Ezt olvasta már?


Vizes vb: látványos megnyitóünnepség a Dunán

Rendkívül látványos megnyitóünnepséggel kezdődött meg péntek este hivatalosan Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, szinkronúszók és vízilabdázók 17. világbajnoksága.

A megnyitóünnepség Eötvös Péter, Kossuth-díjas világhírű magyar zeneszerző, a Duna hangja című, 12 éves korában szerzett kórusművével kezdődött, amelyhez a világbajnokság alkalmából új szöveget írt Varró Dániel költő. A Lánchíd lábánál, a Duna pest felőli oldalán felállított óriásszínpadon a Cantemus gyermekkórus működött közre.

Ezt követően a víz és a kultúra találkozásának magyarországi történetét mutatták be, az "időutazás" Aquincumnál kezdődött, majd a honfoglalás, a reneszánsz Buda, Mátyás király, s a huszárok korszakának fontosabb emlékeivel folytatódott. Kodály Zoltán Háry János című dalműve következett 160 táncos közreműködésével, majd Liszt Ferencről is megemlékeztek, akinek egyik kedvelt alkotóhelye a Duna-part volt.

A kulturális-történelmi blokkot követően a sport került előtérbe, előbb az első magyar olimpiai aranyérem tulajdonosát, az úszólegendát, Hajós Alfrédot méltatták, majd a vizes sportok legsikeresebb magyar képviselőinek tiszteletére felcsendült a Himnusz. Több olimpiai bajnok személyesen is megjelent, s ott volt az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is.

Ezt követően a helyszíneket, majd a vb-n szereplő vizes sportágakat mutatták be. Felvonultatták a világbajnokságon résztvevő országok lobogóit, a sort a házigazda Magyarország nemzeti zászlaja zárta, amelyet Varga Dénes, az olimpiai és világbajnok vízilabdázó vitt fel a színpadra.

Tarlós István főpolgármester Budapest nevében köszöntötte a világbajnokság versenyzőit, szervezőit és nézőit. Felidézte a férfi vízilabda-válogatottal három olimpiai aranyérmet nyert Kemény Dénes szövetségi kapitány szavait: "teljesítőképességünk határa sokkal messzebb van annál, mint ahogy gondoljuk magunkról".

"Teljesítettük az embert próbáló vállalást, Budapest felkészült a világbajnokság megrendezésére" - hangsúlyozta. Kitért arra, hogy a vb fővárosi helyszínei Budapest talán legjellemzőbb és legszebb részei közül kerülnek ki.

"Mától több mint két hétig a világörökségi rangra emelt budai vár, a Gellérthegy, a Parlament, a Lánchíd látképe előtt, többek között a gyönyörű Margitszigeten versenyeznek a világ legjobbjai. Budapest nemcsak rendezője, valódi házigazdája lesz a világbajnokságnak" - ígérte a főpolgármester, majd zárta beszédét: "Azt kívánom minden sportolónak, hogy a következő napokban Budapesten valósítsa meg álmait, amiért évek óta keményen dolgozik. Izgalmas küzdelmeket és emlékezetes napokat kívánok mindenkinek, Isten hozta önöket Budapesten!"

"Rendkívüli öröm számunkra, hogy itt lehetünk Budapest gyönyörű városában. Nem választhattunk volna jobb helyszínt ennek az ünnepnek" - mondta Julio C. Maglione, a FINA elnöke, aki többször kiemelte Orbán Viktor miniszterelnök folyamatos támogatását. Hozzátette, a Duna központi szerepet tölt be a versenyben, amely tökéletesen visszaigazolja mottójukat: "a víz a mi világunk".

Elmondta: "Készen állunk arra, hogy csodálatos fesztivál részesei legyünk az előttünk álló bő két hétben. 180-nál több ország 2000 sportolója kápráztatja el a világot a következő napokban. Ismét megmutatják a hat vizes sportág nagyszerűségét ezreknek itt a helyszínen, Budapesten, és millióknak a tv-k előtt világszerte. Ez a sport szépsége, és a vizes sportágak büszkék, hogy változatosságukkal gyönyörködtethetnek."

Áder János köztársasági elnök köszöntő beszédében felidézte, hogy az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd, egyben az úszósport első ötkarikás győztese is volt, s amellett, hogy kiváló sportoló, remek építész is, akinek a nevét viseli a vb egyik helyszíne a Margitszigeten.

"A nézőknek, szurkolóknak izgalmas versenyeket, a sportolóknak pedig sportszerű viadalokat kívánok" - mondta a köztársasági elnök.

A beszédek után a sportolók és a bírók eskütétele következett. A magyar csapatból a műugró Fazekas-Gondos Flóra és Kormos Villő, a szinkronúszó Kiss Szofi és Schwarcz Anett, a vízilabdázó Manhercz Krisztián és Takács Orsolya jelenlétében két fiatal úszó, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, illetve a tízszeres junior Európa-bajnok Késely Ajna mondta a szöveget, míg a bírók és tisztviselők nevében Bodrogi Viktor, az úszódöntők indítóbírója beszélt.

A magyarországi csúcsesemény egyik különlegességeként, az olimpia mintájára első ízben, a vb jelképe is feltűnt, egy vizes szimbólum, amelyet minden idők egyik legjobb női úszója, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina indította útjára. A Fontanának nevezett jelkép mostantól minden hasonló vizes világversenyen helyet kap majd.

Az esemény zárásaként felcsendült a világbajnokság szurkolói dala Radics Gigi és Takács Nikolas előadásában, majd CeeLo Green háromszoros Grammy-díjas amerikai énekes adta elő előbb a Bright lights bigger city, majd a Crazy című számát.

A megnyitóünnepséget színpompás tűzijáték zárta.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szélsőségesen viselkednek az autóvásárlók Magyarországon

Csökkenés helyett emelkedett az eladott új személyautók átlagos CO2 adata 2025-ben, amit két másik extrém hazai adat magyarázhat.

Így tárold a karácsonyi égősort, hogy ne gabalyodjon össze: ezentúl mindig így csinálod majd

Rengetet bosszankodástól szabadíthat meg néhány ügyes módszer.

Megvan a szám: ennyit hízunk átlagosan karácsonykor

Karácsony után úgy érezhetjük, jó néhány kiló felszaladt ránk. A tudomány szerint azonban ennél jóval kisebb a változás, szó sincs...

Elhunyt az ukrán legenda

Életének nyolcvanötödik évében a kanadai Kamloopsban elhunyt Anatolij Bondarcsuk, az 1972-es müncheni olimpia kalapácsvetésének bajnoka.

Ezekre a dátumokra figyelj, ha tűzijátékozást tervezel

A tűzijáték beszerzésének ideje nem azonos a felhasználhatósági idővel, sőt, sok helyen már teljesen tilos.

Így reklamálhat, ha gond volt a Temu-ról rendelt ajándékkal – Hosszú ügyintézésre számítson

A 2025-ös évben már a kínai Temu vezeti a magyarországi online rendelési listát – derül ki a PwC kutatásából. A felmérés szerint a...

Forma-1 – Verstappen a bevételi lista élén

A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi...

Ritka fotón Pataki Ági 33 éves fia: István kiköpött édesapja

Nem Pataki Ági volt az egyetlen, aki 2025-ben kivételes alkalomból megmutatta fiát.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhetett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a...

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Trump bekeményített: öt európait tiltottak ki az Egyesült Államokból

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online...

Halálos karácsony este

Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es kilométerszelvényénél, Algyő térségében. A...

0

Sport

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

0
0

Bulvár

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0