Ezt olvasta már?


Tűzgolyót figyeltek meg Skócia egén, feltehetőleg a SpaceX űrszemete volt

Tűzgolyót figyeltek meg Skócia és Észak-Írország egén, a jelenség feltehetőleg a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat műholdprogramjának légkörben elégett űrszemete volt - közölte csütörtökön a The Guardian brit napilap online kiadása csillagászokra hivatkozva.


hirdetés

A fényjelenséget szerdán helyi idő szerint este tíz óra körül észlelték nagyjából húsz másodpercig. Csaknem nyolcszáz bejelentés érkezett Skóciából, Észak-Írországból és Anglia északi térségeiből.

Videófelvételeken a délről északnyugati irányba haladó objektumot lehetett látni, ahogy széttöredezik.

John Maclean, a brit Királyi Csillagászati Társaság tagja szerint nagy valószínűséggel űrszemétről lehetett szó, s ez feltehetően Elon Musk amerikai multimilliárdos SpaceX nevű űrkutatási vállalatának egyik Starlink műholdjától származott, amelyet egyébként is a nap folyamán irányítottak volna a Föld légkörébe.

Az objektum túl lassan haladt ahhoz, hogy meteor lehessen - mondta. A meteorok ugyanis rendszerint csaknem óránként 130 ezer kilométeres sebességgel hatolnak be a légkörbe, míg az űrszemét jóval lassabb, óránként legfeljebb 48 ezer kilométeres sebességet ér el, így hosszabb ideig látható az égbolton - magyarázta a csillagász.

A Starlink projekt célja, hogy nagy sebességű internetet biztosítsanak műholdak ezrei segítségével. A rendszer viszonylag drága, de ott ad hozzáférést, ahol kábeles kapcsolat nem lehetséges. A műholdakat úgy tervezték, hogy a légkörbe lépve elégjenek.

Maclean szerint, ha volt is törmelék, az valószínűleg az Atlanti-óceánba zuhant a Hebridák térségében. A 2,8 méteres Starlink-műholdak egyébként is túl kicsik, hogy veszélyessé váljanak a földön, mert rendszerint elégnek a légkörben.

A SpaceX egyelőre nem reagált megkeresésekre.







0

hírek innen, onnan

Csökkenti a lakossági gáz árát a kormány: itt a rendelet az összes részlettel

Csökken a lakossági gáz ára, az intézkedés már október 1 óta érvényben van, de csak most derült rá fény.

Munkaerő-megtartás: díjat kapott az ALDI informatikai cége

Az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) az ALDI SÜD vállalatcsoport számára nyújt informatikai támogatást Magyarországról. A közel...

Ki nem találnád, melyik TV2-es sztárral randizott Schmuck Andor - Videó.

A Tisztelet Társaságának elnöke levette a lábáról a lányt.

Fehérneműben mutatta meg testét a Szex és New York sztárja - fotó

Kim Cattrall sok dicsértet kapott szexi képe után.

Közel 40 milliárd forint osztalékot fizet ki az OTP orosz leányvállalata

17 éve nem volt példa arra, hogy az orosz OTP osztalékot fizessen.

Több mint egymilliárd eurós csalással vádolnak egy ingatlanmágnást Vietnamban

A rendőrség nyomozást indított a Van Thinh Phat csoport elnöke, Truong My Lan és három másik ember ellen csalárd tulajdonszerzés címén.

Hivatalos: magyar állampolgár lett Marco Rossi

„Köszönöm Magyarországnak és a magyar embereknek” – írta.

Brüsszel cáfol: nem oldják fel a Magyarországnak járó uniós forrásokat

Az Európai Bizottság alelnöke szerint alaptalan spekulációk jelentek meg a sajtóban.

EDF: ha senki sem hallatja a hangját az elnyomó rendszer ellen, akkor nem is lesz változás

Az Egységes Diákfront megígérte, és be is tartja, amit ígért: „szeptember 1. után is harcolni fogunk, folyamatosan jelen leszünk az...

Az idei volt a legmelegebb szeptember 1901 óta

Szinte júniusi volt a középhőmérséklet.

0

Sport

Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében

Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.

A világbajnokság miatt kihagyja a hétéves kisfia temetését az olimpiai bajnok sportoló

Szörnyű tragédia érte, de ő a pályán akar gyászolni.

Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse

Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.

Marco Rossi magyar állampolgár lesz

Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében teszi le az esküt.

Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét

Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.

Szóhoz sem jut a 16 éves magyar: olimpiai kvótát szerzett Párizsra

A vb-n Mészáros Krisztofer után Czifra Bettina biztosította részvételét, illetve lett még egy női indulási jog is.

Fontos szabályváltozás jöhet Angliában a Liverpoollal történtek miatt

A játékvezető-testület állítólag kész nyilvánosságra hozni a szombati kommunikáció hangfelvételét.

Több nagy visszatérő is van Marco Rossi keretében

Októberben Szerbia és Litvánia ellen játszik Eb-selejtezőt a magyar válogatott.

Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját

A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.

A hétperces hosszabbítás végén jött a győztes gól

A vendég Celta Vigo vezetést szerzett ugyan, de a Las Palmas a hajrában kétszer is betalált.

Könnyfakasztó gesztus: a három barát ingyen adja át a magyar–szerb meccs belépőit egy tízgyerekes családnak

Szegény gyerekeken próbál segíteni az apostagi masszőr, a református lelkész és a rendőr. Az urak október 14-én lagziba mennek, így a szerbek elleni válogatott focimeccsre szóló jegyüket ingyen átadják rászorul

0

Bulvár

Máris ultimátumot kapott Robert Fico

Uniós pártcsaládja kizárhatja a Smert, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.

Tóth Gabit széttett lábakkal fotózták, végleg oda az énekesnő szűzies imázsa?

Dögös fotó került elő az énekesnőről, ha nem tudnánk, hogy ő az rá sem ismernénk.

Újabb autókat, hajót, és repülőt is talált az ügyészség Schadl Györgynél

A koronatanú meghallgatásával indult újra Schadl György volt végrehajtó elnök és Völner Pál volt fideszes államtitkár pere a nyári ítélkezési szünet után.

Nagy bejelentést tett Zelenszkij az amerikai döntés után

A háborús szankciók részeként október másodikától Bulgária, harmadikától Norvégia sem enged át orosz rendszámú autókat a határon. Háborús hírek.

Botrány a magyar tévécsatornán: káromkodásba fulladt az élő adás, a műsorvezető nem tudta visszafogni vendégét

Élő adásban káromkodott a stúdió vendége, a műsorvezető nem tudta, mit tegyen.

Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekrő...

A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-p

Miért adjunk borravalót, ha szervizdíj is van a számlán?

A borravaló alapvetően a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, hiszen az ajánlott mennyisége hazánkban 10-15 százalék körül mozog, és többnyire akkor adjuk, ha elégedettek vagyunk az adott szolgáltatás minőségéve

Tíz éve történt, hogy David Attenborough stábja hagyott éhen halni egy kiselefántot Afrikában

Természetfilmeket nemcsak azért kihívás forgatni, mert a főszereplők nemigen tűrik az ember közelségét, de azért is, mert olykor igen komoly dilemmákkal találkozhat az ember. Sir David Attenborough erről is tudna mes

5 növény, amit a kertészek szerint soha ne ültess a kertedbe

Gyorsan nőnek, és mutatósak, emiatt sokan szívesen választják őket – a kertészek szerint azonban éppen a gyors növekedésük az, ami vissza kellene hogy tartson attól, hogy ezeket az invazív növényeket a kertedbe

Most érdemes figyelni a frontról érkező híreket - kezd látható eredményeket hozni az ukránok taktikája

Véres kudarc az ukrán ellentámadás? Ha a térképet nézzük, lehet. De nagyon úgy tűnik, hogy vészesen fogyóban vannak az orosz tartalékok, miközben az ukránok friss egységeket vonultatnak fel az egyik fontos frontsza

„Zsidó létedre meglepően szép vagy” Bóknak szánt bántások férfiaktól

A férfiak szeretnek kedveskedni. bár néha inkább ne tennék, ahogy az alábbi tíz esetben is. Lányok osztották meg TikTokon, mi volt életük legrosszabb bókja.

0