Ezt olvasta már?


A pályakezdőknek a munkahelyválasztásnál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb egy felmérés szerint

Magyarországon a munkahely választásánál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező a pályakezdő fiatalok számára, akiknek a nettó bérigénye jelenleg átlagosan 379 000 forint, 17 százalékkal magasabb a tavalyinál - közölte a Zyntern.com az idei felmérése eredményei alapján az MTI-vel.

A magyarországi állásportál hatodik alkalommal végezte el "A Nagy Pályakezdő Kutatását", amelybe a 16-28 éves korosztályból 3000 embert vontak be. Budapestiek adták a válaszadók 65, vidékiek pedig a 35 százalékát, 40 százalékuk férfi, 60 százalékuk nő volt. A felmérésben olyan kérdésekre keresték a választ, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a pályakezdők a munkahely választásánál, mekkora a nettó fizetési igényük, és milyen munkáltatókat találnak vonzónak.

A válaszok szerint a megkérdezettek számára a munkahelyválasztás szempontjainál a versenyképes fizetést a teljesítmény elismerése és a jó csapatban való munkavégzés követte. A pályakezdők azt is szem előtt tartják, ha biztosított számukra a fejlődési és karrierlehetőség, valamint, ha egy munkáltató megbízható és stabil.

Arra is rámutattak, hogy 20 százalékos szakadék van a férfi (423 800 forint) és a női (351 800 forint) fizetési igények között. Ez az arány nem változott az előző évhez képest. A fővárosi és vidéki válaszadók nettó fizetési igénye között nem tapasztaltak jelentős különbséget: előbbiek átlagos bérigénye 381 000 forint, míg utóbbiaké 374 000 forint volt.

A szakterületi bontásból kiderült, hogy a legmagasabb átlagos fizetési igényeket a mérnöki (440 000 forint), az IT/technológiai (430 000 forint) és az államtudományi (383 000 forint) területen fogalmazzák meg a válaszadók. Ezzel szemben a legalacsonyabb igényei az agrár- (335 000 forint) és a bölcsészettudományi (329 000 forint) területen tanuló és dolgozó fiataloknak voltak.

A munkáltatói típusok vizsgálatánál megállapították, hogy a pályakezdők 71 százaléka szívesen dolgozna nemzetközi nagyvállalatnál, 55 százalékuk kis- vagy középvállalatnál, 52 százalékuk pedig hazai nagyvállalatnál. Az állami szektorban a fiataloknak csupán a 15 százaléka gondolkodott.

Hozzátették, a nemzetközi nagyvállalatok népszerűségét az is indokolja, hogy a kutatásban részt vevő fiatalok 47 százaléka tervez a következő 5 évben külföldön munkát vállalni.

A közlemény szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is megkérdezték a pályakezdő fiatalokat, hogy mely munkaadókat tartják a legvonzóbbaknak. Ezt a rangsort a Robert Bosch Kft. nyerte, második helyen a Magyar Telekom Nyrt., harmadikon az OTP Bank Nyrt. végzett.

A Zyntern.com újgenerációs álláshirdetési platform célja, hogy olyan felületet teremtsen felhasználóinak, amelyen keresztül könnyedén megtalálják egymást a karrierjük kezdetén álló Y és Z generáció fiataljai, valamint a gyakornoki és frissdiplomás lehetőségeket kínáló cégek.

 

MTI

 

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megtörte a csendet Ozzy Osbourne özvegye: van egy eltitkolt lánya az elhunyt rocklegendának?

Első alkalommal vállalt nyilvános szereplést Ozzy Osbourne özvegye és családja a rocklegenda júliusi halála óta. A podcast beszélgetés...

Fájdalmas hír érkezett. Elcsukló hangon mondta ki Hegyi Barbara

Megszólalt az öregedéssel kapcsolatban.

Húsz éve nem láttunk ilyet – Új sztárja van a feltörekvő piacnak?

Dél-Afrika húsz év után kapott először hitelminősítői felminősítést, miután az S&P Global Ratings egy fokozattal BB-re emelte az...

Még kilenc direkt hely kiadó Európából a labdarúgó-világbajnokságra

Svájc, Spanyolország, Norvégia és Hollandia számára formalitás a vasárnap kezdődő utolsó kör.

Ezekből a jelekből tudhatod, hogy kémprogram van a telefonodon – Nem árt vigyázni

A mobil ma már a teljes magánéleted lenyomata: benne vannak a jelszavaid, banki adataid, privát beszélgetéseid. Ha egy kémprogram hozzáfér...

Vásárlói körében fogtak el egy újszászi dílert - a körülmények alapján úgy tűnik a drogból mégsem lehet meggazdagodni - fotók

A szolnoki nyomozók kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy újszászi férfit. Otthonában ütöttek rajta, mikor éppen három...

Nők vallottak arról, milyen szexelni egy szellemmel: a paranormális erotika vad kulisszatitkai

Van valami hátborzongatóan izgalmas abban, amikor a vágy és a félelem ugyanabból a forrásból táplálkozik, főleg, ha ez a forrás nem is...

Macskák okoztak hatalmas galibát Kínában

Meglepő búvóhelyet választottak maguknak kóbor macskák Kínában, ezzel okozták a galibát.

Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből

Izgalmas képsorokat tett közzé Orbán Viktor.

„Képernyők esetén a 20-20-20 szabályt kell követni” – szemsebész osztotta meg a fontos tanácsot

A szakértő elárulta, mik a legnagyobb kockázati tényezők, és hogyan tudjuk megóvni, valamint javítani látásunkat.

Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat

A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.

0

Sport

Őrjöngenek és szabotázsról beszélnek a románok a brutalitás után, a bíró beismerte hibáját

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

Négyet kapott a Fradi, ikszelt a Paks, megszakadt az Újpest veretlen sorozata

A labdarúgó NB III 16. fordulójának korai mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata négygólos vereséget szenvedett az MTK-tól.

Csatára nélkül vívja meg a sorsdöntő csatát Marco Rossi

Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.

A Liverpool rácsapta az ajtót a Real Madridra Szoboszlai Dominik ügyében

A Liverpool egyértelművé tette álláspontját Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban, miután a Real Madrid egyre élénkebben érdeklődik a magyar középpályás iránt. A spanyol klub az Arne Slot irányítása alatt

Kiderült, miért késtek az írek, akik a magyaroknak kedvező hírt közöltek Budapesten

A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.

A román védő ámokfutása megpecsételte a válogatott sorsát, a pokoli meccsen minden oda lett + videó

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Portugália a FIFA-hoz fordul Ronaldo büntetése miatt

A Portugál Labdarúgó-szövetség készen áll arra, hogy a FIFA-hoz forduljon, azzal a céllal, hogy enyhítse Cristiano Ronaldo esetleges büntetését, aki három mérkőzéses eltiltással néz szembe.

A Liverpool kész lecserélni Szalah-t – A Bayern München sztárját szemelték ki

Michael Olise neve egyre gyakrabban merül fel az Anfielden, ahol a Liverpool felgyorsítja a stratégiai tervezést Mohamed Szalah jövőbeli távozásának pótlására. A klub a Bayern München sztárjában látja a tökéletes

Nagyon megszórták a Liverpool kapusát, Ausztria már ma kijuthat a vb-re

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Nem volt kérdés: magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott

Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte a Feröer-szigeteket az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Ország-világ láthatta: egy 18 éves mutatta meg Szoboszlaiéknak, hogyan kell ezt csinálni + videó

Az MTK-nak kölcsönadott magyar középpályás megvillantotta tehetségét az Eb-selejtezőn, majd humoránál volt.

Marco Rossi elmondta, mi a válogatott célja az írek elleni meccsen

A vasárnapi írek elleni vb-selejtező előtt nyilatkozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

0
0

Bulvár

Megszólalt a riasztó a Karmelitában: valami nagyon nem stimmel ezzel a generációval, azonnal lépett a kormányzat

Magyarországon tízből egy fiatal nem dolgozik és mellette nem is jár iskolába. Miközben azokkal is van gond, akik megpróbálnak beilleszkedni. De még mindig nem nálunk a legrosszabb a helyzet.

Reagált a győri rendőrség Magyar Péter gyűlésének bekamerázására

A Bécsi kapu teret már pénteken bekamerázták valakik.

Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek

A Longevity Corporate program a vállalati egészségkultúrát erősíti, elősegítve a munkahelyi teljesítmény növekedését és a dolgozók hosszabb aktív életét.​

Bevált a jóslat, ez történt a Trump-Orbán-találkozó után

Hamarosan a jegybank térfelén pattog a labda.

Durván megbüntették Szabó Zsófit?

Szabó Zsófi Instagram-követőinek száma szeptember óta mintegy 14 ezerrel csökkent, miközben a műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet a kormányoldalhoz köthető eseményeken és kampányüzenetekben.

Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is

A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.

Nyolc évig feküdt holtan az autójában a rejtélyesen eltűnt férfi

A holttestre teljesen véletlenül bukkant rá egy nő.

Vécére kísérő biztonsági őrök társaságá-ban néztük meg, hogyan háborodnak fel Orbán hívei a TV2 műsorvezetőjének kérdésein

Szombaton, Győrben tartották a Digitális Polgári Körök első háborúellenes gyűlését, amelyen alapos biztonsági vizsgálat után nézhettük meg, hogy válaszol a miniszterelnök egy kormánypárti műsorvezető kritiku

Súlyos vonatbalesetről tett bejelentést a MÁV szombat délután

Szombat délután történt az incidens, amire rögtön reagált a MÁV.

Katalin hercegné miniszoknyás szettje maga az álom, ritkán visel ilyen merész darabot

Katalin hercegnét a világ egyik legnagyobb divatikonjaként tartják számon, akinek stílusa egyszerre tükrözi a klasszikus eleganciát, a kifinomultságot és a nőiességet. És bár a királyi hagyományok szigorú keretek

Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.

Percek alatt elszabadult a káosz, amint terjedni kezdtek a képek: szülők százai estek pánikba, a tűzoltók is kivonultak

Egy texasi középiskolában a valós tűzriadó közepén AI-generált képek kezdték futótűzként járni a szülők üzenetküldő csoportjait, amelyeken lángoló iskolaépület szerepelt. A hamis fotók percek alatt pániko

0