Ezt olvasta már?


Válogatott meccsdömping

Péntektől vasárnapig 27 mérkőzést rendeznek a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatában. (Pécsi Napilap)

Az egyik legérdekesebb összecsapásnak a lengyelek montenegrói vendégjátéka ígérkezik, ugyanis a csoport második helyezettje fogadja az elsőt. Ha a lengyelek nyernek, óriási lépést tesznek a részvétel felé, míg hazai siker esetén pontegyenlőség alakul ki az élen. Az E csoport harmadik és negyedik helyezettje, azaz Dánia és Románia is egymással csap össze, de a kolozsvári meccs tétje a versenyben maradás lesz.

Szintén a két legjobban álló gárda méri össze tudását az I csoportban: a kétpontos hátránnyal második ukránok az éllovas horvátokhoz utaznak, a meccs akár helycserét is eredményezhet.

A három százszázalékos csapat közül a belgákra vár a legnehezebb feladat, mivel a mögöttük kétpontos lemaradással második görögöket látják vendégül. A vb-címvédő németek viszont Azerbajdzsánban folytathatják menetelésüket, míg a magyarok csoportját vezető Svájc a lett csapatot fogadja.

Izgalmasnak ígérkezik az ír-walesi szigetországi rangadó is, mivel a tavalyi Európa-bajnokságon meglepetésre elődöntős vendégek újabb pontvesztéssel rendkívül távol kerülhetnek Oroszországtól, eddig négy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a listavezető írek.

A G csoportban a spanyolok az izraelieket látják vendégül, akik mindössze egyetlen ponttal szereztek kevesebbet, mint a tízpontos spanyolok és olaszok.

A kilenc hatosból a győztesek jutnak ki a világbajnokságra, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezőt játszik a részvételért.

Európai vb-selejtezők, 5. forduló:

A csoport (szombat):

Svédország-Fehéroroszország, Solna 18.00

Luxemburg-Franciaország, Luxembourg 20.45

Bulgária-Hollandia, Szófia 20.45

A csoport állása: 1. Franciaország 10 pont, 2. Hollandia 7 (8-4), 3. Svédország 7 (6-3), 4. Bulgária 6, 5. Fehéroroszország 2, 6. Luxemburg 1

B csoport (szombat):

Andorra - Feröer-szigetek, Andorra la Vella 18.00

Svájc-Lettország, Genf 18.00

Portugália-Magyarország, Lisszabon 20.45

A csoport állása:

1. Svájc 4 4 - - 9- 3 12 pont

2. Portugália 4 3 - 1 16- 3 9

3. Magyarország 4 2 1 1 8- 3 7

4. Feröer-szigetek 4 1 1 2 2- 8 4

5. Lettország 4 1 - 3 2- 8 3

6. Andorra 4 - - 4 1-13 0

C csoport (vasárnap):

San Marino-Csehország, Serravalle 18.00

Azerbajdzsán-Németország, Baku 18.00

Észak-Írország - Norvégia, Belfast 20.45

Az állás: 1. Németország 12 pont, 2. Észak-Írország 7 (7-2), 3. Azerbajdzsán 7 (2-3), 4. Csehország 5, 5. Norvégia 3, 6. San Marino 0

D csoport (péntek):

Grúzia-Szerbia, Tbiliszi 18.00

Írország-Wales, Dublin 20.45

Ausztria-Moldova, Bécs 20.45

Az állás: 1. Írország 10 pont, 2. Szerbia 8, 3. Wales 6, 4. Ausztria 4, 5. Grúzia 2, 6. Moldova 1

E csoport (vasárnap):

Örményország-Kazahsztán, Jereván 18.00

Montenegró-Lengyelország, Podgorica 20.45

Románia-Dánia, Kolozsvár 20.45

Az állás: 1. Lengyelország 10 pont, 2. Montenegró 7, 3. Dánia 6, 4. Románia 5, 5. Örményország 3, 6. Kazahsztán 2

F csoport (vasárnap):

Anglia-Litvánia, London 18.00

Málta-Szlovákia, Ta'Qali 20.45

Skócia-Szlovénia, Glasgow 20.45

Az állás: 1. Anglia 10 pont, 2. Szlovénia 8, 3. Szlovákia 6, 4. Litvánia 5, 5. Skócia 4, 6. Málta 0

G csoport (péntek):

Liechtenstein-Macedónia, Vaduz 20.45

Olaszország-Albánia, Palermo 20.45

Spanyolország-Izrael, Gijón 20.45

Az állás: 1. Spanyolország 10 pont (15-1), 2. Olaszország 10 (11-4), 3. Izrael 9, 4. Albánia 6, 5. Macedónia 0 (4-11), 6. Liechtenstein 0 (1-16)

H csoport (szombat):

Bosznia-Hercegovina - Gibraltár, Zenica 18.00

Ciprus-Észtország, Nicosia 18.00

Belgium-Görögország, Brüsszel 20.45

A csoport állása: 1. Belgium 12 pont, 2. Görögország 10, 3. Bosznia-Hercegovina 7, 3. Ciprus 3 (3-8), 4. Észtország 3 (5-15), 5. Gibraltár 0

I csoport (péntek):

Törökország-Finnország, Antalya 18.00

Koszovó-Izland, Shkoder 20.45

Horvátország-Ukrajna, Zágráb 20.45

Az állás: 1. Horvátország 10 pont, 2. Ukrajna 8, 3. Izland 7, 4. Törökország 5, 5. Finnország (3-6), 6. Koszovó 1 (1-12)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezekre a dátumokra figyelj, ha tűzijátékozást tervezel

A tűzijáték beszerzésének ideje nem azonos a felhasználhatósági idővel, sőt, sok helyen már teljesen tilos.

Így reklamálhat, ha gond volt a Temu-ról rendelt ajándékkal – Hosszú ügyintézésre számítson

A 2025-ös évben már a kínai Temu vezeti a magyarországi online rendelési listát – derül ki a PwC kutatásából. A felmérés szerint a...

Forma-1 – Verstappen a bevételi lista élén

A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi...

Ritka fotón Pataki Ági 33 éves fia: István kiköpött édesapja

Nem Pataki Ági volt az egyetlen, aki 2025-ben kivételes alkalomból megmutatta fiát.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhetett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a...

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Trump bekeményített: öt európait tiltottak ki az Egyesült Államokból

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online...

Halálos karácsony este

Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es kilométerszelvényénél, Algyő térségében. A...

Ezeken a napokon érkezik a nyugdíj 2026-ban - közzétette a listát az Államkincstár

Mostantól mindenki előre tervezhet, nem kell többé találgatni a dátumokkal. Mutatjuk a teljes listát, de vigyázat, a postás máskor jöhet!

8 furcsa karácsonyi szokás a világból

A karácsony szó hallatán neked is a szeretet, a meghittség, a béke és az összetartozás jut eszedbe, igaz? Egészen addig, amíg meg nem...

Érik az orvosi csoda – visszafordíthatóvá válhat az egyik legsúlyosabb betegség

Több mint egy évszázadon át az Alzheimer-kórt olyan, egyirányú lejtmenetként kezelték, amit a diagnózis után már nem lehet...

Bajnokaink kívánnak boldog karácsonyt olvasóinknak

Tizenkét magyar sportolót kértünk arra, hogy segítsen boldog karácsonyt kívánni olvasóinknak.

0

Sport

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

0
0

Bulvár

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0