Ezt olvasta már?


Az MLSZ nagy érdeklődésre számít a novemberi mérkőzéseken

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) úgy látja, hogy a szurkolók nagyon szeretnének segíteni a magyar válogatottnak a soron következő Európa-bajnoki pótselejtezőn és két Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 aktuális csatornán csütörtök este emlékeztetett rá, hogy a jegyértékesítés pénteken 10 órakor indul a három hazai találkozóra.

"Arra számítunk, hogy a szurkolók nagyon szeretnének ott lenni a magyar válogatott hazai mérkőzésein. Úgy látjuk a jelentkezésekből, hogy nagyon szeretnének segíteni a csapatnak" - mondta.

A szövetség által már korábban ismertetett menetrendre is kitért. Eszerint az értékesítés "a megszokott rendnek megfelelőn" zajlik, először a Szurkolói Klub tagjai válthatják meg a kombinált jegyeket, majd amennyiben marad még, akkor november 2-től, azaz hétfőtől a klubtagsággal nem rendelkezők is vehetnek jegyeket, a későbbiekben pedig majd egy-egy mérkőzésre is lehet belépőt vásárolni, ha még mindig rendelkezésre állnak majd.

"De a hozzánk beérkezett jelzésekből azt látjuk, hogy óriási az érdeklődés, nagyon sok szurkoló szeretne a helyszínen segíteni a csapatnak, és reméljük, hogy együtt sikerül kivívni az Európa-bajnoki részvételt" - utalt a november 12-i, Izland elleni pótselejtezőre. Hozzátette: a mérkőzésekre kizárólag online lehet jegyeket vásárolni, nem lesz helyszíni értékesítés, és a Szurkolói Klub tagjainak 20 százalékos kedvezmény jár.

A magyar válogatott az Eb-pótselejtező után 15-én a szerbeket, 18-án pedig a törököket fogadja ugyanott, a Puskás Arénában.

Sipos Jenő emlékeztetett rá, az hogy nézők is ott lehetnek a mérkőzéseken, a szeptember 24-i budapesti európai Szuperkupa-mérkőzésnek a következménye. Mint mondta, az európai szövetség (UEFA) sikeresnek ítélte a rendezést és a szervezést, és úgy döntött, hogy a befogadóképesség harminc százalékáig megnyitja a stadionokat a szurkolók előtt.

"Ez nagyjából a Puskás Arénában húszezer szurkolót jelenthet, ami, azt hiszem, óriási segítség lehet a csapatnak" - mondta.

Kiemelte ugyanakkor az egészségügyi és járványügyi előírások betartásának fontosságát, emlékeztetett rá, hogy a maszkviselési kötelezettséget már kormányrendelet szabályozza a szabadtéri rendezvényekre, sporteseményekre vonatkozóan is.

"Én azt hiszem, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség az elmúlt hónapokban is folyamatosan felhívta a figyelmet az egészségügyi előírásokra, illetve a járványügyi szabályok betartására. Ezt tettük az elmúlt napokban is, amikor megjelent a kormányrendelet, de nagyon fontos az egyéni felelősségvállalás is, mindenki érezze azt, hogy saját maga és a szurkolótársai érdekében nagyon fontos a maszkviselés" - hangsúlyozta.

Arra a sajtóinformációra, hogy az azerbajdzsáni háborús helyzet miatt Magyarország, Budapest esetleg egy negyeddöntős összecsapás megrendezésének a lehetőségét is megkapná három csoporttalálkozó és egy nyolcaddöntő mellé a jövő évre halasztott Európa-bajnokságon, úgy reagált, hogy az UEFA és az MLSZ is az eredeti terveknek megfelelően készül a 12 helyszínes Eb lebonyolítására.

"Én azt hiszem, ha bármilyen változás van, Magyarország és a Magyar Labdarúgó Szövetség készen áll arra, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez. Jelen pillanatban ennyit tudok mondani ezzel a kérdéssel kapcsolatban" - tette hozzá.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ha napközben felforrósodik a lakás, ezt a sötétítési módszert vesd be már reggel

A lakás hűtését nem akkor kell elkezdeni, amikor délutánra már átforrósodott a szoba. A napsugárzást még azelőtt érdemes...

Meglepő kerti felfedezés: a banánhéj a rózsák segítsége.

Hiszed vagy sem, a banánhéj lehet a rózsáid virágzásának titkos fegyvere! Felfedjük, miért rajonganak a virágok ezért az otthoni...

Itt a bejelentés: Amerika friss csapásokat indított Irán ellen

Az amerikai hadsereg újabb támadásokat hajt végre Irán ellen – közölte az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (Centcom).

Eltűnhet a lejárati idő az élelmiszerekről, nagy változás jöhet a boltokban

Sokan gondolkodás nélkül kidobják az élelmiszert, ha eléri a csomagoláson szereplő dátumot. Pedig nem mindig azt jelenti a lejárati idő,...

Molnár Áron üzenetet küldött a fideszes tüntetés után – a színfalak mögött egy súlyos árulás körvonalazódik

Molnár Áron egy elemzéssel forgatta fel az információs teret a csütörtöki demonstráció eseményeit követően. A...

Elárulta az asztrológus: 2 csillagjegy életét gyökeresen megváltoztatja a jó karma

Idén nyáron két csillagjegy életében minden jobbra fordul. Bella Popa asztrológus szerint ez az évszak bőséget és izgalmas új...

Irán lezárta a Hormuzi-szorost - Azonnal kilőtt az olajár!

A hétvégén ismét felerősödtek a támadások az amerikai és az iráni erők között, melynek hatására Irán bejelentette, hogy lezárta a...

Ha száraz a kezed, lábad vagy ajkad a hőségben, nem vagy egyedül: ezek ronthatnak rajta

A nyarat általában az izzadással kötjük össze, mégis sokan éppen a legmelegebb hetekben tapasztalnak feszülő kezet, hámló lábszárat...

„Kenyérre lehetett kenni” – így búcsúzik Szolnoki Pétertől a rendőrzenekar

Szalóky Béla, a Készenléti Rendőrség Zenekarának vezetője emlékezett meg a vasárnap elhunyt énekesről. Szolnoki Péter a Bon-Bon...

Lángba borult egy bangkoki bár, legkevesebb 27 ember életet vesztette

A tűzoltóknak nagyjából fél óra kellett a lángok megfékezéséhez.

0

Sport

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Már csak 4 csapat maradt a foci-vb-n – Mutatjuk az ágrajzot és a programot

Befejeződtek a negyeddöntők a futball-vb-n. Szuperrangadók jönnek a négy között.

Szenzációs átigazolás előtt a magyar válogatott labdarúgója

Hatalmas lehetőség a világ egyik legjobb bajnokságában.

Messi már megint olyanokat csinált, amikre még senki sem volt képes világbajnokságon

Az argentin válogatott csapatkapitánya a Svájc elleni negyeddöntő után több mutatóban is új szintre lépett.

Kiszivárgott: közeleg Vinícius Júnior szenzációs aláírása

Még ebben a hónapban folytatódnak a tárgyalások.

Hosszabbításos thriller után Anglia jutott be a vb legjobb négy csapata közé

Remek meccset játszott Anglia és Norvégia a világbajnoki negyeddöntőben, amelynek a végén hosszabbítás után az angolok jutottak a négy közé.

Jude Bellingham keményen visszaszólt Thomas Tuchelnek

Az angolok legnagyobb sztárja kifakadt: Lehet, nem tudja, milyen érzés fontos meccsen a pályán lenni.

0
0

Bulvár

Lázár János újabb ügye, botrányos milliárdos kifizetések

Lázár Jánosra rájár a rúd. Korábban már felmerült a neve a mandátumkorlátozás kapcsán, illetve egy hozzá köthető hírportál is lehúzta a rolót.

A Nintendo közel tíz évvel a 2017-es premier után leveszi az európai polcokról az első Switch konzolt

A döntés hátterében nem a konzol népszerűségének csökkenése áll, hanem az Európai Unió új akkumulátorszabályozása.

56 évesen elhunyt Szolnoki Péter: súlyos betegsége legyőzte a Bon-Bon együttes énekesét

Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekesét legyőzte súlyos betegsége, amelyről a nagyközönség júniusban szerzett tudomást.

Két hétig tarthat a következő hőhullám, ezekben a városokban lesz a legmelegebb

Megérkezett Európába az idei nyár harmadik nagy hőhulláma, mely az előrejelzések szerint akár két hétig is kitarthat. Egyes nyugat-európai városokban már hőségriasztást is elrendeltek.

Sokkoló részletek a budafoki vasúti tragédiáról: Hátborzongató módon vették észre a vagonon lángoló fiatalt

Két tinédzser az életével fizetett egy meggondolatlan ötletért Budapesten. A felfoghatatlan drámát a földről, sokkos állapotban nézte végig egy harmadik társuk.

„Anyám és apám új barátnője össze-verekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja

Nem minden esküvőből lesz szép emlék – van, amikor a nagy nap valóságos katasztrófasorozattá válik. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb esküvői horror-történeteket, amelyek után az ember már azt sem tudja, s

Vitézy Dávid: a Helyreállítási Alap forrásaival még a legoptimistább hangok sem számoltak

A döntés a legkevésbé sem jelenti a munka végét, sokkal inkább a kezdetét – írta Vitézy Dávid közlekedésfejlesztési és beruházási miniszter, miután az uniós tagállamok pénzügyminisztereiből álló Gazdasá

A Fidesz már mindent kifizetett, Magyar Péter széttárta kezeit

Magyar Péter miniszterelnök a közösségi médiában közzétett kérdezz-felelek (AMA) beszélgetés során az augusztus 20-ai nemzeti ünneppel kapcsolatos tervekről is tájékoztatást adott.

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon

Népszavazás dönthet arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen. A kezdeményezők 200 ezer aláírást gyűjtenének össze. A Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon bejegyzés először Acnews-én jele

„Ez nemzetbiztonságilag kényes információ” - Magyar Péter Varga Juditról és a párkapcsolati státuszáról is beszélt a Redditen

A miniszterelnök szombat este egy online kérdezz-felelek során több ezer felhasználó kérdéseire válaszolt. A kormányfő a volt feleségével való kapcsolatáról és a magánéletéről is elárult részleteket, de a le

0