Ezt olvasta már?


Új feladatok várják dr. Dombi J. Pétert

Dr. Dombi J. Péter új szerepkörben (is) folytatja munkáját a tatabányai kórházban.

Dr. Dombi J. Péternek, a tatabányai Szent Borbála Kórház orvosigazgatójának július végén jár le mandátuma. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne folytatná munkáját Tatabányán: továbbra is vezeti az onkológiai és a hematológiai osztályt, valamint augusztus 1-től intézeti szintű tudományos vezetői, koordináló feladatok is várják, amely új kihívást jelent majd számára.

A szakember 2014-ben adott be nyertes orvosigazgatói pályázatot. A fent említett két osztályt már előtte is vezette: igazgatósága során is képes volt feladatait becsülettel koordinálni. Ezt bizonyítja az is, hogy a hematológiai osztály szakdolgozói munkacsoportja az idén miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterétől Semmelweis-nap alkalmából. Emellett 2022-ben újra itt rendezik meg az Országos Limfóma Konferenciát.

 

Dr. Dombi J. Péter arról is beszélt, az onkológiai osztály ugyancsak fontos feladatot lát el, ahol sok betegnek kell segíteniük.

– Felelős vezetőként már most gondolkozom azon, hogy működik majd a két osztály a továbbiakban – fogalmazott dr. Dombi J. Péter. – Ugyan nagy szakemberhiánnyal küzdünk, mégis tudtam új kollégákat hívni kórházunkba.

 

Tudományos munkáját is folytatni akarja: eddig is igyekezte magát folyamatosan képezni, a felmerülő hibákat korrigálni. Úgy véli, az ember örök fejlődésben van, épp ezért végzett el a közelmúltban Pécsen, az egészségtudományi karon egy kétéves kurzust, amelyen egészségmenedzsment témakörben szerzett ismereteket. A tanultakat a mindennapok során is használja munkájában.

 

Kiemelten segíti majd a fiatalokat

Tudományos vezetői tervei között szerepel többek között a rezidensek és medikusok, valamint az orvosok posztgraduális képzésének segítése, dolgozóik tudományos munkájának nyomon követése. Bibliográfia szerkesztéssel, konferenciák szervezésével is foglalkozik a jövőben.

A Magyar Tudományos Akadémia veszprémi területi bizottságával, az Edutus és a Kodolányi János Egyetemmel kapcsolatrendszert tervez építeni. Emellett a Semmelweis és a Debreceni Egyetem hallgatóinak oktató kórházaként is funkcionál a tatabányai intézmény. Dombi J. Péter ugyancsak fontosnak tartja azt is, hogy tisztán látható legyen a magán és nem magán betegellátási utak helyzete az esélyegyenlőség érdekében. Ennek érdekében stratégiai váltásra lesz szükség, valamint rendszerszintű szervezésre és az emberkapacitás növelésére.

 

Büszke arra, hogy orvosigazgatói pályafutása legelején, egy uniós pályázat segítségével, egy hónap alatt hozták létre a sürgősségi, baleseti osztály orvosgárdáját, ahová akkor egyetlen orvos jelentkezett. Ennek ellenére is sikerült komplett, szakmai stábot felállítaniuk.

 

Az osztály jelenleg is sok gonddal működik, de úgy hiszi, egyre többen látják és értékelik az ott folyó munkát. A tatabányai és a tatai kórház egyesítését is sikerként élte meg: a többi szak­ágigazgatóval együtt, csapatban tudott dolgozni: elmondása szerint az egyesítés sok ember munkája és sikere. Az orvoshiány sem könnyíti meg helyzetüket, a kórház mégis megfelelően tud működni.

 

Jövőbeli tervei között szerepel a kórházak közötti kapcsolatrendszer szorosabbra fűzése, és az intézményi tudományos munka mellett a saját kutatásaira is több időt szeretne szánni. Elektronikus szoftverfejlesztésre is gondolt: tudományos eseménynaptárt szeretne létrehozni, amely a magyar nemzetközi tudományos rendezvények és a kórházi események egész éves struktúráját adná, így egyfajta okos kórházként működnének.

 

A korábbi és jelenlegi kiválóságoknak létrehozna egy arcképcsarnokot, szombathelyi mintára, mert úgy érzi, ez amellett, hogy tartást ad egy intézménynek, a betegeknek is fontos.

– Semmelweis-napi beszédemben is azt mondtam, Lao-ce szavait idézve: Ne a változástól, az állandóságtól félj! – hangsúlyozta – Amikor változásról beszélünk, akkor a biztonságot tartsuk fontosnak és minimalizáljuk a bizonytalanságot.

 

 

 

 

 

forrás: kemma.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt

A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...

Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat

Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.

Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán

Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...

10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el

A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0