Ezt olvasta már?


Továbbra is élénk a vevői érdeklődés az ingatlanpiacon

Élénk vevői érdeklődéssel, de lassuló piaci mutatókkal indult az utolsó negyedév az ingatlanpiacon, októberben a Duna House az elmúlt öt év legerősebb vevői aktivitását tapasztalta, azonban a tizedik hónapra becsült 12 200 adásvétel valamivel, 4-7 százalékkal elmarad az elmúlt évek adataihoz képest.

A cég szerint az erősebb érdeklődés bíztató jel az ingatlanpiacon, hiszen ez a tendencia a következő 3-4 hónapban a tranzakciók számának emelkedésében is megmutatkozhat.

 

A társaság elemzése szerint a fővárosi ingatlanpiacon a legtöbben újra a XIII. kerületben keresik következő otthonukat, 100 fővárosi érdeklődőből több mint 17-en itt képzelik el jövőjüket. Angyalföld a budai kerületektől vette vissza vezető szerepét, az elmúlt időszakban a II. és XII. kerület voltak a legnépszerűbbek, a belvárosi kerületek a turizmus újbóli élénkülésére és a befektetői kedv erősödésére várnak, népszerűségük csökkent.

Az adatok szerint a vevői pozíciók tovább erősödtek, Budapesten már a Duna mindkét oldalán 10 százalék körüli árcsökkentést tudtak elérni a vásárlók az októberi tranzakciós adatok alapján. A belvárosban még ennél is magasabb, 18 százalékos különbség tapasztalható az első meghirdetett és a végső eladási ár között.

A tavaly ilyenkori 2-3 hónapos értékesítéshez képest idén októberben jelentősen nőtt az eladási idő. Az ország egész területén 100 nap fölé emelkedett a sikeres értékesítéshez szükséges átlagos idő. A leggyorsabban továbbra is vidéki és pesti panellakásokat lehet eladni, míg a legtöbb idővel a pesti és főleg a belvárosi téglalakások tekintetében érdemes számolni. Utóbbiaknál már 5 hónapnál is többet kell várni egy-egy vevő érkezésére átlagosan az adatok alapján.

A vevők többsége továbbra is a jó, illetve a nagyon jó állapotú ingatlanokat részesítette előnyben vásárlásnál, az arányuk 66 és 74 százalék közé esett idén októberben. Nyugat-Magyarországon nagyobb volt az érdeklődés a felújítandó és lakható ingatlanokra, mint az ország többi részén.

A befektetői érdeklődés továbbra is az idén tapasztalt alacsonyabb szinteken maradt, a legtöbb ingatlanvásárlónál a nagyobb lakásba, házba költözés lehetősége volt a fő motiváció.

A kormányzati bejelentések (például a családi otthonteremtési kedvezmény mellé járó áfa-visszaigénylés és az illetékmentesség) már középtávon pozitív hatással lesznek az ingatlan-, és hitelpiacra a Duna House szerint, igaz, a jövőre életbe lépő változások a vevők jó részét nem fogja kedvezőbb helyzetbe hozni, ezért nekik érdemes lenne még idén zárniuk az ingatlanvásárlást - írták.

Közölték azt is, hogy az eddig becsült közel 110 ezer tranzakció 15 százalékkal kevesebb a tavalyi év első 10 hónapjához képest.

A jelzáloghiteleknél, a harmadik negyedéves visszazárás után, továbbra is kiegyensúlyozott képet mutat a piac. A Duna House Pénzügyek a piaci adatok alapján, a szeptemberi hónaphoz hasonlóan, októberre is 75 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitel volument becsül.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mesélj a gyereknek minden nap - Többet fejleszt rajta, mint hiszed

Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár...

Egy friss kutatás elképesztő dolgot állít: meglepő, mire lehet következtetni a baba fogantatásának hónapjából

Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt...

Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk

Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.

Horoszkóp: 4 csillagjegy, amelyre bőség és szerencse vár januárban

Az új év első hónapja nemcsak a fogadalmakról és az újrakezdésről szól, hanem bizonyos csillagjegyek számára a bőség és a szerencse...

Digitális lázadás tört ki Európában – „Ebben nőttünk fel, és belebetegedtünk” – fiatalok harca a közösségi média ellen

Európa-szerte egyre szervezettebben lép fel a Z generáció a közösségi média káros hatásaival és a nagy technológiai cégek hatalmával...

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0