítést is tanító Logiscool együttműködésével indított programban játékos formában vezetik be a 8-13 éves iskolásokat a vállalkozásépítés világába, megismertetve őket olyan alapvető fogalmakkal, mint árbevétel, nyereség, költség, együtt készítik el a termék első prototípusát, megtanulják, hogy mit jelent a terméktesztelés és fejlesztés és azt is, hogy miért fontos a marketing, és hogyan kell előadni az ötletet egy befektető, jelen esetben például a szülők előtt. „Mottónk az, hogy nem kell vállalkozónak születni ahhoz, hogy valaki később azzá válhasson, és nagyon örülünk, hogy ebben a küldetésünkben támogatókra leltünk” – mondta Pistyur Veronika a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója.

A jövőre való felkészülés azért is fontos, mert tíz óvodás, kisiskolás gyermekből hét olyan állásban fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. A munkaerőpiac átalakulásával, a robotizáció és az automatizálódás előretörésével párhuzamosan csökken a hagyományos munkahelyen dolgozók száma is: előrejelzések szerint 2030-ra a vállalkozó és a szabadúszó munkaforma lesz jellemzőbb világszerte.

A táborról video itt érhető el: https://vimeo.com/246809525

A főleg egyetemisták segítségével vezetett, kis létszámú táborok egész napos elfoglaltságot adnak a gyerekeknek. A csapatokban dolgozó kisiskolások a hét végére játékos feladatok segítségével elkészítik és prezentálják saját márkájukat és üzleti elképzeléseiket.

A szünidő kezdetével a táborok országszerte folyamatosan indulnak. Közel 100 Bridge Bizniscool táborból választhatnak a szülők, amelyek a Bridge Bizniscool weboldaláról érhetők el.

Az ötletet támogató vállalatok jóvoltából a fizetős táborok mellett közel kétszáz gyermek ingyen tanulhatja meg a vállalkozás indítás alapjait. A hátrányos helyzetű gyermekeknél a szülőknek a kiválasztott Logiscool iskola vezetőjét kell keresniük és a jelentkezéskor jelezniük, hogy támogatott helyet szeretnének igénybe venni. Ehhez be kell nyújtaniuk a rendszeres gyermekvédelmi támogatást igazoló önkormányzati dokumentum másolatát. Ezekre a helyekre a jelentkezés június végéig tart, és érkezési sorrendben bírálják el a beérkező pályázatokat.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0