Kézi: a Tatabánya nem jutott be a final fourba az EHF-kupában
Nem sikerült az álomba illő négyes döntőbe jutás a Grundfos Tatabánya kézilabdacsapatának a férfi EHF-kupában. Az együttes fiatal játékosai (Rosta Miklós, Borzas Uros, Deményi Xavér) azonban így is letették a névjegyüket a nemzetközi porondon, és bizonyították, a jövőben is lehet rájuk számítani.
Az elmúlt években kizárólag a Veszprém és a Szeged alkotott maradandót a nemzetközi kupákban – a bakonyiak BL-döntőt játszottak, a Tisza-partiak EHF-kupát nyertek. A többi magyar férfi kézilabdacsapat legfeljebb néhány kört ment a második számú sorozatban. Az idén megszakadt a rossz széria, miután a Grundfos Tatabánya és a Balatonfüredi KSE gárdája is az EHF-kupa főtáblájára jutott.
A Balaton-partiaknak aztán nem volt szerencséjük a sorsolással, hiszen a címvédő Füchse Berlin és a tavalyi ezüstérmes Saint Raphael mellett a spanyol La Riojával kerültek egy csoportba. És bár Csoknyai István csapata csupán egy győzelmet könyvelhetett el, a csapat juniorkorú játékosai, a 20 éves Máthé Dominik és a 21 esztendős Szita Zoltán nagyon fontos tapasztalatokat szerzett hat mérkőzés alatt a számukra még ismeretlen nemzetközi színtéren.
De az igazán nagy menetelést a tatabányaiak hajtották végre. Vladan Matics legénysége bravúrt bravúrra halmozott a csoportkörben, megelőzte a német Hannover és a horvát Nexe együttesét is. Méghozzá a fiatalok remeklésével: az évad közben első számú beállóssá előlépett – a nyártól már a MOL-Pick Szeged gárdáját erősítő – ifj. Rosta Miklós (20) kiválóan helytállt, míg a Veszprémből kölcsönbe érkezett Borzas Uros (19) is szerzett szép pillanatokat. Még a kapus Deményi Xavér is kivette a részét a sikerből, a macedón Rabotnik elleni hazai találkozón remekül szállt be a mérkőzésbe.
A nagy álom, a Final Fourba kerülés azonban nem sikerült. Borzasék a dániai ötgólos vereség után a visszavágó alatt többször is továbbjutásra álltak, de a végére csak hárommal tudtak nyerni. Így ugyan a négyes döntő elúszott, de a dicsőség megmaradt a nemzetközi porondon „bemutatkozó” tatabányaiaknak.
forrás: nemzetisport.hu
hírek innen, onnan
„Történelmi mérkőzést játszottunk a palesztin nép védelmében” – barátságos mérkőzés a békéért
A hivatalosan nem versengő Baszkföld válogatottja szombaton Bilbaóban játszott barátságos mérkőzést Palesztina ellen. A találkozót a...
Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat
Egy társasházban csaptak fel a lángok.
Újabb súlyos betegséget lehet nagyon könnyen felismerni
A szívelégtelenségnél kritikus fontosságú a korai felismerés, így ugyanis lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy sikerül megelőzni az...
Szarajevói szafari: gazdagok fizethettek azért, hogy civilekre vadásszanak az ostromlott városban
Egy olasz újságíró 17 oldalas aktát állított össze az ügyről, a milánói ügyészség nyomozást indított.
Nem lehet szurkolói koreográfia a magyar–ír meccsen
A Carpathian Brigade szerint az MLSZ megtiltotta a tervezett piros-fehér-zöld élőkép bemutatását a vb-selejtezőn, a szövetség viszont...
Beleroppan a megasztáros Ádám Attila az őt ért kritikákba?
Hétről-hétre szedi ízekre a zsűri a Megasztár versenyzőjét, Ádám Attilát. És nem csak a zsűritől kapja az ívet a fiatalember, a...
Sztáranyukák, akik 40 felett szültek - mit látni rajtuk? - fotók
Sok oka lehet, ha egy nő negyvenéves kora után vállalkozik az anyaságra. Talán fiatalon fel akarta építeni a karrierjét, vagy későn...
Ez a 7 dolog különbözteti meg a stabil és az ingadozó párkapcsolatot
Ha rád és párodra is igaz a felsorolt elemek nagyja, jó hírünk van: igazán biztos lábakon áll a párkapcsolatotok!
Mintha földönkívüliek laknák a kisvárost, ahol a Lego története elkezdődött
Dánia egyik zászlóshajócégének főhadiszállásán jártunk Billundban, ahol megnézhettük, milyen egy város, ahol minden a Legóról...
Balatoni családi ház 12-17 millióért? Nem vicc, bárki megveheti: csak pár darab van, Otthon Start is felvehető rájuk
A Balaton környékén ma már milliós négyzetméterárakkal kell számolni, a tóparti települések az ország legdrágábbjai közé...
Csúcstechnológiás nyakörv és ultramodern fejőház: ez a jövő
Egy ír kísérleti farm 27%-kal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását, mutatjuk, hogyan.
Putyin felhívta Netanjahut – erre volt kíváncsi az orosz elnök
Az orosz elnöki hivatal tájékoztatása szerint Vlagyimir Putyin és Benjámin Netanjahu szombaton telefonon egyeztetett a gázai övezet...
Sport
Őrjöngenek és szabotázsról beszélnek a románok a brutalitás után, a bíró beismerte hibáját
Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.
Négyet kapott a Fradi, ikszelt a Paks, megszakadt az Újpest veretlen sorozata
A labdarúgó NB III 16. fordulójának korai mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata négygólos vereséget szenvedett az MTK-tól.
Csatára nélkül vívja meg a sorsdöntő csatát Marco Rossi
Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.
Kiderült, miért késtek az írek, akik a magyaroknak kedvező hírt közöltek Budapesten
A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.
A Liverpool rácsapta az ajtót a Real Madridra Szoboszlai Dominik ügyében
A Liverpool egyértelművé tette álláspontját Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban, miután a Real Madrid egyre élénkebben érdeklődik a magyar középpályás iránt. A spanyol klub az Arne Slot irányítása alatt
Portugália a FIFA-hoz fordul Ronaldo büntetése miatt
A Portugál Labdarúgó-szövetség készen áll arra, hogy a FIFA-hoz forduljon, azzal a céllal, hogy enyhítse Cristiano Ronaldo esetleges büntetését, aki három mérkőzéses eltiltással néz szembe.
A román védő ámokfutása megpecsételte a válogatott sorsát, a pokoli meccsen minden oda lett + videó
Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.
A Liverpool kész lecserélni Szalah-t – A Bayern München sztárját szemelték ki
Michael Olise neve egyre gyakrabban merül fel az Anfielden, ahol a Liverpool felgyorsítja a stratégiai tervezést Mohamed Szalah jövőbeli távozásának pótlására. A klub a Bayern München sztárjában látja a tökéletes
Nagyon megszórták a Liverpool kapusát, Ausztria már ma kijuthat a vb-re
Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.
Nem volt kérdés: magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte a Feröer-szigeteket az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Gulácsi Péter hazatért és fontos bejelentést tett a sorsfordító vb-selejtező előtt
A Rossi-csapat kulisszatitkai is középpontba kerültek.
Marco Rossi elmondta, mi a válogatott célja az írek elleni meccsen
A vasárnapi írek elleni vb-selejtező előtt nyilatkozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Bulvár
Megszólalt a riasztó a Karmelitában: valami nagyon nem stimmel ezzel a generációval, azonnal lépett a kormányzat
Magyarországon tízből egy fiatal nem dolgozik és mellette nem is jár iskolába. Miközben azokkal is van gond, akik megpróbálnak beilleszkedni. De még mindig nem nálunk a legrosszabb a helyzet.
Reagált a győri rendőrség Magyar Péter gyűlésének bekamerázására
A Bécsi kapu teret már pénteken bekamerázták valakik.
Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek
A Longevity Corporate program a vállalati egészségkultúrát erősíti, elősegítve a munkahelyi teljesítmény növekedését és a dolgozók hosszabb aktív életét.
Bevált a jóslat, ez történt a Trump-Orbán-találkozó után
Hamarosan a jegybank térfelén pattog a labda.
Durván megbüntették Szabó Zsófit?
Szabó Zsófi Instagram-követőinek száma szeptember óta mintegy 14 ezerrel csökkent, miközben a műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet a kormányoldalhoz köthető eseményeken és kampányüzenetekben.
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.
Nyolc évig feküdt holtan az autójában a rejtélyesen eltűnt férfi
A holttestre teljesen véletlenül bukkant rá egy nő.
Vécére kísérő biztonsági őrök társaságá-ban néztük meg, hogyan háborodnak fel Orbán hívei a TV2 műsorvezetőjének kérdésein
Szombaton, Győrben tartották a Digitális Polgári Körök első háborúellenes gyűlését, amelyen alapos biztonsági vizsgálat után nézhettük meg, hogy válaszol a miniszterelnök egy kormánypárti műsorvezető kritiku
Súlyos vonatbalesetről tett bejelentést a MÁV szombat délután
Szombat délután történt az incidens, amire rögtön reagált a MÁV.
Katalin hercegné miniszoknyás szettje maga az álom, ritkán visel ilyen merész darabot
Katalin hercegnét a világ egyik legnagyobb divatikonjaként tartják számon, akinek stílusa egyszerre tükrözi a klasszikus eleganciát, a kifinomultságot és a nőiességet. És bár a királyi hagyományok szigorú keretek
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta Magyar Péter elnök.
Percek alatt elszabadult a káosz, amint terjedni kezdtek a képek: szülők százai estek pánikba, a tűzoltók is kivonultak
Egy texasi középiskolában a valós tűzriadó közepén AI-generált képek kezdték futótűzként járni a szülők üzenetküldő csoportjait, amelyeken lángoló iskolaépület szerepelt. A hamis fotók percek alatt pániko

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


