Ezt olvasta már?


Többi magyar csapat is bemutatkozik a nemzetközi színtéren a Fradi után

A Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencváros után csütörtökön az Európa-ligában induló három magyar labdarúgócsapat is bemutatkozik a nemzetközi porondon: a bajnoki ezüstérmes Fehérvár FC és a kupagyőztes Budapest Honvéd hazai pályán, míg az OTP Bank Liga bronzérmese, a Puskás Akadémia idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

 

A Fehérvár találkozója 18.30, a Puskás Akadémiáé 19, míg a Honvédé 21 órakor kezdődik. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, minden helyszínen zárt kapuk mögött játszanak a felek.

A papírforma szerint a legkönnyebb dolga a Fehérvárnak lesz, ugyanis az ír Bohemians egyrészt legutóbb nyolc éve szerepelt nemzetközi kupasorozatban, másrészt története során 31 európai párharcából mindössze hatot nyert meg, s erre legutóbb 2008-ban volt példa. Ami ugyanakkor némi óvatosságra adhat okot, az a tény, hogy amióta az ír bajnokság újraindult augusztusban, a dublini rivális mind a négy találkozóját megnyerte, így a második helyre jött fel a tabellán.

A magyar pontvadászatban két forduló után meglepetésre még nyeretlen székesfehérváriak történetük során még sosem találkoztak ír csapattal, viszont a Bohemians 1997-ben, az El jogelődjében, az UEFA Kupában összeakadt egy magyar gárdával, a Ferencvárossal, amely kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel búcsúztatta a szigetországi együttest.

 

A Honvéd, bár kiemeltként várta a sorsolást, egyáltalán nem kapott könnyű ellenfelet, ugyanis az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot. A hétvégi főpróbája egyik gárdának sem sikerült jól, ugyanis a kispestiek 3-1-re kikaptak az újonc MTK Budapesttől, míg az Inter Turku szintén városi riválisa, az utolsó előtti Turku PS otthonában maradt alul 1-0-ra.

A múlt ebben a párharcban is a magyar csapat sikerét vetíti előre, mivel a finn gárda eddig mindössze hatszor lépett ki a nemzetközi színtérre, de csupán egyszer tudott egy kört menni, 2005-ös debütálásakor az azóta már megszűnt Intertotó Kupában. A Honvéd ezzel szemben rutinos kupaindulónak számít, nemcsak hosszú története során, hanem a közelmúltban is, most ugyanis sorozatban negyedszer harcolta ki a nemzetközi kupaszereplés jogát.

Ennek ellenére mindössze egyszer találkozott finn együttessel: 1977-ben, az azóta már szintén megszűnt KEK első fordulójában története legfölényesebb sikerét aratta azzal, hogy kettős győzelemmel, 16-2-es összesítéssel kiejtette a Reipas Lahtit.

A legnehezebb feladat előtt minden szempontból a Puskás Akadémia áll. Egyrészt a magyar csapatok közül egyedüli nem kiemeltként a legnehezebb riválist kapta, másrészt idegenben kell pályára lépnie, harmadrészt ez lesz az első fellépése Európában.

Ráadásul a svéd Hammarby elleni párharc előtt nem várt nehézséggel is szembe kellett néznie a felcsúti együttesnek, mivel több koronavírusos esetet regisztráltak a csapatban a bajnoki nyitány előtt. Emiatt a PAFC mindkét találkozóját elhalasztották az NB I. első két fordulójából.

Ennek fényében az is valószínűsíthető, hogy a Puskás Akadémia nem a legjobb együttesével tud kiállni, ugyanis jól meg kell gondolnia, kik utaznak Svédországba. A Bajnokok Ligája-selejtező első köre és az Európa-liga előselejtező tapasztalata alapján, ha koronavírusos személy tagja a kiutazó küldöttségnek, akkor nem rendezik meg a mérkőzést, az európai szövetség (UEFA) pedig a vétlen csapatot juttatja tovább 3-0-s gólkülönbséggel.

A felcsútiak szerda reggelig nem közölték, hogy kik utaznak Stockholmba, ahogy azt sem, hányan érintettek a csapatból. Az nso.hu azt írta, a klub az utolsó pillanatig kivár, szerda délelőtt kapja meg a koronavírustesztek eredményeit, ekkor dől el, délután milyen összetételű kerettel utazik Svédországba. Az sem zárható ki, hogy az NB III-as csapattól is csatlakoznak néhányan, a második csapat szerdai bajnokija ugyanis elmarad.

A Hammarby 17 forduló után hetedik a svéd bajnokságban, legutóbbi két találkozóján nyeretlen maradt. A rivális még sosem találkozott magyar csapattal.

A második kör sorsolását hétfőn, a harmadikét kedden tartják. A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni.

Forrás: MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mesélj a gyereknek minden nap - Többet fejleszt rajta, mint hiszed

Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár...

Egy friss kutatás elképesztő dolgot állít: meglepő, mire lehet következtetni a baba fogantatásának hónapjából

Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt...

Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk

Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.

Horoszkóp: 4 csillagjegy, amelyre bőség és szerencse vár januárban

Az új év első hónapja nemcsak a fogadalmakról és az újrakezdésről szól, hanem bizonyos csillagjegyek számára a bőség és a szerencse...

Digitális lázadás tört ki Európában – „Ebben nőttünk fel, és belebetegedtünk” – fiatalok harca a közösségi média ellen

Európa-szerte egyre szervezettebben lép fel a Z generáció a közösségi média káros hatásaival és a nagy technológiai cégek hatalmával...

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0