Ezt olvasta már?


Vízilabda Eb - Elődöntős és olimpiai selejtezős a női csapat

A magyar női vízilabda-válogatott bejutott az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjébe, s ezzel biztosította helyét az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán, miután kedden 11-9-re legyőzte a spanyol csapatot.

A magyar csapatnak a kontinenstorna legjobb öt csapata közé kellett kerülnie ahhoz, hogy részt vehessen az áprilisi trieszti kvalifikációs tornán, s az elődöntőbe kerüléssel ezt a célját sikerült elérnie.

A fináléért csütörtökön a görögökkel küzd meg a válogatott.

Eredmény, az elődöntőbe jutásért:

Magyarország-Spanyolország 11-9 (5-2, 3-1, 2-2, 1-4)

----------------------------------------------------

a magyar góldobók: Szücs 3, Csabai, Bujka 2-2, Drávucz, Keszthelyi, Antal, Tóth 1-1

 

A meccs első támadásának végén Szücs Gabriella megszerezte a vezetést, méghozzá a jobb felső sarokba csapódó bombagóllal (1-0). Ugyancsak emberelőnyből gyorsan egyenlítettek az ibériaiak, ám Drávucz Rita jókor volt megfelelő helyen (2-1). Újabb fórból újabb spanyol gól jött (2-2), ám ekkor sorozatban három magyar villanás következett: előbb Keszthelyi Rita vágta a labdát a kapu bal oldalába, majd egy pompás passzt Csabai Dóra húzott a hálóba, Szücs pedig büntetőből pattintott biztos kézzel a jobb felsőbe (5-2).

Spanyol találattal indult a második nyolc perc, s bár Keszthelyi labdája kipattant a kapufáról, Szücs "ismétlése" célba ért csakúgy, mint Antal Dóra "kacsázós" lökete. És még nem volt vége: emberelőnyös figura zárásaként Bujka Barbara tüzelt, s balkezes lövését már csak a gólvonal mögül tudta kiszedni a spanyol kapus (8-3), így a félidőre komoly előnyt szorgoskodott össze a magyar válogatott.

Az előny a harmadik negyedben tovább duzzadt: Csabai védhetetlenül küldte a bal felső sarokba a labdát (9-3). Nagy nehézségek árán aztán végül fórból az ellenfél is betalált, majd büntetőből faragta tovább a hátrányát (9-5). Éledni látszottak a spanyolok, miközben tompábbá, s legfőképpen pontatlanná váltak a magyarok. A holtpontról Bujka mozdította ki a társaságot: a balkezes center hat az öt elleni támadást zárt le háríthatatlan pattintással (10-5).

Az utolsó nyolc percben már nem volt fordulat. Bár a négy spanyol gólra csak egy magyar válasz érkezett (11-9) - Tóth Ildikó centerből továbbította a kapuba a labdát -, alapvetően nagyon egyértelmű meccsen nyert a magyar csapat, amely csütörtökön, 18 órától száll medencébe a világbajnok görögökkel szemben.

"A fő cél az volt, hogy az első ötben végezzünk, ez már megvan - értékelt Merész András szövetségi kapitány az MTI tudósítójának. - Az meg külön hatalmas dolog, hogy a mai győzelemnek köszönhetően éremért játszhatunk, ráadásul úgy, hogy az elődöntő ezúttal olimpiai kvalifikációs torna-részvételt is ér."

az elődöntőbe jutásért:

Olaszország–Hollandia 17-15 (4-3, 2-2, 2-2, 3-4, 1-1, 1-1, 4-2) - büntetőkkel

----------------------------------------------------------------------------

korábban, a 7. helyért:

Nagy-Britannia–Németország 13-11 (2-2, 4-4, 3-1, 1-3 - 3-0, 0-1) - hosszabbítás után

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter bejelentette: megszületett a megállapodás a kárpátaljai magyarok jogairól

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális,...

A hűtőtáskától a grillrácsig: így készülj fel a nyár legjobb közös programjaira

Megérkeztek a nyár első igazán forró napjai, és ezzel együtt a szezon legkedveltebb programjai is: strandolások, családi piknikek, kerti...

Magyar Péter: Történelmi megállapodás született a kárpátaljai magyarok jogairól

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális,...

Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze holnap reggelre

Magyar Péter péntek este bejelentette, hogy szombat reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart.

Összeomolhat Európa éghajlata egy kritikus óceáni áramlat gyengülése miatt

A kutatók megállapították, hogy az észak-atlanti lehűlés nemcsak a felszínen, hanem a mélyben is zajlik, ami az Atlanti meridionális...

Fokozott ellenőrzésre kell számítani az utakon: rendőrségi razzia indul Magyarországon

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség 2026. június 15. és 21. között, kifejezetten az ittas és bódult járművezetők...

Kirúgták Orbán Balázs stábját Ruff Bálint tárcájától

A Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, politikai hovatartozás alapján senkit nem rúgnak ki, ha az illető nem...

Hivatalossá vált a Magyarország és Ukrajna közötti megállapodás, Magyarország nem gördít többé akadályt Ukrajna EU-csatlakozása elé

A kisebbségjogi megállapodásban szereplő ukrán vállalások végrehajtása mostantól uniós elvárássá vált, hétfőn jöhet az első...

Veszprém vármegyében építheti magát újjá a több nőt bántalmazó, exfideszes Győrffy Balázs

Még 2024-ben történt az a tettlegességig fajuló vita, amely miatt a pártból is kizárták.

Sztárparádéval rajtolt el a világbajnokság kanadai ága - videó

Világsztárokkal indult be a világbajnokság második megnyitója.

Titkos ufóvideókat hozott nyilvánosságra az amerikai kormány, rejtélyes fénylő gömbök cikáznak a felvételeken

A Pentagon az átláthatósági kampánya részeként tette elérhetővé a felvételeket.

0

Sport

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

0