Ezt olvasta már?


UEFA: Ronaldo 11. alkalommal az év csapatában

Cristiano Ronaldo 11. alkalommal került be az év csapatába az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra a szavazás végeredményét. - Pécsi Napilap -

Az UEFA honlapján található adatok szerint nem a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid portugál Európa-bajnoka, hanem csapattársa, a spanyol Sergio Ramos kapta a legtöbb voksot a szurkolóktól. A gólerős hátvédre 488 908, Ronaldóra pedig 450 220 szavazat érkezett. Az év csapatának egyetlen nem európai tagjára, Lionel Messire 418 449-en voksoltak. Az argentin csatár nyolcadszor szerepel az európai szövetség álomcsapatában.

A Juventus 38 esztendős kapusa, Gianluigi Buffon kilenc év után került be ismét az együttesbe, egyben ő a legidősebb játékos, akit valaha beválasztottak.

A Real Madrid középpályása, Luka Modric az első horvát futballista, aki felkerült a listára, amelyen immár 22 ország labdarúgói szerepeltek a létrehozása óta.

A voksoláson több mint 7,1 millióan vettek részt, a legtöbben - 48 százalékuk - Európából, de az óceániai térségből is több tízezren szavaztak.

 

Az UEFA év csapata:

-------------------

Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) - Jérome Boateng (német, Bayern München), Gerard Piqué (spanyol, FC Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Leonardo Bonucci (olasz, Juventus) - Luka Modric (horvát, Real Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona) - Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezekre a dátumokra figyelj, ha tűzijátékozást tervezel

A tűzijáték beszerzésének ideje nem azonos a felhasználhatósági idővel, sőt, sok helyen már teljesen tilos.

Így reklamálhat, ha gond volt a Temu-ról rendelt ajándékkal – Hosszú ügyintézésre számítson

A 2025-ös évben már a kínai Temu vezeti a magyarországi online rendelési listát – derül ki a PwC kutatásából. A felmérés szerint a...

Forma-1 – Verstappen a bevételi lista élén

A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi...

Ritka fotón Pataki Ági 33 éves fia: István kiköpött édesapja

Nem Pataki Ági volt az egyetlen, aki 2025-ben kivételes alkalomból megmutatta fiát.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhetett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a...

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Trump bekeményített: öt európait tiltottak ki az Egyesült Államokból

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online...

Halálos karácsony este

Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es kilométerszelvényénél, Algyő térségében. A...

Ezeken a napokon érkezik a nyugdíj 2026-ban - közzétette a listát az Államkincstár

Mostantól mindenki előre tervezhet, nem kell többé találgatni a dátumokkal. Mutatjuk a teljes listát, de vigyázat, a postás máskor jöhet!

8 furcsa karácsonyi szokás a világból

A karácsony szó hallatán neked is a szeretet, a meghittség, a béke és az összetartozás jut eszedbe, igaz? Egészen addig, amíg meg nem...

Érik az orvosi csoda – visszafordíthatóvá válhat az egyik legsúlyosabb betegség

Több mint egy évszázadon át az Alzheimer-kórt olyan, egyirányú lejtmenetként kezelték, amit a diagnózis után már nem lehet...

Bajnokaink kívánnak boldog karácsonyt olvasóinknak

Tizenkét magyar sportolót kértünk arra, hogy segítsen boldog karácsonyt kívánni olvasóinknak.

0

Sport

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

0
0

Bulvár

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0