Ezt olvasta már?


A magyar választók 19 százaléka nem tudja, kihez köthető az őszödi beszéd

A 12 éve kiszivárgott őszödi beszédet a magyar választók döntő többsége, 78 százaléka köti Gyurcsány Ferenchez, 19 százalékuk viszont nem tudott megnevezni olyan politikust, aki a hangfelvételhez köthető - olvasható a Nézőpont Intézet kutatási eredményében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.

közvélemény-kutatás szerint a legfiatalabb, 18-29 éves választókat tömörítő korcsoport négytizede nem tudja az egykori kormányfőt kapcsolatba hozni a beszéddel, de a nyolc általánost végzettek 43, illetve a községekben élők 31 százalékát is érinti a "politikai feledékenység".

Gyurcsány Ferenc jelenlegi pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szavazóinak 13 százaléka szintén nem hallott a pártelnök 12 évvel ezelőtti, botrányt és a kormányzó szocialisták jelentős népszerűségvesztését okozó felszólalásáról - közölte a Nézőpont.

Maga a beszéd a válaszadók 23 százalékának a tetszését nyerte el, ez statisztikailag megegyezik a 2010-ben mért 20 százalékkal. A DK-szimpatizánsok 90 százaléka kiáll a pártvezető beszéde mellett. Az 50 évnél idősebbek és a budapestiek háromtizedének vannak pozitív gondolatai a beszéddel kapcsolatban - írták.

Kitértek arra is, a megkérdezettek 73 százaléka nem tudott vagy nem akart megjelölni olyan jelenleg is aktív baloldali politikust, akit a legtehetségesebbnek tart.

A tehetséges politikusokat megnevező 25 százalékból 9 százalék Karácsony Gergelyt említette, a párbeszédes politikus mögött pedig 4 százalékkal Gyurcsány Ferenc végzett. Érdekesség, hogy Vona Gábort is megnevezte a magyarok 1 százaléka legtehetségesebb baloldali politikusként - tették hozzá.

A felmérést szeptember 11. és 15. között készítették 1000 ember telefonos megkérdezésével.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Azonnal ide kell érnie” – egy kétségbeesett férfi könyörög a 911-nek egy New Jersey-i gyilkosság utáni hangfelvételén

Nyilvánosságra került a 911-es hívás, amelyet a meggyilkolt terapeuta, Brooke Hanlon férje indított. A nőt június 6-án szúrták halálra...

Mindent elvesztettek: ideiglenes otthonokat ígér a venezuelai kormány

A halálos áldozatok száma messze meghaladta a négyezret, de akut feladat az otthonukat vesztett túlélők lakhatásának a biztosítása is.

Itt vannak a részletek: a rezsimnek kész terve volt Trump megölésére

Izrael korábban figyelmeztette Donald Trump amerikai elnököt, hogy merényletet terveznek végrehajtani ellene. Az Chanel 12 most több...

Takács Péter elvesztette a kontrollt a nyaralás alatt – a kommentmezőben elszabadultak az indulatok

Takács Péter egy balatoni képpel indította el a lavinát, ami percek alatt végigsöpört a felületeken....

Gáspár Laci a 80-as évekbe utazik vissza

Gáspár Laci felült a retróvonatra, és meg sem állt az 1980-as évekig. Új dala nemcsak a szövegével repít vissza az időben, de a...

Kazahsztánban, óriási hegyek között lépett fel Péter Szabó Szilvia – fotók

Péter Szabó Szilvia az Altay Fest nevű nemzetközi fesztivál vendége volt Kazahsztánban, ahol egy nemzeti parkban, festői környezetben...

Manipulált fotókkal akarta megtéveszteni a NAV-ot egy vállalkozó

Mesterséges intelligenciával, szerkesztőprogrammal manipulált fotókkal akarta kijátszani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) egy...

Csepella Olivér: „Minden művészet propaganda, maximum nem tudatosítjuk”

Csepella Olivér a Csaknekedkislány zenekar frontembere, és a magyar underground méltán népszerű alakja. Nehéz lenne rá azt mondani, hogy...

0

Sport

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Már csak 4 csapat maradt a foci-vb-n – Mutatjuk az ágrajzot és a programot

Befejeződtek a negyeddöntők a futball-vb-n. Szuperrangadók jönnek a négy között.

A VAR megint megsegítette az argenti-nokat, de így is csak a 112. percben sikerült elkerülniük a blamát

Svájc tíz emberrel küzdve is kicsikarta a hosszabbítást, a tizenegyesekig azonban nem tudott ezúttal eljutni.

Szenzációs átigazolás előtt a magyar válogatott labdarúgója

Hatalmas lehetőség a világ egyik legjobb bajnokságában.

Messi már megint olyanokat csinált, amikre még senki sem volt képes világbajnokságon

Az argentin válogatott csapatkapitánya a Svájc elleni negyeddöntő után több mutatóban is új szintre lépett.

Kiszivárgott: közeleg Vinícius Júnior szenzációs aláírása

Még ebben a hónapban folytatódnak a tárgyalások.

Hosszabbításos thriller után Anglia jutott be a vb legjobb négy csapata közé

Remek meccset játszott Anglia és Norvégia a világbajnoki negyeddöntőben, amelynek a végén hosszabbítás után az angolok jutottak a négy közé.

Jude Bellingham keményen visszaszólt Thomas Tuchelnek

Az angolok legnagyobb sztárja kifakadt: Lehet, nem tudja, milyen érzés fontos meccsen a pályán lenni.

0
0

Bulvár

Lázár János újabb ügye, botrányos milliárdos kifizetések

Lázár Jánosra rájár a rúd. Korábban már felmerült a neve a mandátumkorlátozás kapcsán, illetve egy hozzá köthető hírportál is lehúzta a rolót.

A Nintendo közel tíz évvel a 2017-es premier után leveszi az európai polcokról az első Switch konzolt

A döntés hátterében nem a konzol népszerűségének csökkenése áll, hanem az Európai Unió új akkumulátorszabályozása.

56 évesen elhunyt Szolnoki Péter: súlyos betegsége legyőzte a Bon-Bon együttes énekesét

Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekesét legyőzte súlyos betegsége, amelyről a nagyközönség júniusban szerzett tudomást.

Sokkoló részletek a budafoki vasúti tragédiáról: Hátborzongató módon vették észre a vagonon lángoló fiatalt

Két tinédzser az életével fizetett egy meggondolatlan ötletért Budapesten. A felfoghatatlan drámát a földről, sokkos állapotban nézte végig egy harmadik társuk.

Két hétig tarthat a következő hőhullám, ezekben a városokban lesz a legmelegebb

Megérkezett Európába az idei nyár harmadik nagy hőhulláma, mely az előrejelzések szerint akár két hétig is kitarthat. Egyes nyugat-európai városokban már hőségriasztást is elrendeltek.

„Anyám és apám új barátnője össze-verekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja

Nem minden esküvőből lesz szép emlék – van, amikor a nagy nap valóságos katasztrófasorozattá válik. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb esküvői horror-történeteket, amelyek után az ember már azt sem tudja, s

Vitézy Dávid: a Helyreállítási Alap forrásaival még a legoptimistább hangok sem számoltak

A döntés a legkevésbé sem jelenti a munka végét, sokkal inkább a kezdetét – írta Vitézy Dávid közlekedésfejlesztési és beruházási miniszter, miután az uniós tagállamok pénzügyminisztereiből álló Gazdasá

A Fidesz már mindent kifizetett, Magyar Péter széttárta kezeit

Magyar Péter miniszterelnök a közösségi médiában közzétett kérdezz-felelek (AMA) beszélgetés során az augusztus 20-ai nemzeti ünneppel kapcsolatos tervekről is tájékoztatást adott.

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon

Népszavazás dönthet arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen. A kezdeményezők 200 ezer aláírást gyűjtenének össze. A Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon bejegyzés először Acnews-én jele

„Ez nemzetbiztonságilag kényes információ” - Magyar Péter Varga Juditról és a párkapcsolati státuszáról is beszélt a Redditen

A miniszterelnök szombat este egy online kérdezz-felelek során több ezer felhasználó kérdéseire válaszolt. A kormányfő a volt feleségével való kapcsolatáról és a magánéletéről is elárult részleteket, de a le

0