Ezt olvasta már?


Horvátország történelmi sikere

Története során először bejutott a világbajnokság fináléjába a horvát labdarúgó-válogatott, amely az oroszországi torna szerdai elődöntőjében hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az angol csapatot.

Az első félidő elején Trippier szabadrúgásból még az angoloknak szerzett vezetést, de a másodikban Perisic a védőjét megelőzve egyenlített a 68. percben. A horvátok ugyan harmadszor kényszerültek ráadásra a vb-n, ám ezúttal nem bízták a 11-esre a továbbjutást, mint az előző két alkalommal, ugyanis Mandzukic a 109. percben eldöntötte a párharcot.

Horvátország ezzel biztosan felülmúlja eddigi legjobb, 1998-ban elért harmadik helyét, míg Anglia 1966 óta tovább várhat újabb diadalára.

A szombati, szentpétervári bronzmeccsen belga-angol, míg a vasárnapi, moszkvai döntőben francia-horvát mérkőzést rendeznek.

Elődöntő:

Horvátország-Anglia 2-1 (0-1, 1-1, 1-1), hosszabbítás után

Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző, v.: Cuneyt Cakir (török)

gólszerzők: Perisic (68.), Mandzukic (109.), illetve Trippier (5.)

sárga lap: Mandzukic (48.), Rebic (96.), illetve Walker (54.)

Horvátország:

Danijel Subasic - Sime Vrsaljko, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Josip Pivaric, 95.) - Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic - Ante Rebic (Andrej Kramaric, 102.), Luka Modric (Milan Badelj, 119.), Ivan Perisic - Mario Mandzukic (Vedran Corluka, 115.)

Anglia:

Jordan Pickford - Kyle Walker (Jamie Vardy, 112.), John Stones, Harry Maguire - Kieran Trippier, Dele Alli, Jordan Henderson (Eric Dier, 97.), Jesse Lingard, Ashley Young (Danny Rose, 91.) - Raheem Sterling (Marcus Rashford, 74.), Harry Kane

I. félidő:

5. perc: Trippier végezhetett el szabadrúgást 22 méterről a kapuval szemben, s gyönyörűen a bal felső sarokba csavarta a labdát (0-1).

II.félidő:

68. perc: Vrsaljko jobb oldali beadását követően Perisic lábbal megelőzte az ötös vonalán fejjel tisztázni akaró Walkert, a lövése pedig a kapu jobb oldalában kötött ki (1-1).

Hosszabbítás:

109. perc: egy szöglet után kivágott labdát Perisic fejelt vissza a kapu előterébe, a jó ütemben kilépő Mandzukic pedig közelről Pickford lába mellett a kapu bal oldalába lőtt laposan (2-1).

Az angolok kezdték agresszívebben és jobban is a mérkőzést, a horvátok idegesen futballoztak, rengeteg könnyű passzt elrontottak. Nem is kellett sokat várni, hogy góllá érjen a szigetországiak fölénye, ugyanis már öt perc után betalált szabadrúgásból Trippier, aki a válogatottban először volt eredményes. Az angol vezetés mit sem változtatott a játék képén, rá se lehetett ismerni a horvát csapatra, amely sorra szórta el a labdákat, az erős és gyors angol játékosok pedig a labdaszerzést követően éltek fizikai fölényükkel, lefutották embereiket és megnyerték párharcaikat, így a későbbiekben már nem csak pontrúgások után tudtak veszélyeztetni. Egy ízben a góllövőlista éllovasa, Kane óriási helyzetet hagyott ki, pontosabban Subasic védett bravúrral. Sokat elmond a horvátok teljesítményéről, hogy az első komoly helyzetükre bő félórát kellett várni, de Rebic akkor is tiszta lövőhelyzetből Pickford kezébe lőtt. A túloldalon Lingard hasonló szituációban pedig a kaput sem találta el. Összességében a horvátok örülhettek, hogy csak egygólos hátránnyal vonulhattak az öltözőbe.

A folytatásban az angolok is visszavettek a tempóból, elsősorban a biztonságra törekedtek, a horvátok pedig továbbra is teljesen erőtlennek és ötlettelennek bizonyultak, így a második játékrész eleje érdemi lehetőség nélkül telt el. A horvátok pontatlanságát jól jelzi, hogy egy percen belül mindkét horvát szélső próbálkozhatott beadással, de tiszta helyzetük ellenére már az első, a 16-os oldalvonalánál álló angol játékos belsővel tisztázott mindkét esetben.

Egyetlen jó beadás viszont alapjaiban változtatta meg a meccset, ugyanis abból teljesen váratlanul Perisic egyenlített, ez pedig 180 fokos fordulatot hozott. Az egyenlítés hatására záporoztak a lövések Pickford kapujára és érkeztek a beadások az előterébe, egy ízben Perisic újabb próbálkozásakor csak a kapufa mentette meg az angolokat az újabb bekapott góltól. Legalább tíz perc kellett, mire a szigetországi gárda rendezte a sorait. De ez sem jelentette azt, hogy az utolsó 15 percben ne a horvát csapat állt volna közelebb a győztes gól megszerzéséhez, ugyanis Mandzukic lövésénél Pickfordnak kellett hárítania, majd az angol kapus hibája után Perisic nem találta el a kaput, így következhetett a ráadás.

A hosszabbításra ismét fordult a kocka, az angolok tűntek frissebbnek, ami nem volt váratlan, mivel a horvátoknak ez a harmadik olyan találkozója volt a vb-n, amely hosszabbításba torkollott. A szigetországiak nagyon közel álltak ahhoz, hogy ismét vezessenek, de Stones fejesét követően Vrsaljko a kapu jobb sarkánál kifejelte a gólvonalról a labdát. Ettől függetlenül a horvátok sem maradtak helyzet nélkül, a másik oldalon Pickford hárított bravúrosan Mandzukic közeli próbálkozásánál. A fordulás újabb fordulatot hozott, ismét a horvátok voltak kezdeményezőbbek, s ennek meglett az eredménye, ugyanis teljesen elaludt az angol védelem egy szöglet után visszafejelt labdánál, s éppen Mandzukic maradt üresen, aki második ziccerét már nem hibázta el. Ugyan hátravolt még tíz perc, de az angolok komoly helyzetig sem jutottak, így 1966-os egyetlen világbajnoki címük óta továbbra sem tudnak döntőbe jutni. A mostani vb-n először fordult elő, hogy a hosszabbítás döntést hozott, s így nem volt szükség 11-esekre.







0
0
0

hírek innen, onnan

Molnár Áron üzenetet küldött a fideszes tüntetés után – a színfalak mögött egy súlyos árulás körvonalazódik

Molnár Áron egy elemzéssel forgatta fel az információs teret a csütörtöki demonstráció eseményeit követően. A...

Elárulta az asztrológus: 2 csillagjegy életét gyökeresen megváltoztatja a jó karma

Idén nyáron két csillagjegy életében minden jobbra fordul. Bella Popa asztrológus szerint ez az évszak bőséget és izgalmas új...

Irán lezárta a Hormuzi-szorost - Azonnal kilőtt az olajár!

A hétvégén ismét felerősödtek a támadások az amerikai és az iráni erők között, melynek hatására Irán bejelentette, hogy lezárta a...

Ha száraz a kezed, lábad vagy ajkad a hőségben, nem vagy egyedül: ezek ronthatnak rajta

A nyarat általában az izzadással kötjük össze, mégis sokan éppen a legmelegebb hetekben tapasztalnak feszülő kezet, hámló lábszárat...

„Kenyérre lehetett kenni” – így búcsúzik Szolnoki Pétertől a rendőrzenekar

Szalóky Béla, a Készenléti Rendőrség Zenekarának vezetője emlékezett meg a vasárnap elhunyt énekesről. Szolnoki Péter a Bon-Bon...

Lángba borult egy bangkoki bár, legkevesebb 27 ember életet vesztette

A tűzoltóknak nagyjából fél óra kellett a lángok megfékezéséhez.

Túl a poklon a Vasas edzője: "Ötezer méter környékén már hallucinációim voltak"

A Vasas erőnléti edzője, Ferenczi István a pokoli himalájai ultraverseny után mesélt a hallucinációkról, a szélsőséges...

Adócsalásért ítélték el, pikáns képek jelentek meg róla, most képviselőként tér vissza Gyenes Levente Gyömrőn

Gyenes Levente függetlenként nyerte meg a gyömrői időközi választást, így önkormányzati képviselő lesz. A politikus a szavazatok 37,6...

Rémisztő hajnali földrengés rázta meg Békés vármegyét, alig hittek a szemüknek a lakosok

Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium műszerei egy váratlan tektonikai elmozdulást rögzítettek a vasárnap hajnali órákban a...

0

Sport

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Már csak 4 csapat maradt a foci-vb-n – Mutatjuk az ágrajzot és a programot

Befejeződtek a negyeddöntők a futball-vb-n. Szuperrangadók jönnek a négy között.

Szenzációs átigazolás előtt a magyar válogatott labdarúgója

Hatalmas lehetőség a világ egyik legjobb bajnokságában.

A VAR megint megsegítette az argenti-nokat, de így is csak a 112. percben sikerült elkerülniük a blamát

Svájc tíz emberrel küzdve is kicsikarta a hosszabbítást, a tizenegyesekig azonban nem tudott ezúttal eljutni.

Messi már megint olyanokat csinált, amikre még senki sem volt képes világbajnokságon

Az argentin válogatott csapatkapitánya a Svájc elleni negyeddöntő után több mutatóban is új szintre lépett.

Kiszivárgott: közeleg Vinícius Júnior szenzációs aláírása

Még ebben a hónapban folytatódnak a tárgyalások.

Hosszabbításos thriller után Anglia jutott be a vb legjobb négy csapata közé

Remek meccset játszott Anglia és Norvégia a világbajnoki negyeddöntőben, amelynek a végén hosszabbítás után az angolok jutottak a négy közé.

Jude Bellingham keményen visszaszólt Thomas Tuchelnek

Az angolok legnagyobb sztárja kifakadt: Lehet, nem tudja, milyen érzés fontos meccsen a pályán lenni.

0
0

Bulvár

Lázár János újabb ügye, botrányos milliárdos kifizetések

Lázár Jánosra rájár a rúd. Korábban már felmerült a neve a mandátumkorlátozás kapcsán, illetve egy hozzá köthető hírportál is lehúzta a rolót.

A Nintendo közel tíz évvel a 2017-es premier után leveszi az európai polcokról az első Switch konzolt

A döntés hátterében nem a konzol népszerűségének csökkenése áll, hanem az Európai Unió új akkumulátorszabályozása.

56 évesen elhunyt Szolnoki Péter: súlyos betegsége legyőzte a Bon-Bon együttes énekesét

Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekesét legyőzte súlyos betegsége, amelyről a nagyközönség júniusban szerzett tudomást.

Két hétig tarthat a következő hőhullám, ezekben a városokban lesz a legmelegebb

Megérkezett Európába az idei nyár harmadik nagy hőhulláma, mely az előrejelzések szerint akár két hétig is kitarthat. Egyes nyugat-európai városokban már hőségriasztást is elrendeltek.

Sokkoló részletek a budafoki vasúti tragédiáról: Hátborzongató módon vették észre a vagonon lángoló fiatalt

Két tinédzser az életével fizetett egy meggondolatlan ötletért Budapesten. A felfoghatatlan drámát a földről, sokkos állapotban nézte végig egy harmadik társuk.

„Anyám és apám új barátnője össze-verekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja

Nem minden esküvőből lesz szép emlék – van, amikor a nagy nap valóságos katasztrófasorozattá válik. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb esküvői horror-történeteket, amelyek után az ember már azt sem tudja, s

Vitézy Dávid: a Helyreállítási Alap forrásaival még a legoptimistább hangok sem számoltak

A döntés a legkevésbé sem jelenti a munka végét, sokkal inkább a kezdetét – írta Vitézy Dávid közlekedésfejlesztési és beruházási miniszter, miután az uniós tagállamok pénzügyminisztereiből álló Gazdasá

A Fidesz már mindent kifizetett, Magyar Péter széttárta kezeit

Magyar Péter miniszterelnök a közösségi médiában közzétett kérdezz-felelek (AMA) beszélgetés során az augusztus 20-ai nemzeti ünneppel kapcsolatos tervekről is tájékoztatást adott.

A FIFA inkább tagadja a valóságot, csak ne kelljen beismernie a norvégokat sújtó döbbenetes hibát

Infantino szövetsége összehozta azt a helyzetet, amikor tipikusan jobb lett volna inkább hallgatni...

Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon

Népszavazás dönthet arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen. A kezdeményezők 200 ezer aláírást gyűjtenének össze. A Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon bejegyzés először Acnews-én jele

„Ez nemzetbiztonságilag kényes információ” - Magyar Péter Varga Juditról és a párkapcsolati státuszáról is beszélt a Redditen

A miniszterelnök szombat este egy online kérdezz-felelek során több ezer felhasználó kérdéseire válaszolt. A kormányfő a volt feleségével való kapcsolatáról és a magánéletéről is elárult részleteket, de a le

0