Fenyő-gyilkosság - Felmentését kérte az utolsó szó jogán Portik Tamás
Felmentését kérte csütörtökön az utolsó szó jogán a Fenyő-gyilkosság büntetőperében Portik Tamás, a vádlott szerint koncepciós eljárást folytatnak ellene a hatóságok, és a büntetőperben a vádirat egyetlen pontját sem sikerült bebizonyítani. A Fővárosi Törvényszék egy hét múlva hirdet ítéletet az ügyben.
Befejeződött csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó huszonhat évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított büntetőperben a másodrendű vádlott, Portik Tamás két tárgyalási napot felölelő, utolsó szó jogán tett nyilatkozata, a bíróság zárt láncú videokapcsolaton keresztül hallgatta meg a terheltet. Beszédében Portik részletesen kifejtette, hogy szerinte alaptalan az ügyészség összes vádpontja, neki pedig semmilyen módon nincs köze sem a merénylethez, sem annak megszervezéséhez.
A korábbiakhoz hasonlóan többször hangsúlyozta, hogy a vád főképp hamis tanúvallomásokon alapul, ugyanakkor az őt esetleg mentő tanúkat nem hallgatta meg a bíróság. Portik Tamás úgy vélekedett, a rendőrség vezetésében valakik elérték, hogy szinte az összes, a kilencvenes években elkövetett leszámolásos ügyet vele hozzák kapcsolatba, ezért szerepel terheltként több büntetőeljárásban is. Állítása szerint nem vehetett részt az 1998. február 11-én elkövetett merénylet előkészületeiben sem, mert az azt megelőző év tavaszán a családjával az Egyesült Államokba utazott, ahol huzamosabb ideig tartózkodtak.
Portik a vád alapját jelentő, az ugyancsak felbujtással vádolt Gyárfás Tamással folytatott személyes beszélgetéseit rögzítő, titokban, Gyárfás tudta nélkül készített hangfelvételekről azt mondta, hogy azokat rendőrségi, titkosszolgálati megbízásból csinálta, mert fenti körökből többen azt akarták, hogy a korábbi úszóelnököt belekeverhessék a Fenyő-ügybe. Beszéde szerint ugyanez volt a feladata az egykori Postabank néhai vezetője, Princz Gábor esetében is, de egyik esetben sem tudta teljesíteni a kérést. Arra Portik Tamás nem tért ki, hogy miért engedett a nyomásnak.
A vádlott úgy vélekedett, "az ellene folytatott koncepciós perben" nem is derülhetett ki, hogy kik állnak valójában Fenyő halála mögött, egyik verziója szerint a kecskeméti maffiaperből ismert Radnai László és köre sejlik fel a háttérben, a végrehajtók pedig a szerb vagy az albán maffia tagjai lehettek.
Két napig tartó beszédében Portik Tamás az egész iratanyagot igyekezett kritikusan áttekinteni, ugyanakkor más, a vádiratban nem szereplő bűnügyekkel is próbálta alátámasztani az álláspontját, ezért Póta Péter bíró számos alkalommal figyelmeztette, hogy maradjon a per tárgyánál. Portik többször jelezte, hogy ezt tudomásul vette, hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte az ítélet eldöntött, "a bíróságnak már kiadták, hogy neki életfogytiglant kell kapnia".
Portik Tamást gyakori sértegető hangneme miatt a bíró rendre figyelmeztette, de sem ő, sem az ügyész nem reagált a személyeskedésekre. Az eljárás része lett az a keddi közjáték is, amikor a tárgyalóterem előtt Portik fia igyekezett feltartóztatni Póta Pétert, elfogultsággal vádolta meg őt, majd egy pohár kávét öntött a bíró arcába. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást a fiatalember ellen.
Gyárfás Tamás médiavállalkozót azzal vádolják, hogy először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Tasnádi Péter ugyan átvett egy nagyobb összeget ezért, de a merényletet nem szervezte meg, ezt a történetet pedig később nem tudta bizonyítani a bíróságon. Ezt követően - a vád szerint - Gyárfás Tamás Portik Tamásra bízta Fenyő János likvidálását, amelyet 1998. február 11-én hajtott végre a számos akkori alvilági leszámolás ügyében már jogerősen elmarasztalt szlovák Jozef Rohác.
Rohác perében még nem vizsgálták a megbízói kör szerepét, de az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfit ugyancsak jogerősen elmarasztalták az 1998. július 2-i, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyében is. Ebben a bűncselekményben jogerősen Portik Tamást mondták ki felbujtónak, ezért tizenhárom év szabadságvesztéssel sújtották.
Mivel mindkét ügyben ugyanaz a végrehajtó és a felbujtó is, ráadásul a két merénylet időben szintén közel esett egymáshoz, az Aranykéz utcai merényletben perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla, amelyet a most a végéhez érkezett Fenyő-ügyhöz egyesítettek. Ha Portik a Fenyő-ügyben az ügyészség által indítványozott életfogytiglant kap, akkor a hatályos jogszabályok szerint az Aranykéz utcai eljárásban kiszabott büntetését is súlyosítani kell. Gyárfás esetében legalább tizenkét éves fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség.
A Fenyő-gyilkosság büntetőperében egy hét múlva hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék.
MTI
Fenyő-gyilkosság - Letartóztatták Portik Tamás másodrendű vádlott fiát, aki kávét öntött a bíró arcába
Budapest, 2024. február 1., csütörtök (MTI) - A bíróság csütörtökön elrendelte, hogy tartóztassák le a Fenyő-gyilkosság másodrendű vádlottjának fiát, aki kávét öntött a bíró arcába - tudatta a Fővárosi Törvényszék sajtótitkársága közleményben.
Az eljárás adatai szerint a Fenyő-gyilkosság másodrendű vádlottjának - Portik Tamásnak - a fia kedden a Fenyő-ügy tárgyalására igyekvő Póta Péter bíró elé lépett, és közölte vele, hogy szerinte az apja ügyében törvénytelenül jár el, megsérti a jogait. A bíró jelezte a férfinak, hogy nem beszél vele, és megpróbálta kikerülni. Ezt megakadályozandó a gyanúsított a kezében lévő kávéspohár tartalmát a bíró arcába öntötte, aminek következtében a bíró szemébe, arcára és ruházatára nagyobb mennyiségű hideg kávé került. A bíró kénytelen volt megállni.
A cselekmény hivatalos személy elleni erőszak megállapítására alkalmas, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, fokozottan veszélyes a társadalomra az elkövetés módja és a sértett személye miatt.
A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtöki ülésén a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta, hogy bűnismétlés, valamint szökés, elrejtőzés veszélye miatt a bíróság rendelje el a gyanúsított letartóztatását egy hónapra. A gyanúsított védője az ügyészi indítvány elutasítását, elsődlegesen szabadlábra helyezést, másodlagosan távoltartás elrendelését indítványozta.
A nyomozási bíró szerint az ügyészi indítvány megalapozott, ezért elrendelte a gyanúsított letartóztatását március 1-jéig.
A gyanúsított korábban lemondott magyar állampolgárságáról, nincs adat magyarországi egzisztenciális kötődéséről, családja és munkája Svájchoz köti. Magyarországon bejelentett lakcímmel nem rendelkezik. Miután a büntetőeljárással és az abban elfoglalt helyzetével elégedetlen, azt tisztességtelennek tartja, ezért alappal lehet arra következtetni, hogy a felelősségre vonás alól megpróbál kibújni. Mindezek alapján a kerületi bíróság szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok jelenleg csak a letartóztatás alkalmazásával biztosíthatók - közölte a törvényszék.
A Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás médiavállalkozót elsőrendűként azzal vádolják, hogy először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Tasnádi ugyan átvett egy nagyobb összeget ezért, de a gyilkosságot nem szervezte meg. Gyárfás ezután bízta meg Portik Tamás másodrendű vádlottat Fenyő megölésével. A gyilkosságot 1998. február 11-én hajtott végre a számos akkori, alvilági leszámolás ügyében azóta már jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohác. Portik évek óta több másik súlyos ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti. Gyárfás és Portik is tagadja az ellene emelt vádat.
MTI
hírek innen, onnan
Tizenkét évig nem nyúltak hozzá: most újra fontos Orbánéknak a pénzügyi rezsicsökkentés?
A jegybank friss statisztikája szerint 94,6 milliárd forinttal emelkedett a forgalomban lévő készpénzállomány novemberben. Eközben 12 év...
EL: A Fradi a Rómával egy szinten - két akadályt kellene venni a nagyobbik csoda eléréséhez
A csütörtöki Európa Liga-forduló után a Football Meets Data ismét kiszámolta, mekkora esélyük van az egyes csapatoknak a ligaszakaszból...
Szijjártó Péter kommunikációs stábjában dolgozik Gáspár Evelin
Gáspár Moszkvába is elkísérte a külügyminisztert.
Németország kibertámadással vádolja Oroszországot
A közlés szerint a kampány részben a Zöldek vezető kancellárjelöltjére, Robert Habeckre, valamint a CDU vezető jelöltjére, Friedrich...
Ez az isteni finom karácsonyi fűszer segít kordában tartani a vércukorszintedet és védi az agysejteket
Minden konyhában megtalálható, karácsonykor pedig különösen népszerű ez a finom fűszer, amely a kutatások szerint rengeteg...
Örömhírt kapott a UBS, 2008 óta nem látott szintre ugrott a svájci bankóriás árfolyama
2008 óta nem látott csúcsra ugrott a UBS árfolyama, miután a svájci képviselők kompromisszumos javaslatot dolgoztak ki a legnagyobb svájci...
Görbicz Anita is búcsút vett a Győr legendás edzőjétől
A 42 éves klasszis elmondta, mindent egykori nevelőedzőjének köszönhet.
„Miért nem hagytátok, hogy megtegyem?” - Így mentették meg a fiatal magyar nő életét a rendőrök
Nem tehették, nem tették.
Emelkedik a szakképzésben oktatók bére 2026-tól – Itt vannak az összegek
2026 elején újabb, 10 százalékos béremelés jön a szakképzésben dolgozó oktatóknak, amely jelentősen tovább emeli az ágazat kereseti...
Magyar Hang: Volt börtönőrök is dolgoztak a Szőlő utcai javítóintézetben
Egykori dolgozók arról beszéltek a lapnak, hogy a volt börtönőrök rendészként dolgoztak az intézményben, és gyakran brutálisan bántak...
Újabb videó került elő a Szőlő utcából: bottal ütögette egy fiatal fejét az egyik dolgozó
A biztonsági kamerás felvételt Juhász Péter volt politikus hozta nyilvánosságra a YouTube-on.
Szürkehályog-műtét magánúton: egészségpénztárból és kölcsönből is finanszírozható
A szürkehályog-műtét ára a magánellátásban szemeként 300 ezer forinttól indul, mégis sokan választják ezt a megoldást akik nem...
Sport
Hertha: Dárdai visszatérhet a kínos vereség után
A Magdeburg elleni 2-0-s vereséget követően két fontos játékos, Kennet Eichhorn és Dárdai Márton újra csatlakozott a Hertha BSC edzéséhez.
EL: Gróf káprázatos védése mellett az UEFA sem ment el szó nélkül - videó
A Ferencváros kapusa óriásit védett a Rangers elleni mérkőzés hajrájában.
Meglepő, ki válthatja Xabi Alonsót a Real Madridnál, világbajnok játékost nézett ki magának a Barcelona - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
NB I: Nyomoz a rendőrség a Nyíregyháza-Debrecen meccset követően
A klub felajánlotta a segítségét a családnak.
Szoboszlai olyat tett, amire Liverpool-középpályás Steven Gerrard óta nem volt képes
A magyar válogatott középpályás zsinórban 21 mérkőzést játszott végig 90 percben a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában – ilyen teljesítményre utoljára Steven Gerrard volt képes...
Így áll az Európa-liga tabellája a veretlen Fradival az élmezőnyben
A magyar bajnok egyike a négy még veretlen csapatnak.
Klopp is beszállt a Szalah-botrányba, más a véleménye, mint Szoboszlainak
A Liverpool korábbi sikeredzője elmondta, mit visel nehezen az egyiptomi csatár.
Önkívületi állapotba került a Fradi kapusa, majd ráugrott saját edzőjére
Gróf Dávid, Ötvös Bence és Tóth Alex is ugyanazt a pillanatot emelte ki a Rangers elleni győzelemből.
Keane könnyű győzelemről beszélt, majd odaszólt a bírónak: "Rosszul húzták be a vonalat, mi is megnéztük és nekem lesnek tűnt"
A Ferencváros vezetőedzője szerint sokkal jobb csapat voltak, mint a Rangers.
A skót rekordbajnokot is legyőzte, gyakorlatilag továbbjutott a Ferencváros az El-ben
Hat forduló után 14 ponttal áll a magyar aranyérmes.
Keane máris összeállította hétvégi kezdőcsapatát, a Rangers edzőjét feldühítették
A továbbjutását bebiztosító FTC trénere reagált arra is, hogy beállította Nyilasi Tibor rekordját.
Görbicz Anita a közösségi oldalán osztotta meg nagy fájdalmát
A koprábbi világklasszis szerint mindent a csütörtökön elhunyt Róth Kálmánnak köszönhet.
Bulvár
A rendeletet aláírták. 65-91 éves nyugdíjasok készüljetek.
A képviselők a kormány előterjesztését egyhangúlag, 181 igen szavazattal támogatták.
Még a máriatövisnél is hatásosabb: ez a filléres zöldség a máj valódi védőpajzsa
A máj az egyik legterheltebb szervünk, mégis gyakran csak akkor figyelünk rá, amikor már bajt jelez. Pedig létezik egy olcsó, hétköznapi növény, amely valódi védőpajzsot adhat neki.
Ekkorát már rég égett Orbán Viktor
Milliárdokat ölt eddig Orbán Viktor Brüsszel és az Európai Unió szidalmazásába. Óriásplakátok, népszavazások, televíziós műsorok és a végén egy nagy semmi. Sőt, mi történt valójában? Magyarországon javult
Régi-új szabály éledt fel a rendelőkben: ha ez nincs nálad, el se jutsz az orvosig
Egyre több helyen be engednek az orvosi rendelőkbe enélkül.
Túl sokan vágtak bele, most a nyakukon marad ez a zöldség
Összeomlóban a holland póréhagyma-piac – súlyos gondokat okoz a túlkínálat.
Gáspár Evelin honvédségi géppel utazott Moszkvába, szerinte a tolmács „nagyon cukin beszélt magyarul”
A tárgyalások után a moszkvai magyar nagykövetséget is megnézte.
Közel olyan veszélyes, mint az azbeszt, mégis sok lakást ezzel szigetelnek: fibrózist és tüdőrákot is okozhat
A hazai építkezések egyik legnépszerűbb anyagát már több helyen betiltották.
Balázs Pétert sosem tudta megemészteni, hogy színész kollégái példátlan aljassággal támadták
Balázs Péter gyógyíthatatlan betegséggel harcolt, miközben színész kollégái támadták.
Elképesztő szabályt hozott be Pintér Sándor az alkalmazottaira, elmondta az okát is a rendkívüli intézkedésnek
Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozott: különleges szabályt vezetett be a beosztottaknak, ami nagy vitát indított.
Orbán Viktor: Vége van
Orbán Viktor szerint az EU egy tolvonással megszünteti az egyhangúság követelményét a befagyasztott orosz vagyon ügyében, ezzel megszűnik a jogállamiság; Magyarország tiltakozik, és a jogszerű állapot helyreállí
Az ablakoknak van téli üzemmódja! Egy mozdulat, és máris melegebb lesz a lakás
Ahogy egyre hidegebbek a napok, sokan érzik úgy, hogy hiába megy a fűtés, a lakás valahogy mégsem marad igazán meleg. A huzat alattomosan kúszik be az ablakok mellett, a hideg levegő a kereteknél áramlik be, és fűthe
Különös dolgokat fedeztek fel Vitályos Eszter testén, döbbenetes ami leszűrhetünk a fura jelekből
A videó felkavarta a közösségi médiát, a nézők hevesen reagáltak, és egymásnak feszülő vélemények árasztották el a kommentszekciót.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


