Ezt olvasta már?


Történelmi pillanata: Először sikerült lefotózni egy fekete lyukat!

Csillagászoknak sikerült elkészíteniük az első valaha készült fotót egy távoli galaxisban található fekete lyukról. Valóban úgy néz ki, mint a Csillagok között című filmben.

A tudósok szörnyetegnek nevezték a Földnél három milliószor nagyobb, 40 milliárd km átmérőjű fekete lyukat. 500 millió billió (angolul million trillion) km-re van a tőlünk és világszerte nyolc különböző teleszkóp együttes hálózatával sikerült lencse végre kapni az univerzum egyik legérdekesebb jelenségét. A felfedezés részleteit már közzétették az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban. Heino Falcke a hollandiai Radboud Egyetem professzora, aki javasolta a kísérletet, elmondta, hogy az űrbéli jelenség az M87 nevű galaxisban található.

Az első valaha készült felvétel egy fekete lyukról! (Forrás: Event Horizon Telescope Collaboration)

“Amit a képen látunk az nagyobb, mint a mi egész Naprendszerünk.”

A fekete lyuk tömege a Nap tömegének a 6,5 milliárdszorosa. Ez nem csak az első valaha lefotózott fekete lyuk, de a valaha létező legnagyobb is. Ez a szörnyeteg abszolút az univerzum fekete lyukainak nehézsúlyú bajnoka.

A tökéletes kör alakú sötét lyukat egy intenzíven ragyogó “tűzgyűrű” vesz körül, akárcsak a Csillagok között című filmben rekonstruált fekete lyuknál. A fényes glória azért jelenik meg a fekete lyuk körül mert túlhevített gáz esik bele a lyuk irdatlan gravitációs vonzásába. Ennek a glóriának a fénye tündöklőbb, mint a galaxis összes csillagáé összesen, ami magyarázattal szolgál arra, hogy ilyen távolságban hogyan is látható a Földről.

A középen lévő sötét kör széle az a pont, ahol a gáz belép a fekete lyukba, amely egy akkora gravitációval rendelkező jelenség, amelyből még a fény sem juthat ki.

 

lockkerdee







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem véletlen, kik vesznek körül: így választja ki a lelked a családtagokat a leszületés előtt

A lelkek időről időre újra egymásra találnak, és minden találkozás egy újabb lépés a fejlődésükben: alakulnak, finomodnak, változnak.

A 8000 lépéses gyaloglás mítosza a valóságban, avagy nem minden a távolság

A napi lépésszám puszta növelésénél is fontosabb lehet a gyaloglás időtartama az egészségmegőrzés szempontjából – derült ki egy...

Megszólalt Dávid Petra - ezt gondolja volt férje és Deák Rebeka kapcsolatáról

A Házasság első látásra című realityben feltűnt fitneszedző szerint a műsor lényege a dráma, nem a szerelem. Emellett a saját...

A light kóla tényleg olyan rossz, mint a cigizés? Ezt mondják a szakértők

A light kóla gyakran kapja meg az 'új cigaretta' címkét, de valóban olyan káros, mint a dohányzás? Két dietetikus véleménye segít...

Miért van két gomb az ingek mandzsettáján?

Valószínűleg százszor is begomboltad már, de talán sosem gondolkodtál rajta: miért van két gomb a mandzsettán a férfiingeken? Apró...

Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát

Így néz ki 2026 legfontosabb része: lehet egy választási év is élvezetes.

Rejtélyes módon halt meg a legendás állatvédő, aki megtanulta a gorillák gesztusait

Negyven éve, 1985. december 26-án halt meg Dian Fossey amerikai etológus, állatvédő, a hegyi gorillák életének legjobb ismerője. A...

Égi és földi istenek

A modern nemzetek születésében a nemzeti színházak nagy szerepet játszottak. A közösség számára egyszerre szent és profán nemzeteszme...

Német László: Afrika a remény kontinense, Európa sajnos a félelemé

A belgrádi bíboros-érsek az egyház átalakulásáról, Ferenc és Leó pápa személyiségéről, a nők egyenjogúságáról. Interjú!

0

Sport

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

0
0

Bulvár

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0