Ezt olvasta már?


Trianon 100 - Országszerte megemlékezéseket tartanak csütörtökön

Országszerte megemlékezéseket tartanak csütörtökön az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója, a nemzeti összetartozás napja alkalmából.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Alsónánán mond ünnepi köszöntőt az evangélikus templom kertjében. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Jakab István, az Országgyűlés alelnöke Sárrétudvarin az évforduló alkalmából készült emlékmű átadásán mond köszöntő beszédet, amely után istentiszteletet tartanak és megkoszorúzzák az emlékművet.

Budapesten 16 óra 30 perckor egy percre megáll a budapesti közösségi közlekedés. A Magyar Szentek templomában mise után trianoni emléktáblát avatnak, a megemlékezésen beszédet mond Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az évforduló alkalmából a Budavári Önkormányzat a határokon kívül született magyarok emlékművei előtt rója le tiszteletét. Az emlékséta délben Batthyány Lajos Batthyány téri szobránál kezdődik, és 16.30-kor a Széll Kálmán téren ér véget, ahol egyperces néma megállással emlékeznek a békeszerződés aláírására.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere megnyitja Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész "Trianon anzix" című kiállítását az A38 hajón. A Magyar Nemzeti Múzeum össznemzeti fotókiállítást rendez az 1920-ban elszakított országrészek kulturális, művészeti kincseinek fotóiból.

A gazdagréti Szent Angyalok plébánia, a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége "Trianon élt, Trianon él! Trianon élni fog?" 1920-2020 címmel emlékműsort rendez a Szent Angyalok plébániatemplomban. Az eseményen ünnepi beszédet mond Szederkényi Károly esperes, Koltay Gábor filmrendező, Galla János, a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság ügyvivője és Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke.

A Hősök terén száz táncos néptáncelőadásával, Ferencvárosban száz fával emlékeznek meg a békeszerződés aláírásáról, civil kezdeményezésre pedig vonulást szerveznek a Parlamenthez az V. kerületi Szabadság térről.

Ácson a megemlékezés keretében a Duna-parton és a Duna másik partján fekvő felvidéki településen Csallóközaranyoson tábortüzet raknak, Isaszegen a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség őrtüzet gyújt a trianoni gyásznap századik évfordulója alkalmából.

Sopronban többi között felavatják a Trianoni Emlékparkot, ahol mások mellett beszédet mond Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár. Miskolcon elhelyezik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Nemzeti Összetartozás Emlékművének alapkövét, Debrecenben gyászlobogót vonnak fel és koszorúzást tartanak a Magyar Fájdalom szobránál. A Kecskeméti Nemzeti Színház pedig emlékműsorra készül, amelyet online közvetítenek.

Győrben az összetartozás tüzével, Komáromban száz ágyúlövéssel emlékeznek meg az eseményről. Emellett megemlékezést tartanak többi között Gyulán, Pécsen, Kaposváron, Székesfehérváron, Móron, Zalaegerszegen és Szolnokon is.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mesélj a gyereknek minden nap - Többet fejleszt rajta, mint hiszed

Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár...

Egy friss kutatás elképesztő dolgot állít: meglepő, mire lehet következtetni a baba fogantatásának hónapjából

Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt...

Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk

Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.

Horoszkóp: 4 csillagjegy, amelyre bőség és szerencse vár januárban

Az új év első hónapja nemcsak a fogadalmakról és az újrakezdésről szól, hanem bizonyos csillagjegyek számára a bőség és a szerencse...

Digitális lázadás tört ki Európában – „Ebben nőttünk fel, és belebetegedtünk” – fiatalok harca a közösségi média ellen

Európa-szerte egyre szervezettebben lép fel a Z generáció a közösségi média káros hatásaival és a nagy technológiai cégek hatalmával...

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0