Új Matyi Dezső-cég dőlt be
Elrendelte a bíróság a Szóbarlang Könyvkiadó Kft. felszámolását. A 2006-ban alapított kiadó korábban Matyi Dezső birodalmához tartozott, a pécsi könyvmágnás tulajdonosként 2014-ben szállt ki a cégből, de idén január közepéig még a kft. ügyvezetője volt a cégnyilvántartásban. - Pécsi Napilap -
A Szóbarlang üzletrészeit Matyi volt felesége és két lánya 2015 februárjáig jegyezte, azóta a gödöllői Wolf-CRS Kft. a tulajdonos. Utóbbi egy hónappal korábban, 2015 januárjában már részesedést szerzett az Alexandra-birodalom egykori központi cégében, a 9 milliárdnyi adósságot felhalmozó Pécsi Direkt Kft.-ben is, amely röviddel ezután, 2015 márciusában felszámolás alá került. A Wolf-CRS Matyiék tulajdonostársa a Rainbow Üzletlánc Kft.-ben, sőt tavaly szeptember óta a menedzsmentjogok birtokosa is lett.
A könyvbirodalom átszervezésekor a Rainbow a kiskereskedelmet, a Könyvbazár Kft. a nagykereskedelmet vette át, utóbbi feladata volt, hogy a kiadóknál fennálló Pécsi Direkt-tartozásokat három év alatt rendezze. Idén év elején azonban a Könyvbazár jelezte a kiadóknak, hogy nem tud fizetni, mert 3,8 milliárd forinttal tartozik neki a Rainbow. A Wolf-CSR irányítása alatt álló cég hasonló nagyságú tartozásról beszélt, csak épp ellenkező oldalról.
Az egykori üzlettársak feljelentették egymást, az Alexandra könyvesboltjai bezártak, egy részüket a Líra Könyv Zrt. és a Móra Kiadó Zrt.-t tulajdonló Janikovszky János közös cége vette át.
vg.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


